Információtudomány és média a 21.század elején

Az utolsó héten Jókai Erika E-learning tartalmak és oktatási környezetek ergonómiája c. előadását hallhattuk. Az előadás végén azt a feladatot kaptuk, hogy választ keressünk az alábbi két kérdésre:


Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ergonómiai tulajdonságok? Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy milyen elektronikus tanulási környezetre értelmezzük ezeket a tulajdonságokat? (kontakt/online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás)


Az ergonómia szó az ergos (munka) és nomos (törvények) szóösszetételből keletkezett a 19. sz. közepén. A Nemzetközi Ergonómiai Szövetség (IEA) 2000-ben elfogadott definíciója szerint az ergonómia “egyrészt tudományág, amely az adott rendszer emberi eleme és a többi rendszerelem közötti interakciók vizsgálatával foglalkozik, másrészt szakma, amely elméleteket, elveket, adatokat és módszereket alkalmaz a tervezés folyamán abból a célból, hogy optimalizálja az emberi jó közérzetet és a rendszer teljesítőképességét”.


Az elektronikus tanulási környezetet ergonómiai szempontból a 4H-val jellemezhető:

Hatásosság: felhasználók számára a legoptimálisabb viszonyokat kell megtalálni.

Hatékonyság: egy adott tananyag elvégzése után milyen új tudásra lehet szert tenni, ill. milyen feladatokra kell megoldást keresni.

Hozzáférhetőség: biztosítani kell az akadálymentes hozzáférést, mind technológiai mind fogyatékossági szempontból.Teljesen másképp kell fejleszteni egy e-tananyagot olyan felhasználóknak, ahol nincs biztosítva a szélessávú internet elérés vagy nem megfelelő a technikai lehetőség vagy tudás. Emellett a fogyatékossággal élőkre is gondolni kell, mert más felhasználást igényel egy gyengénlátó, mint egy hallássérült. A fogyatékossággal élőknél nagy segítséget nyújthat a WCAG 2.0 szabvány, ahol a Web Akadálymentesítési Útmutató ajánlásai szerint eljárva valóban akadálymentes környezetet tudunk kialakítani a számukra is.

Használhatóság: talán ez a legfontosabb jellemzője az elektronikus tanulási környzeteknek ergonómiai szempontból. Fontos, hogy jól kialakított legyen a felület és a tanulási célok elérését jól támogassa, vagyis megfelelően lehessen használni azt.


Elektronikus tanulási környezetek:

Alapvetően négyfajta elektronikus tanulási környezet létezik:

Kontakt: ilyen esetben a tanulók térben és időben egy helyen vannak jelen. Használhatnak elektronikus eszközöket, de azok nem kapcsolódnak az internetre. Ilyenkor a tartalom és a kommunikáció egy adott térhez és konkrét időszakhoz köthető.  

Online: Az a lényeges változás az előzőekhez képest, hogy itt már az internetelérés is biztosítva van. Ilyen esetben lehetőség nyílik már például online fejlesztő játékok használatára is.

Blended: Kevert oktatási forma. Jelen van benne a kontakt oktatási forma és az online vagy virtuális térben végzett oktatási forma is. Az arány mindig az adott feladattípustól függ.

Távoktatás: Leginkább online vagy virtuális térben történő oktatási forma. Ilyenkor a tanulók jellemzően nem egy helyen vagy térben vannak jelen. Ez a forma sem zárja ki a személyes jelenlétet, csak az aránya kisebb a távoktatás keretén belül. Tevékenység- vagy tartalomközpontú lehet a tanulás módja szerint.


Elektronikus tananyag mindegyik oktatási formában jelen lehet, hiszem mindegyiknél lehetőség van személyes találkozásra, noha az arányok jelentősen eltérhetnek. Az eszközök, tananyagok használatára vonatkozó instrukciókkal így el tudja látni az oktató a hallgatókat. Mivel arányban a távoktatásnál van lehetőség a legkevesebb személyes találkozásra (rendszerint és jó esetben csak az oktatás megkezdésekor, egy alkalommal), így a legfontosabb szerintem az, hogy ennél az oktatási formánál figyeljenek a tananyagra és a környezet ergonómiájára. A tanulási morált nagy mértékben meghatározza, hogy mennyire érzik a tanulók a törődést az e-tananyag kapcsán a készítőktől. Érzik-e azt, hogy a tananyag értük van, hogy a technikai háttér biztosított, ha esetleg problémával szembesülnek és igény szerint kérdés merül fel a részükről.  
De azt sem mindegy, hogy milyen a felület kialakítása, mennyire felhasználóbarát, mennyire könnyen kezelhető különböző tanulási szituációkban (pl. mennyire lehet látni a felületet egy napos időszakban, milyen kontrasztot lehet állítani). A felesleges információkkal való tananyagfejlesztést kerülni kell, mert ezáltal a felhasználó könnyen belefáradhat az adott tananyag elsajátításába. A felhasználók ugyanis teljesen másképp gondolkodnak egy adott felületről, mint az informatikus, aki létre hozza a programot. Ha a felhasználó esetleg hibát vét, akkor legyen lehetősége azt könnyen korrigálni. Tehát fontos, hogy élmény legyen a felhasználás, mintsem szenvedés és viszonylag kevés kattintással a lehető legtöbb információhoz jusson a felhasználó.
Véleményem szerint mindegyik tanulási környezetben ugyanolyan fontossággal bírnak a blog elején említett tulajdonságok, ugyanis a tanulási tevékenység minőségi tényezőit alapvetően a 3M határozza meg:

Meaningful: megértik-e a tanulók, amit éppen tanulnak
Memorable: emlékeznek-e majd a tanultakra
Motivational: használni fogják-e a tanultakat

Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a környezet átlátható legyen, a tanulók érzelmileg is bele legyenek vonva a tanulás folyamatába és ehhez legyen alakítva a megfelelő tanulási folyamatszervezés ill. a tartalom vagy az irányítás biztosítása.

Az előző blogokban inkább a fogyatékkal élők általános helyzetével illetve az elfogadással foglalkoztunk az előadás kapcsán. Az, hogy ez ennyire előtérbe került, mutatja azt, hogy milyen hátrányban vagyunk még ezen a téren társadalmilag. Ezért jó dolognak tartom, ha sikerült kicsit kibeszélni a felgyülemlett érzelmeket vagy tapasztalatokat.
A mostani bejegyzésben többségében a Virányi Anita által tartott előadásban felvetett dolgokkal, illetve az utólag belinkelt cikkek egy részével próbálok  foglalkozni - bár továbbra is kívülállóként.


Az elmúlt héten átolvasott blogok közül több is tartalmazott nagyon érdekes gondolatokat. Örültem, hogy láttam törvényi háttért, volt aki leginkább az integráció kérdésével foglakozott és  volt, aki nagyon hasznos etikettet linkelt nekünk a látássérült emberekkel való viselkedéshez, segítségnyújtáshoz. Fontosnak tartom azt is, hogy megállapításra került: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának nincs ma még kultúrája itthon (bár egy gyors ellenpélda megint csak a munkámból adódóan: a Müpában kifejezetten figyelnek arra, hogy különböző hátrányos helyzetű csoportok is megjelenjenek, mint munkaerő.)

Ahogy Tünde blogjában olvashattuk, érdemes szerintem is megkülönböztetni a testi és értelmi fogyatékosságot. Az előbbi talán könnyebben integrálható bármilyen közösségbe vagy oktatásba, az utóbbinál pedig a mérték a döntő. Abba most nem mennék bele, hogy ki az, aki a mértéket képes megállapítani és, hogy ez milyen hatalommal ruház fel ép embereket. Részben erről is szólt a másik órán tartott Foucault-féle Panoptikon előadásunk is. Tényleg: valaki ismer olyan példát, hogy mondjuk kerekesszékes orvos vizsgál mozgássérült embereket és azok az emberek az ő diagnózisa alapján sorolódnak be egy kezelésre?

Tanári szerep

A szerepek között láthattuk a naiv elméletet, amely szerint a fogyatékossággal élőknél sokan úgy gondolják, hogy nincs az egyénnek szüksége elvárásokra, mert nem lehet mit elvárni, vagy az egyén nem is tudja, hogy mi várható el tőle. Másik oldalon a paternalisztikus támogatás jelenthet problémát, mely szerint “túlvédik” az egyént a fogyatékossága miatt. A helyes út nyilván a kettő között lenne, ahol a sajátosságok figyelembevételével egy reális elvárásnak lenne kitéve a hallgató. Hozzáteszem, hogy ez nem csak a tanári szerepben jelenhet meg, ugyanúgy érvényes az élet minden területén, amikor ilyen emberekkel találkozunk.

Tanulási környezet akadálymentessége  

Az Anita által megosztott Web Akadálymentesség Ellenőrző oldalba beütöttem a munkahelyem címét, kíváncsian várva, hogy mit ad ki (érdekes, hogy a blogom címe alatt közli, hogy nincs ilyen hely :-), de ugye ti látjátok?) Az eredmény jobb lett, mint vártam.

Az első szinten a legfontosabb pontoknál csak egy hibát és négy figyelmeztetést adott az oldal, szemben a 11 megfelelt ponttal. A többi szinten kicsit rosszabb a helyzet, de azért biztatónak találom összességében. http://openwolf.infoalap.eu/
Ahogy azt egy 2007-es fókuszcsoportos vizsgálat ismegjegyzi, “Az akadálymentesítés problémájának megoldásával egyrészt az oktatási intézmények
elérése, és ezáltal a képzettség, végzettség megszerzése jelenthetne előrelépést,
valamint a munkahelyek akadálymentesítésével foglalkoztathatóvá válna a
megváltozott munkaképességűek azon csoportja, akik számára jelenleg még az is
lehetetlen, hogy bejussanak egy-egy épületbe, vagy – néhány kivételes esettől
eltekintve – igénybe vegyék a tömegközlekedést”. http://bit.ly/JQg2Fm

A képzettség megszerzése azért is létfontosságú, mert a 15 évesnél idősebb, fogyatékkal élő személyek közel 30 %-a a 8. általánost végzi el, mint legmagasabb befejezett iskola, 20%-uk jut el az érettségiig és 10% alatt vannak azok, aki felsőfokú iskolai végzettséget szereznek  egy 2001-es kutatás szerint. http://www.munkaesely.hu/files/mmth_1_sz_m_helyzetfeltaras.pdf

Végezetül az integrált oktatás kapcsán azt a megdöbbentő adatot találtam ugyanebben a cikkben, hogy a “2002/2003-as tanévben 46034 fogyatékos gyermek tanult gyógypedagógiai intézményben (óvoda, iskola, szakiskola), míg integrált intézményben 18 165 fő (ez az összes érintett 39,6%-a). Hozzátehetnénk, hogy csak. Állítólag az óvodában egy kicsit jobb a helyzet: “2001-ben 1437 gyermek járt gyógypedagógiai és 3479 integrált óvodába (ez már 60%-os integrációt jelent).”



Mivel az idei konnekt csoport munkájában ez az utolsó blogom és már a távoktatás témakörben is csak egy bejegyzés maradt hátra, itt szeretném megköszönni az alkalmat Ollé János tanár úrnak, hogy lehetővé tette számunkra ezt a kurzust. Ahogy többször is írtam, nagyon kemény feltételek mellett tanultunk és nagyon sok új információval gazdagodtam, ami jó időbe kerül majd, mire teljesen beépül a tudásomba. De a legfontosabb dolog már a kurzus közepe felé körvonalazódott: a szemléletváltás. Rájöttünk, hogy így is lehet tanulni, lehet csinálni munka, gyerek (kinek mi) mellett és rengeteg értelme van végre világviszonylatban is az első közé tartozni. Köszönöm továbbá a vendégelőadóknak, ill. a kurzus többi résztvevőjének, akik építő kommentjei nélkül messze nem lehetett volna ilyen sikeres ez a félév a számomra. Sok mindent másképp látok, csinálok ma már, mint pár hónappal ezelőtt, hála a konnektivista csoportmunkának. Gondolkozom - ha nem is állandó - blogíráson, bár a téma még várat magára, hiszen ennyi intenzív új információval ritkán gazdagodik az ember. Remélem, a jövőben lesz még alkalmam olvasni több csoporttársam bejegyzését!

Köszönettel,
Vargyas Bálint

 

Ezen a héten Virányi Anita előadását hallhattunk a fogyatékossággal élő emberekről az információs társadalom (?) korában.
Úgy gondolom, hogy már önmagában az egy jó dolog, hogy a téma bekerült a konnektivista csoportmunka témakörei közé, noha nyilván száz másik dologról is írhattunk volna blogokat. Ez jelzi számomra, hogy tanári oldalról is van befogadókészség egy ilyen téma iránt.
Az előadás kapcsán azon kezdtem el gondolkodni, hogy én hogyan kerültem kapcsolatba fogyatékossággal élő emberekkel és milyen tapasztalataim voltak.

Az első dolog, ami az eszembe jutott, az a láthatatlan kiállítás. A feleségemmel kíváncsiak voltunk, hogy vak vagy gyengén látó emberek hogyan élik a mindennapjaikat. Valószínűleg onnan jött az ötlet, hogy az utcán leginkább egy látássérült ember jelenléte tűnik fel az embernek, s mi így kíváncsiak lettünk rájuk. A nászajándékba kapott feldobox utalvánnyal így eljutottunk a kiállításra (már ha ezt egyáltalán hívhatjuk így, ugyanis teljes sötétségben kellett kitapogatunk a - kétségtelenül kiállított - tárgyakat különböző szobákban.) A kiállítás végén egy vacsorára is vendégül láttak minket tök sötétben. Annyira tejes volt a sötétség, hogy a tárvezetés elején még az óráinkat is elkérték, hogy az se foszforeszkáljon. Én először ekkor éltem meg a totális sötétség - és ezzel együtt bizonytalanság - érzését. Nagyjából három órát töltöttünk el ott, amiből az első kettőben még akár kihívásnak is érezhettük a sötétséget, ám a vacsora alatti bénázásaink közben én már nyugtalanul vártam a kiállítás végét. Utána természetesen beszélgetésbe elegyedtünk a vezetőnkkel, akiről kiderült, hogy tizenéves korában egy torna balesetben veszítette el a látását és több mint 20 éve él vakon. Nagyon megmaradtak bennem a szavai, miszerint már nem is szeretne újra látni! Azt mondta, hogy azóta teljesen másképp és sokkal mélyebben képes megismerni az embereket, ugyanis nem koncentrál a külső, látható dolgokra, amik elvonják az egyének jelleméről a figyelmet. Ma boldog párkapcsolatban él és gyereket terveznek.   
Ajánlom mindenkinek ezt a kiállítást azért, hogy a saját bőrén tapasztalja meg mindenki, milyen az, amikor a megszokott közegből kiragadva teljesen másképp élő és ugyanolyan értékes emberekkel ismerkedhetünk meg.

Pár éve eljutottunk a Millenárison található Ability Parkba is. Végigmentem a kerekesszékesek számára kitalált akadály pályán is és sok egyéb érdekességet tanultunk ott. Úgy tudom, hogy a kiállítás nagyon sikeres volt és ez is egy szép példája annak, hogy az emberek jó része nyitott a fogyatékkal élő társaink iránt. Az Ability Parkban gyorstalpaló keretében megtanultam a Braille írást is. A mai napig őrzöm az ott kapott ábécét, amit Loius Braille (ejtsd: Brájj!) mindössze 12 évesen talált ki a 19. század elején. Amúgy kevesebben tudják, hogy Braille emellé még egy hangjegyírást is készített.

Ma már persze a digitális eszközök kezdik kiszorítani ezt a fajta nyomtatott írást, de mindenképpen ennek a feltalálása volt az egyik legfontosabb lépés a vakok esélyegyenlősége felé. A digitális világban ma van a Braille kijelzőnek egy hordozható változata is, ami gyarkorlatilag egy képernyő nélküli notebook és ráadásul magyar fejlesztésű - ez a Braille-Note https://www.youtube.com/watch?v=UgE90m0R6ls


Másik dolog az volt az előadást hallgatva, hogy újra körülnéztem a munkahelyemen a fizikai környezet akadálymentessége szempontjából. A Művészetek Palotája szerencsére elég pozitív példának bizonyult, legfőképp azért is, mert egy kerekesszékes kollégám nap, mint nap oda jár dolgozni és viszonylag könnyen mozog  a házban. A lépcsők mellett megtalálhatók a kerekesszékeseket segítő speciális emelőliftek, a lifteket úgy tervezték, hogy kerekesszékesek is beférjenek kényelmesen, ill. a gombokon megtalálható a Braille írás. A Hangversenyteremben külön kivehető székek vannak fenntartva a mozgáskorlátozott  koncertlátogatók részére, illetve a a koncertre a kísérők fél áron válthatnak jegyet. Szerencsés módon a ház az univerzális tervezést figyelembe véve épült és nem utólag kellett akadály mentesíteni a már meglévő tereket. Azt gondolom tehát, hogy az effajta esélyegyenlőség - legalábbis a közvetlen munkakörnyezetemben - biztosított.

Mai nap került kezembe a Hegyvidék újság (igen, a nyomtatott változat :-)) és ott találtam egy érdekes cikket, ami a témához kapcsolódik, “Mindenkinek becsengettek” címmel. Azóta megtaláltam digitális formában is:
http://www.hegyvidekujsag.eu/hegyvidekujsag/oktatas-neveles/mindenkinek-becsengettek
Tetszett, hogy a cikk különbséget tesz a fejlődési rizikó és a fogyaték között ill. lehetséges iránynak az integrációt tekinti, mégpedig úgy, hogy az iskolai integrációt megelőzi egy korai fejlesztés, ami által a gyerekeket később könnyebb egy hagyományos iskolai közegbe elhelyezni.

Végezetül átfutottam Anita által a csoportunk figyelmébe ajánlott cikkeket.
Ezeket ide is linkelem, hátha a blogot olvasó nem konnekt csoportba tartozó embereket is érdekli: http://communityor.blogspot.com/2008/06/ajnlott-kifejezsek-listja-fogyatkos.html

http://www.ofi.hu/tudastar/tagulo-horizont/beszeljenek-erintettek

Örömmel állapítottam meg, hogy a blogomban nem sértettem meg a fogyatékossággal élő embereket és mindig az ajánlott kifejezéseket használtam a kerülendők helyett.

A speciális tudás vagy elfogadó attitűd kapcsán én biztosan az utóbbit tartom fontosnak, ugyanis az attitűdöt a legnehezebb megváltoztatni. Ha az nincs, akkor mit sem ér a speciális tudás. Viszont, ha nincs tudás, de jó a hozzáállás, akkor rövid idő alatt megszerezhető a tudás. Az érintettekkel való cikkben is találtam erre vonatkozóan pár sort, ami ezt támasztja alá:

“Fontos a segítőkészség. S alapfokú empátia és nyitottság is kell – aki nem egy nyitott ember, az nem fog odamenni és segíteni.” - látássérült ELTE Egyetemi hallgató

A zenével zárva a blogot: ha a Vakok Intézetében jártok, mindenképp keresssétek fel a Nádor Termet, ami az egyik legszebb budapesti szecessziós terem. Kiváló az akusztikája és nagyon nívós koncerteket szoktak tartani ott.

 

Mielőtt belekezdenék a második blogba, meg kell jegyezzem, hogy a kurzus közelgő vége előtt kezdek már nagyon lemerülni. A csoport többségénél is érezhető a fáradtság, ami valószínűleg természetes már ilyenkor.  
Ennek ellenére a maradék erőmmel azon voltam, hogy a témához kapcsolódó különböző érdekes dolgokat összeszedjek az íráshoz. Kikapcsolódásképp próbáltam témába vágó cikkeket olvasni ill. videókat nézni, hátha abból merítek új ötleteket. Remélem, valamennyire sikerült. Következzen egy kis ez+az.


1., Kezdem azzal, amit a múltkori blogban nem említettem: a közös dokumentum. Egyre inkább kezd a csoportunk körmére égni a dolog és egyre inkább elbizonytalanodom, hogy hogyan is lehetne legtöbbünknek megfelelő módon megszerkeszteni. Vannak aktívabb tagok, akik többet hozzátettek és kevésbé aktívak, mint példáu én. Ez eddig még nem lenne akkora baj - a kurzus során is azt tapasztalom, hogy nem lehet mindenki mindig mindenhol és ugyanannyira aktív. Viszont itt egy záros határidőn belül le kell tennünk az asztalra az elmúlt félév alatt formálódott gondolatainkat. Szerintem nem ártana akár egy Second Life megbeszélés, hogy mit és hogyan csináljunk, ugyanis különböző nézőpontok alakultak ki: az egyik szerint minden, általunk újnak vélt információt bele kell szerkeszteni a dokumentumba, a másik szerint pedig csak az információk általunk történt feldolgozása során keletkezett új tudást kellene megjeleníteni ott.
Például probléma az, hogy ha valaki beszerkesztett pár mondatot a közösbe, amit valaki más kivenne onnan, akkor úgy gondoljuk, hogy azt csak a szerkesztője veheti ki, aki viszont vagy benne akarja hagyni, vagy hozzá sem szól a kérdéshez. Kíváncsian várom, meddig lehet ezt ennyiben hagyni és mikor jön el az az idő, amikor valaki egyszemélyben (vagy a csoport egy része) szerkesztőjévé válik-válnak a közös dokumentumnak.

2., Úgy látom, hogy egyre több pozitív visszajelzést kap a csoport a félévi munkájáról. Ez örömmel tölt el, ugyanis eddig nem nagyon tudtam hova tenni a tevékenységünket egy külsős ember szemével. Ráadásul olyanéval, ki látott már Konnekt csoport működést. Nagyon  érdekelne egy összehasonlítás az előző csoportokkal is. Hogyan alakultak a blogok? Mennyi volt a hozzászólás? Hányan késtek a blogírással? Hány fő volt a lemorzsolódás? Vajon nagyságrendileg hasonlóan alakultak az arányok, mint nálunk? Készült belőlük is kutatás és az elérhető valahol nyilvánosan? Esetleg aktívabbak vagy kevésbé aktívak vagyunk, mint a tavalyi csoport? Remélem, talán az utolsó órán ezekre a kérdésekre is választ kapunk, legalább részben.

3., Mivel legtöbbet amerikai, angol és német nyelvű példákat láthattunk a nyitott képzéssel és távoktatással kapcsolatban, gondoltam, keresek jó francia példát is. Elsőre sikerült is ráakadnom Kovács Ilma által 2007-ben írt monográfiára, ami szemléletesen mutatja be, hogy hány helyen lehet ilyen formán tanulni Franciaországban is: http://mek.oszk.hu/04600/04653/04653.pdf
Figyelemre méltó, ahogy a tanulmány megjegyzi, hogy a távoktatásban és hagyományos oktatásban szerzett diplomát Franciaországban sosem különböztették meg. Számomra az is meglepő újdonság volt, hogy az ún. “Grandes Écoles”-ban (Franciaországban az egyetemek “felett” álló elit iskolák) is van távoktatás!
Nagyjából harminc jó példát követhetünk végig a tanulmányban:
“Le lecteur hongrois découvrira dans ce livre, les conditions dans lesquelles une trentaine de dispositifs d'EAD est née et a évolué en France, il en verra les moteurs et les obstacles.”

4., A konnektivizmus jövője. Megnéztem Kulcsár Zsolt “kulcsi” és Palócz István “pp” szakértői páros nagyon érdekes záró videóját 2010-ből, a konnektivizmusról. http://www.ustream.tv/recorded/5283157
Hat héten keresztül tartottak egy ilyen képzést (HTK01), és sok minden megfogalmazódott bennük, amit ennek kapcsán gondolnak. Tapasztalataik a következők:

• A blogot tették ők is központi helyre a konnektivista kurzusuk során, ami nagyon jól működött. Javasolják, hogy a blog, mint reflexió szerepeljen későbbiekben is az ilyen kurzusok során, mint központi platform. Ez nálunk jól működött, bár mi külső motivációként csináltuk hétről hétre és nem decentralizált módon.
• 20-30 aktív résztvevőnél szerintük már jól működhet a dolog, de ők 50-60 aktív résztvevővel dolgoztak. Ezek szerint akkor a mi kurzusunk sem álkonnektivista, hurrá!
• Intézményesített keretek között működhet-e? Kik a célcsoportok? Középiskolai képzés során működhet-e? Az intézményesített keretre és célcsoportra talán a mi csoportunk választ ad.
• Heti tematika volt náluk is, ami nálunk szintén így működött. Ez is - úgy látszik - a kurzusok alapvetően fontos része.
• A tanárok is úgy érzik, hogy végre van értelme tanítani. Ezt nagyon fontosnak tartom, ugyanis a tanár oldala háttérbe szorult az elmúlt hónapok folyamán.
• Mivel a kurzus komoly igénybevétel mindkét oldalról, évenként egyet érdemes tartani.
• Ha a cégeknek izgalmasnak hangzik egy olyan képzés, mint pl: web2 eszközök használata céges viszonylatban, akkor ahhoz jól kapcsolható egy konnektivista tanfolyam.
• Oklevelet adtak a résztvevőknek a kurzus végén. Ezt mi is megkapjuk, csak a LinkedIn profilunkban :-)
• Ők azt tervezték, hogy csinálnak a blogokból egy közös egészet (e-book). Ezt mi  a közös dokumentumban valósítjuk (remélhetőleg) meg.

Ennyit gondoltam mára, várom a reflexió reflexióit.

E heti csoportfeladatunkat Földes Krisztával, Sörös Barbarával és Vicze Tímeával készítettük el közösen.

A feladat:

"Képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és egy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni."

Mindkét tanulási formánál egyaránt alkalmazhatóak új és kreatív eszközök, alkalmazások, amelyek megkönnyítik a hallgatók munka melletti tanulását.

Ajánlatos kiemelni, hogy a szabad időbeosztás miatt mindenképpen pozitív, hogy ezeket az oktatási formákat vették számításba. Jó dolog, hogy a tanulásra nem szükséges nagyobb összegeket fordítani, hiszen mindegyik esetben az otthoni internetes és számítógépes lehetőségre épít az oktatás. (előnyként hozható fel, hogy nem kell tananyagok nyomtatására időt és pénzt fordítani, valamint tantermek bérléséért sem kell fizetni.)

 
Ez alkalommal Holovitz Szandra prezentációját hallgattuk. Érdekes volt hallani különböző információkat a saját konnekt csoportunkról is az eddig elvégzett kutatás alapján. A reflexióim első része következik.


A nyílt oktatás alapja az alkalmazkodás: egyénhez illó módszereket kell alkalmazni, ami által a tanuló kerül a középpontba. Ez nyílván a pedagógusnak is nehéz, mivel a szakmai tudás mellett az egyének ismeretére is hangsúlyt kell helyezni. De az is fontos, hogy a hallgatóknak is változniuk kell egy ilyen oktatás során: középpontba kerül a kreativitás, a tartalommegosztás és az aktivitás. Ebben az IKT eszközök nagy segítséget nyújtanak.
Hallhattunk két, eddig általam nem ismert jó példát is, úgy mint az Open University of Catalonia vagy a FernUniversitat in Hagen, ami 1974 (!) óta működik nyílt egyetemként és magyar távtanulási központtal (!) is rendelkezik. Bárki beiratkozhat, aki beszél németül és van diplomája: http://www.fernuni-hagen.de/stz/budapest/

A KONNEKT csoportunk

Szandra megosztotta velünk a szakdolgozatához végzett eddigi kutatásai eredményeit. Érdekes volt végre egy összeállítást hallani az általunk működtetett csoport elmúlt 3 hónapjáról. Erről kicsit bővebben:

Egyik első megállapítás az volt, hogy egy ilyen csoportban a hallgatók jobban be tudják osztani a saját idejüket. Biztos így van? Én azt éreztem, hogy a feladatok felelősségteljes teljesítése gyakorlatilag adja az időbeosztásunkat. Persze mindenkiét másképp, de gyakorlatilag szünet nélküli tanulást jelentett/jelent a kurzus (értem ezalatt azt, hogy minden éjjel a gép előtt ülök és csak a két kurzussal foglalkozom - sajnos máskor nincs időm rá). Egyszóval nem nagyon volt itt mit beosztani, mert a hallgató mindig azt a feladatot csinálta, ami a legsürgetőbb volt. Aki lemarad, kimarad alapon csak arra kellett figyelni, hogy nagyjából egy nap se teljen el konnekt nélkül.
Másik dolog az IKT eszközhasználat: ebben tényleg nagyot fejlődtem, már most érzem magamon. A technika iránti affinitás eddig is jellemzett, de a lényeges programok használatáról nagyon sokat tanultam. Teljesen másképp alkalmazom már a pl. Google különböző funkcióit és a megosztás is mintha megszokottá kezdene válni nekem.
Önmagunk jobb megismerése volt a harmadik kiemelt tulajdonság: ha a jobb megismerés alatt azt értjük, hogy páran rájöttünk arra - tényleg teher alatt nő a pálma, akkor mindenképp.
Másfelől viszont időm sem volt arra, hogy jobban magamba nézzek a pár hónap alatt. Csináltam, amit kellett, mert nem szoktam feladni. De szenvedtem rendesen, miközben élveztem is. Viszont magamra nagyon kevés időm jutott. Ezért nem állítanám kifejezetten azt, hogy jobban megismertem magam azóta.
Érdekes volt hallani ugyanakkor, hogy a résztvevők és a lemorzsolódók milyen dolgokat emeltek ki a teljesítés/nem teljesítés magyarázataként:
1., Időtényező: Ezt leginkább a hagyományos formát választó tanulók emelték ki. Arra hivatkoztak, hogy nincs idejük blogot írni, illetve a irántunk támasztott elvárások időigényesek. Ez így is van. Már számos alkalommal leírtam, hogy nekem ez minimum 3 óra összpontosítást igényel naponta. Azonban véleményem szerint egy ilyen kurzusnak csak (!) gyakorlati formában van értelme. Ha csak a vizsgára készültem volna a prezentációkból, akkor semmi nem maradt volna meg bennem később. Így viszont biztos vagyok benne, hogy életem végéig emlékezni fogok erre a kurzusra/résztvevőkre/tanárra. Szerintem ez nagyon nagy szó, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány kurzus/ tanár neve maradt meg pozitívan az emlékezetemben, ill. hány óra/kurzus formálta ennyire a szemléletmódomat az utóbbi 20 évben. Egyszóval kihagyni nagyon sajnáltam volna. Akkor százszor inkább fogcsikorgatva, mélyvízbe dobva próbálok meg úszni tanulni.
2., Internethasználat: Ahogy megtudtam, a többieknek is valahol 1 és 5 óra közötti napi elfoglaltságot jelent a kurzus. Ezen nem lepődtem meg az előbb leírt okok miatt.
3., Érdekes bár érthető, hogy az általunk használt alkalmazások közül a Facebook a legnépszerűbb. Ugyanakkor a Badoo-t például egyikünk sem használja. Szerintem ez nem csoda, hiszen nincs rá szükségünk a kurzus alatt (meg amúgy se nagyon, ha mindenki a Facebookon van). Ráadásul hasonló elven működik, mint a Facebook, annyi különbséggel, hogy itt inkább a a randizás kerül előtérbe a kapcsolattartáson belül, ha jól értelmeztem a leírtást. http://badoo.com/
4., Teljesíthetőség: A válaszadók többsége úgy érezte, hogy ez a kurzus az átlagnál sokkal nehezebben teljesíthető, ami így is van. Kimondom, hogy az eddig tapasztalt kurzusokkal (egyet kivéve) köszönő viszonyban sincs nehézségi fokban. Viszont ebből tanulunk igazán. Szerintem megéri. Épp ma magyaráztam óra szünetében a nem teljesítőknek, hogy a prezentációból való vizsgázásnak szerintem nincs értelme itt. Azon túl, hogy csak közepesen motivált ilyenkor az ember, úgysem fogják tudni hasznosítani később az életben. Továbbmegyek: ha tehetném, ezt a kurzust csak ilyen formában engedném elvégezni a hallgatóknak. Gyorsan összejönne a megfelelő létszám egy rendes konnekt kurzushoz :-) Persze tudom, hogy a hallgatói követelményrendszer miatt ez lehetetlen.
5., Blog vs. fogalomtérkép: Érdekes, hogy a blogot tartották a legkellemesebb vállalkozásnak ill. a fogalomtérképet a legkevésbé vonzó feladatnak. Az elején én is csak néztem a fogalomtérképre (ciki vagy sem, előtte ilyet nem használtam), de hamar belerázódtam ebbe is. Most meg már azon gondolkodom, hogy más kurzushoz is itt fogom megszerkeszteni a térképet. Szóval erre is igaz, hogy foglalkozni kell vele, és akkor könnyebben megszereti az ember. Ha már egyszer annyit időt és munkát fektetett bele...
A blog volt számomra is a legnehezebb vállalkozás és közel sem állítom, hogy azóta rutint szereztem volna benne. Ha jól emlékszem, a tanár út által közzétett “Beszélgetés a konnektivizmusról: jó gyakorlatok a felnőttképzésben” c. podcast végén volt arról szó, hogy a hallgatók leginkább attól félnek a blogok írásakor, hogy azt bárki elolvashatja utána és ez mekkora kritika a felsőoktatás számára (ti. hogy a hallgatók nehezen merik írásban egy közösség előtt vállalni a véleményüket). Ezen akkor eléggé elgondolkoztam, ugyanis én is pont ezt éreztem az elején...Ám azóta azért javult a helyzet. Amúgy érdekes, hogy sok ismerősöm említi, hogy olvassa a blogom, de eddig hozzászólás még nem érkezett kívülről. Lehet, hogy ez csak a téma miatt van? Gőzük nincs, miről beszélünk :-)? Végül is én az órai anyagok és a kommentek nélkül nem mernék hozzászólni egy ilyen csoportmunkához.
Teljesíthetőség: erről már írtam, de az előadás végén újra visszajött. Ami érdekes, hogy a lemorzsolódok a motiváció elvesztését említették gyakran. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy ami nehéz, az jobban motivál. Persze nem vagyunk egyformák.

Érdekességek

Említésre került, hogy a kurzus elején lehetett jelentkezni inspirátori szerepre, de a csoportból ezt senki sem vállalta. Szerintem egyrészt azért, mert örültünk, ha a heti dolgokkal időben elkészülünk, tehát nem volt ekkora szabad időnk már, másfelől én nem tudtam, mit takar egy ilyen csoportban az inspirátori szerep. Már többen foglalkoztak az inspirátor szerepének leírásával a csoportban, én ide tennék egy érdekes adalékot: http://www.ustream.tv/recorded/5110496 Ezek szerint az inspirátor lehet a tanár is.
Véleményem szerint nem jó ötlet, ha az inspirátor a csoporton belülről érkezik, ugyanis ez a csoporttárs automatikusan kiemelődik a csoportból. Nem arra figyelünk, amit csinál (blogok, kommentek), hanem a visszajelzéseit. Ez különösen egy ilyen kis létszámú csoportnál lehet hátrányos. Jobbnak tartom, ha egy külsős, de a csoportot követő egyén az, mint nálunk Szandra. Az más kérdés, hogy a szerepét mennyire sikerült betöltenie. Erről is sokan írtak már és én is azon a nézeten vagyok, hogy kicsit több visszajelzés jól jött volna.
Végezetül az utólagos pótláshoz pár gondolat: hogy mennyire lehet pótolni a blogokat, abban viszonylag egyetértés van. Pár nap csúszás még belefér, de utána követhetetlen lesz a lemaradás szerintem. Viszont a tweetekkel vagy a fogalomtérképpel nem ez a helyzet. De még a kommentekre is láttunk olyan példát, hogy valaki sokkal később szólt hozzá a csoportmunkához. Szerintem ez nem volt akadálya a teljesítésnek ill. az információáramlásnak. Egyszóval arra figyelni kell, hogy a blogok időben elkészüljenek, de a többi feltétellel kicsit szabadabban lehet játszani.
A kérdőíveket pedig minden esetben kitöltöttem - segítünk, ahol tudunk.

Az eheti távoktatás órán újból a Second Life keretében kaptunk csoportos feladatot, melyből közös megegyezés alapján a 6. feladatot választottuk. Az 530-as virtuális teremben hallott podcast értelmében oktatási útmutatót kellett összeállítanunk egy megosztott google prezentáció formájában, gyakorlati tanácsokat adva a távoktatást választó potenciális felhasználóknak. Az általunk készített prezentáció képeit az alábbiakban adom közre:

 A második blogban inkább az előadás negatív kritikáival ill. a csoportunkhoz fűződő megállapításokkal szeretnék foglalkozni.

A konnektivista folyamat - mint ahogy azt a saját bőrünkön is érezzük - nagyon hatékony tud lenni. Már csak az a kérdés, hogy a belső vagy külső motiváció szemszögéből nézzük. Előző nap meghallgattam a Pedonline tavaly május 16-i felvételét a ustream-en és ott is felvetődik, hogy a konnektivizmus, amit mi tanulunk, egyfajta életforma (eddig azt sem tudtam, hogy létezik). A szakértők szerint kérdés, hogy intézményes oktatási keretek között mennyire valósulhat meg a vegytiszta konnektivista tanulás. Ha megnézzük - és erről számos komment született ezen a héten - a mi motivációnkat alapvetően a külső tényezők határozzák/határozták meg ezen a kurzuson. Vagyis sokan féltünk a szóbeli vizsgától és inkább jelentkeztünk a csoportba, amiről azt se tudtuk, hogy mit kell csinálni (leszámítva a kiírást, de mint tudjuk, az élet úgyis másképpen alakítja a dolgokat, mint amit az elején gondolunk). Aztán kezdtünk hozzászokni a nyomáshoz, sőt mi több, megkockáztatom, hogy sokan még élvezték is az intenzív igénybevételt (én igen). Rájöttünk a sok kezdeti sírás után, hogy tulajdonképpen meg bírjuk csinálni, ha fogcsikorgatva is. Mindenki a maga mércéje szerint tölt el időt vele, de mindenki postolja a kötelező dolgokat. Vagyis tulajdonképpen működik egyfajta csoportmunka. Hogy ezt a létszám miatt, vagy a belső motiváció csekélysége (?) miatt hívhatjuk-e konnektivista csoportnak, arra valószínűleg most inkább nem lenne a válaszom. Az biztos, hogy a módszer nehezen tanulható, illetve ha jól értettem az előadást, igazán még nincs kidolgozva a mai napig sem a módszere. Vagyis az élet máris felülírja az elveket. Ha innen nézem, akkor viszont akár “igazi” konnektivista csoportnak is tekinthetjük magunkat...

Problémája lehet a konnektivizmusnak az is, hogy nem minden csoportnál lehet alkalmazni. Elhangzott, hogy gyerekeknél például nem működik, bár arra nézve nem találtam eddig információt, hogy valaki próbálta volna gyerekeknél ezt a módszert.

Nagy kérdés számomra az egyéni vs. közösségi tudás. Terézzel ezzel kapcsolatban már írtunk egymásnak és osztom a véleményét, hogy a csoport felbomlása esetén az egyénekben bizonyos tudáselemek megmaradhatnak, de a közösségi tudás felbomlik. Akkor hol marad meg a csoport által felhalmozott tudás? Az egyénekben szubjektív módon, ill. lejegyezve egy közös dokumentumban? Ha ezt nézem, a közös dokumentum szerkesztése nem áll jól. Felvetődött, hogy újra kellene írni, bár félek, erre már kevés a csoportunk ideje, nemsokára befejeződik a kurzus és megkapjuk a jegyeket (tessék: külső motiváció). Kicsit hiányzott nekem a facilitátori szerep innen, lévén, hogy ez az első közös dokumentum, amit a csoportunk szerkeszt a fennállása során. Lehet erre azt mondani, hogy csináljuk és akkor majd kialakul belőle valami, de valamennyire csináltuk és kialakult belőle valami. Hogy ez valóban az általunk összeszedett közös és új tudás-e vagy csak a meglévő tudásból kiszedett, a csoport számára érdekes információtömeg, az kérdés. Épp erről ment a vita az utóbbi napokban. Hallgatva az Ollé tanár úr által megosztott videókat, az egyikben (azt hiszem az angol nyelvű connectivism volt az) épp azt írják erről a tanulásmódszertanról, hogy a meglévő információkat kellene feldolgozni (transzformálni) saját tudássá és azt visszaadni a közösségnek. Ha innen nézem, akkor az általunk szerkesztett közös dokumentum tényleg gyenge lábakon áll. Ugyanakkor, ha itt is megjelenik a külső motiváció, akkor az egyből skálázza is a folyamatokat.

Sok szó esett az előzetes tudásról is a témával kapcsolatban. Ezt kötném az órán elhangzott differenciálás témaköréhez. A diagnosztikus értékelés során hallottuk, hogy bizonyos előzetes ismerettartalom, vélemény kell, még ha nehéz is felhasználni a folyamatban. Kíváncsi vagyok, hogy hányunknak volt fogalma a konnektivizmusról az óra előtt. Ha - feltételezem - a csoport döntő részének semmi, akkor tényleg hatékony új tudást tudunk előállítani pusztán azzal, hogy pár hét alatt intenzíven foglalkozunk a témával? Persze, minden ismeretet el kell kezdeni valahol, de szerintem az időnk arra kevés, hogy lényegi új megállapításokat tegyünk. Tudom, ennyi időnk van a kurzus keretén belül, csak kérdés, hogy a szemléletmód váltásunkon túl adunk-e vissza valamit a társadalomnak? Ezért is tetszett az a megállapítás a videóban, hogy a konnektivizmus életforma (tweeteltem is :.-)) Véleményem szerint és a tapasztalaton alapulva akkor lehet hatékony, ha belső motivációból fakad és nagyobb a csoport. Persze ez sem új megállapítás, de legalább átérzem már magamon is. Ennek ellenére látjuk, tudjuk, tapasztaltuk, hogy van ilyen és lehet újra csatlakozni egy újabb csoporthoz valahol a világban. Ráadásul olyan csoporthoz, ami a csatlakozó egyén érdeklődési körébe vág és van előzetes tudása, tapasztalata a témával kapcsolatban. Ha majd egyszer újra csatlakozunk, akkor a hibákból tanulva talán jobban teljesítünk. Engem biztos érdekelne egy zenei témájú konnektivista csoport - kérdés, hogy ilyen létezik-e és lenne-e értelme?
Visszatérve az értékelésre, a formatív értékeléssel nincs bajom, az tényleg egy permanens folyamat a csoporton belül, egymástól adva/kapva. A szummatívval már annál inkább, ugyanis itt megint bejön a külső motiváció. A formális oktatásban megszoktuk, hogy akkor teljesítünk, ha vizsga van a végén és ez adja a motivációt. Ez mindenképp változott már bennem: akkor is próbálok teljesíteni, ha nincs, aki számon kérje. Ugyanakkor az is tény, hogy a külső motiváció időnként erősebb az emberben, mint a belső: nem hiába találták ki a határidő fogalmát például.



Látszatkonnektivizmus

Az órán elhangzott ez a szó, ami nagyon pejoratívnak tűnik a számomra. Ugyanakkor ha most kellene megfogalmaznom a csoportunk tevékenységét, lehet, hogy én is ezt a szót használnám.
Sajnos kevesen vagyunk a csoportban  és ezáltal az információtömeg nagyjából még áttekinthető marad. Így viszont önkéntelenül kialakulnak skálapontok.
Eltérő az egyéni aktivitás, ami veszélyezteti a konnektivizmust - hallottuk. Tulajdonképpen, nem értem: minden egyén aktivitása eltérő. Hogyan határozzuk meg az aktivitási szinteket? A mi csoportunkban is természetesen eltérő, akkor ez alapján is nevezhetjük látszattevékenységnek, amit csinálnunk? Kár lenne érte...
A reflexió műfaja kapcsán megjegyzésre került, hogy dominánsan értelmező a reflexió és nem produktív. Másképp mondva fogalommagyarázat inkább, mint új álláspontok létrehozása. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a fogalommagyarázat kapcsán is hoztunk be több-kevesebb új cikket a közösbe, ami által a csoport tudása gazdagodott. Ha már küldő linkeknél tartok, kiderült, hogy kevés külső linket vittünk be a csoportba. Ez valószínűleg így is van, de itt is jobbnak tartottam volna az elején egy facilitátori szerepben lévő egyéntől esetleg instrukciót kapni, hogy jobban is oda lehet figyelni erre. Hiszen most is hallottuk a podcastben, akkor miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Szerintem mi a külső linkeket inkább a Twitter felületére tettük, ami a kevés karakterszám jellegéből adódott. Hogy ez jó vagy sem, nem akarom megítélni, de valahogy sikerült kialakítanunk ezt a folyamatot.

Végezetül  a látszatkonnektivizmus kapcsán kérdezem, hogy mennyire motiválja a csoporttagokat a lemaradástól való félelem (blogban, tweet számban, Facebook kommentben...stb.)? Nem ez is az, ami megkülönbözteti az álkonnektivista csoportunkat az eleve áttekinthetetlen konnektivista csoporttól?

Látszik, hogy majdnem több bennem a kérdés, mint a válasz ill. tulajdonképpen már azt se látom, hogyan kellene “jól” csinálni az egészet. Mindenesetre csinálom és próbájuk teljesíteni a....minimumot vagy kinek-kinek a maximumot - ez nézőpont kérdése és erről már többen is írtak, ezért én nem teszem. Aztán az már a kutatók későbbi vizsgálatai alapján majd kiderül, hogy mennyiben voltunk produktívak vagy sem, ill. mennyiben különböztünk ez előttünk lévő többi csoporttól.

Nagyon vártam már ezt az órát. Végre részletesebben is hallhattuk, hogy mi az a konnektivizmus, amit elvileg már hetek óta a saját bőrünkön tapasztalunk. Ennek ellenére sajnos csak tegnap éjjel jutottam odáig, hogy a podcastot meghallgassam. Úgy gondolom, hogy az utóbbi hetek kiemelkedő fontosságú óráját hallottuk. Közben a mai nap egy kontakt óra keretében újra találkoztunk Ollé tanár úrral, ami újabb inspirációt adott ehhez a bloghoz. Az első részben maradnék a pozitív dolgok megemlítésénél.


Az óra keretében a konnektivizmussal kapcsolatos pozitív és negatív kritikákon volt a hangsúly, illetve sorra kerültek a mi csoportunkról alkotott általános vélemények is. Kezdjük a pozitívumokkal.
Maga a konnektivizmus elnevezés 2005 óta létezik, Siemens és Downes nevéhez fűződik.
Az elmúlt pár évben először csodákat vártak tőle, most pedig épp a Hype görbe alján tartunk, de reményeim szerint nemsokára beáll az ideális állapotba.

Maga a konnektivizmus az órán elhangzottak szerint nem más, mint a hálózatelmélet oktatási alkalmazása. Akkor valósul meg, ha a résztvevők skálafüggetlen hálózatot alkotnak.
Itt rögtön két elnevezéssel találkozunk, amit előbb meg kellene ismerni pontosabban: hálózatelmélet és skálafüggetlenség.

Hálózatelmélet:  “A természetben előforduló és az ember által létrehozott hálózatok viszont nagyon bonyolult, folyamatosan változó rendszerek, amiknek a megértéséhez az eszközöket inkább a fizika adja”
Skálafüggetlenség:  “A legfőbb különbség a véletlenszerű és a skálafüggetlen hálózatok között a rengeteg kapcsolattal rendelkező, úgynevezett erősen kapcsolt csomópontok jelenléte az utóbbiakban. (...) Minden önszerveződő hálózat folyamatosan növekszik és változik, a csomópontok közti kapcsolatok pedig nem teljesen véletlenszerűen jönnek létre, hanem az erősebb, több kapcsolattal rendelkező csomópontok könnyebben szereznek új kapcsolatokat. Ez a két feltétel pedig elegendő ahhoz, hogy a létrejött hálózat skálafüggetlen legyen.”
Barabási Albert László  http://bit.ly/J0kwXf

Itt rögtön egy ellentmondásba ütközök, ugyanis ha jól értettem az órai anyagot, akkor ott arról volt szó, hogy nincsenek kitüntetett pontok a hálózatban. Ezek szerint a csomópontot nem nevezhetjük kitüntetett pontnak?

Egy ilyen folyamatban a kapcsolódás magát az információ áramlást jelenti s ezáltal történik a közös tudásalkotás. Fontos megkülönböztetni az online eszközhasználattól a konnektivizmust - az eltérés leginkább a közös tudásalkotásban fedezhető fel. Attól, hogy elektronikus eszközöket használunk ill. megosztunk ismereteket egymással, még nem nevezhetjük magunkat a konnektivista módszertan szerint eljáró egyénnek. A lényege gyakorlatilag egy összehordott ismerethalmaz, amiből aztán újat lehet alkotni.

Végre kiderült, hogy inkább oktatásmódszertanról beszélhetünk, mint tanuláselméletről. Ennek egyik oka, hogy a tanuláselmélet kortól és tartalomtól független, míg a konnektivizmus nem az. Érdekes volt hallani azt is, hogy előbb volt a jó gyakorlat és aztán próbálták megalkotni rá az elméletet. Illetve nem alkalmazható mindenkinél, vagyis a gyerekeknél kevéssé működőképes az extrém magas belső motivációt, önszabályozást igénylő, leginkább a nem intézményesített keretek között való tanulás.  

Az eszköztár tekintetében magunkra ismertem. Egy témával foglalkozunk egy ideig, majd váltunk. Ezt ismételjük 10 cikluson keresztül. Megvan a kezdő, inspiráló lökés is, amivel elindulunk, ami jelen esetben az adott heti előadás.
Alapvetően blogban kommunikálunk mi is. Az elsőnek inkább egy impulzív összegzésnek kellene lennie az órai gondolatokkal kapcsolatban, míg a másodiknak egy letisztultabb, új információkat behozó összegzésnek kellene lennie inkább. Itt jegyzem meg, hogy az órai anyagot hallgatva egyre inkább ismertem fel azt is, hogy mennyi mindenben másképp alakult a csoportunk működése a konnektivista módszerhez képest (létszám, blogok fejlődése, új információk linkelése).
Twitterhasználat: Ezzel még mindig bajban vagyok, mert egyre inkább az az érzésem, hogy nem találtam még rá a megfelelő kommunikációs formára itt. Ugyan sok linket osztok meg, de inkább impulzív gondolatokat, reflexiókat kellene tweetelni a témával kapcsolatban - tudtuk meg. Rendben van, de ha ezt a blogban tesszük, akkor mindössze annyi különbség lenne, hogy mindezt 140 karakterben van lehetőségem megtenni? Saját példámból tudom, hogy mások linkjeit sokszor megnyitom és nagyon érdekes cikkeket ismerek meg ezen keresztül. Akkor vegyük inkább személyesebbre a témát?
Fogalomtérkép: saját nyitott térképe van mindenkinek. Milyen jó ötlet, hogy akár Twitteren is lehet(ne) ezt kommunikálni! Eddig eszembe se jutott...
Közös dokumentumok: mi is készítünk (khm). Ebben kellene megjelenni a közösen kreált új tudásnak. Mi az, amit korábban nem tudtunk....Ez idáig rendben is van, csakhogy én gyakorlatilag semmit sem tudtam a konnektivizmusról eddig, vagyis számomra az egész félév egy új tudást eredményez (nem mintha mentesítene az effajta passzivitásomtól eddig).

Folyamat és tanulásszervezés:

A konnektivizmus tanulásszervezési alapja a hálózati munka. A csoportmunkától abban különbözik, hogy több, mint 6 főből áll (ideális a 100 fő fölötti létszám!),  nincs (!) pedagógus benne és akkor hatékony a csoportszerveződés, ha áttekinthetetlen a folyamat! Érdekes. Tehát, ha jól értem, arról van szó, hogy egy átláthatatlan információáramlásban az egyének a belső motivációjukból eredően csoportban kezdenek el viselkedni, információt áramoltatni, önkéntelenül időszakos csomópontokat kialakítani, amik később akár fel is bomolhatnak, majd újak szerveződhetnek máshol és az újfajta tudás ezáltal a közösség által képződik. Ez így ugye nem félreértés a részemről?
Ebben a folyamatban a tanárnak csak, mint facilitátor van szerepe (folyamatsegítő). Ha intézményes keretek között alkalmazzuk a konnektivista módszert, akkor olyan facilitátort kell keresni, aki érti a folyamatot, de tanárként korábban nem jelent meg a csoportban! Ugyanis a berögzült tanárszerep megölné a skálafüggetlenségét a tanulásnak. A témára kell koncentrálni és nem egymásra - hangzott el. Sokszor azonban azzal vagyunk elfoglalva, hogy a saját kijelentéseinket magyarázzuk később egymásnak.
Rendszeres összefoglalók kellenének, inspiráló visszajelzések formájában. Mivel a tanári szerep nem összeegyeztethető ezzel a folyamattal, ezért külső ember kell, ahogy a mi csoportunkban is lett. Azonban a különbség nálunk valószínűleg a relatív átláthatóságból ered. Ezáltal csökken a külső visszajelzések szerepe is a csoportban, noha sokszor még így is hiányoljuk.
Az egyének részéről nagyon magas motiváció kell hozzá és nem csak a kezdéshez, de a bennmaradáshoz is! Ezt - azt gondolom - mindannyian tapasztalatból tudjuk már. Egy ilyen csoportban nagy a lemorzsolódás, mert ha valaki lemarad, az nagy valószínűség szerint előbb-utóbb kimarad! Mi nagyjából nyolcvanan kezdtünk és nagyjából húszan maradtunk!
A folyamatnak nincs szervezési felső határa, csak a csillagos ég: nincs olyan, hogy bizonyos dolgokat meg kell tanulni, írni és akkor rendben van. Mindig egyénenként változóan a lehető legtöbbnél is többre van szükség a folyamat során.

Itt meg is állnék, mert az érem másik oldalát majd a következő blogban gondoltam leírni. Előrevetítek azonban annyit, hogy minden kritika ellenére örülök, hogy idáig részese voltam a folyamatnak (és továbbra is leszek), a szemléletmódom sok mindenben változott előnyömre.
Folytatás nemsokára következik.

 A témahéthez tartozó második blogban a tanulási környezetekkel foglalkozom.

Problémaközpontú tanulási környezet:

Nevéből adódóan a problémák középpontba való állításáról van szó a tanulási folyamat során.

A tanulási környezet kialakításánál az alábbi dolgokra kell leginkább a hangsúlyt helyezni:

 - Tananyagfejlesztés: Az adott tananyagot hiteles, releváns, valóság közeli példákkal érzékeltesse. Online szimulációra és modellezésre is lehetőség van, ami közelebb vihet a probléma megértéséhez.

 - Problémák különböző kontextusban és több nézőpontból való bemutatása:

Online környezetben is akkor működik jól a tanulás, ha több oldalról világítjuk meg a problémát. Szerencsére online környezetben is lehet ilyet csinálni például a társas tanulással. Ezt támogatnia kell a környezetnek az online kooperativitás keretein belül.

 - Tanulási környezet kialakítása: itt is fontos, amit előbb említettem, vagyis a társas tanulást és a csoportos problémamegoldást kell előtérbe helyezni egy inspiráló környezetben.

 - Feladatkijelölés és tanulásszabályozás az egyén és a csoport számára: Ez arról szól, hogy fontos követni a folyamatokat egy online környezetben is és szabályozni is kell. Formatív értékelő funkciók fontosak a tanulás közben, hogy a tanulók állandó visszajelzést kapjanak a teljesítményükről.

 - Tanulói kompetenciafejlesztés: fontos a számítógéppel segített tanulás és a tudatos IKT eszközhasználat a tanulás eredményessége, vagyis a problémamegoldás hatékonysága érdekében.

A tanulás dimenziójának integrált felfogása:

 Érdekes ábrát láthattunk Komenczi Bertalantól annak kapcsán, hogy az életen keresztül hogyan alakul a tanulás folyamata. A koordináta rendszer x és y tengelye mentén került felrajzolásra a tanulási út, ahol x az élet minden területét átfogó tanulástól egészen a lifewide tanulásig terjed (élet egészére kiterjedő), ill. y az időtengely, ahol a születéstől a lifelong learningig jutunk el.

 Első fázis az informális tanulás, ami leginkább a gyerekkort jelenti az ábra szerint. Itt rögtön megjegyzem, hogy az informális tanulás természetesen nem csak a gyerekkorra érvényes, hanem végig kísérhet minket az egész életünkön, ahogy azt már többen megjegyezték a blogukban. Ebből következik, hogy az 1 és 4 fázis összekötésbe kerülhet.

Második fázis a formális tanulás halmaza, ami az iskolai oktatás alap- és középfokát jelenti az én értelmezésemben. Ezt követi a harmadik, ami a felsőoktatást jelenti, s ez szépen átúszik a negyedik fázisba, ami az iskolán túli nem-formális képzés.

Az ábrából is kirajzolódik, hogy az iskolától függetlenül is, ill. egymástól is sokat tanulunk, pedig csak az intézményi tanulásra koncentrálunk. Érdemes belegondolni abba, hogy mennyire nem figyelünk arra, hogy mit tudnak a képzésen kívülről az emberek. 

Korszerű tanulási környezetek tervezésének fókuszpontjai:

 Tanulási környezet tervezésekor alapvetően négy szempontot kell figyelembe venni:

 -tanuló-középpontú tanulási környezet: ez azt jelenti, hogy a fogalmi (konceptuális) keretrendszert és a kulturális hátteret fel kell mérni a tanulási környezet megtervezésekor. Ha a tanár ismeri azt a kulturális és fogalmi hátteret, ahonnan a tanulók érkeznek, akkor sokkal személyesebb lehet a tanulás.

- tudásközpontú tanulási környezet: az oktatási tartalmat érdemes újra gondolni a hatékonyság érdekében, ill. kevés és rugalmas tanulási egység köré szervezni. 

 - értékelésközpontú tanulási környezet: a tanulási folyamat során fontos a folyamatos, formatív értékeléssel történő visszacsatolás a tanulók számára.

 - közösségközpontú tanulási környezet: tervezéskor figyelni kell arra, hogy a tanulók egymástól is folyamatosan tanulhassanak, vagyis a horizontális kommunikációt és kooperációt elő kell segíteni a tanulás során.

Ha mégis választanom kellene, hogy az előbb felsorolt négy kritérium közül melyikre helyezném a hangsúlyt, akkor valószínűleg az utolsó, vagyis a közösségközpontú felé tolnám el, nem elfeledve a többi hármat. Az elmúlt hetek tapasztalatai számomra a közösségközpontú tanulás hatékonyságát mutatják, de erre még visszatérek.

Azonban előbb lássuk a Komenczi-féle ellentétpár táblázatot a hagyományos és a progresszív tanulási környezetek között, nem elfeledve azt, hogy ezek egymás párjai:

Ebből a táblázatból számomra a leginkább figyelemre méltó a tanulás fáradságos munkából érdekes vállalkozássá való transzformálódása. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy minden komoly tanulás kemény igénybevételnek teszi ki a tanulót, akkor is, ha az támogatva van bármilyen IKT vagy egyéb eszközzel. Kérdés, hogy mennyire beszélhetünk akkor érdekes vállalkozásról?

 Végezetül ide kapcsolódik a konnektivista csoport közös tudásának kérdése, miszerint azt gondoljuk, hogy tudáskonstrukció zajlik, de ezt nem tudjuk igazolni. Mondhatjuk, hogy jó dolog a csoportmunka, de az életben egyénként érvényesülünk, vagyis egyénileg használjuk a tudást. Marad-e akkor tudás, ha a csoport felbomlik?

Erre a Péter által idézett és Teréz által megfordított mondat jut eszembe Komenczi Bertalantól: „végső soron minden tanulás kommunikáció”. Fordítva: minden kommunikáció tanulás. Mi pedig sokat kommunikálunk pár hónapja a csoporton belül az információs társadalomról. Vagyis a konnekt csoport tudását a csoport adja össze, de a megszerzett tudás az egyéneké marad.

Legalábbis reményeim szerint.

Ezen a témahéten az előadás a távoktatási környezetben lévő tanárszereppel foglalkozott. Most is párban kellett az SL-ben kiosztott feladatot megoldani. Ezt a bejegyzést Vicze Tímea és Vargyas Bálint közösen készítette.

A feladat:

Képzési vezetők vagyunk egy távoktatással foglalkozó intézménynél. Olasz nyelvtanároknak kell olyan 30 órás IKT továbbképzést összeállítani, amiben az oktatáshoz szükséges termékeket, eszközöket sajátíthatják el.

A továbbképzés:

A szükséges termékeket és eszközöket úgy kellene összeállítani, hogy a nyelvoktatás során alkalmazott feladattípusoknak és a tanulói sajátosságoknak is megfeleljen.

Nyelvoktatás során előforduló feladattípusok:

• olvasott szöveg szövegértése

• hallás utáni szövegértés

• beszédgyakorlatok, szituációk

• képleírások

• szövegalkotás (fogalmazás, levélírás)

• a nyelvtan (elméleti és gyakorlati)

Fontos szempont, ami a tanulókat érinti:

• legyen lehetőség a beszélt nyelv gyakorlására is, ne csak elméleti nyelvtant tanítsunk

• legyenek csoportos feladatok is (csoportba tartozás élménye, egymás segítése)

• legyenek esetleg alternatív megoldások is, nem biztos, hogy mindenki azonos teljesítményű géppel rendelkezik

• az elméleti anyagok legyenek visszanézhetőek

• legyen lehetőség egyéni és csoportos konzultációkra

Ezeket a szempontokat figyelembe véve a következő elemek kerülnének a digitális tolltartóba. A 30 órás képzés 5 napot venne igénybe:

• google szolgáltatások (gmail, keresés, képek, dokumentumok, naptár, chat / videókonferencia - google+ (1,5 nap)

• moodle - e-learning felület (1 nap)

• ustream (0,5 nap)

• mindmap (0,5 nap)

• SL (1,5 nap)

A 5 modul a következőképpen épülne fel:

• programon való regisztrálás

• a program / eszköz rövid bemutatása

• módszertan

• gyakorlás

• használat

A modulok vizsgával / konkrét feladatokkal záródnának. Részletes tervet kellene készíteniük egy az e-learninges tananyagban szereplő nyelvi elem letanítására. Be kellene mutatni, hogy az adott eszközt, hol és hogyan tudnák az adott tanítási folyamatban alkalmazni. (Pl.: esemény létrehozása, közzététel, segédanyagok (szöveg, kép, hang) közzététele. Nem a feladatok pontos kidolgozása kellene, hanem, hogy milyen típusú feladatokat és hogyan alkalmaznának.

Mivel alapvetően nyitott tanárok felkészítéséről van szó, így feltételezzük, hogy az alapvető IKT ismereteik megvannak: alapfokon tudják használni a számítógépet (ki/bekapcsolás, Word, Excel, mikrofon/fülhallgató, kamera). Így ezek betanítására nem fordítunk figyelmet.

Az nyelvtanárok IKT továbbképzését egy előzetes tudásfelméréssel kezdenénk, amit feleletválasztós teszt alapján, névvel kellene kitölteni. Ezek a tanítani kívánt platformok előzetes ismeretét mérnék fel önkéntes bevallási alapon. A tesztek alapján, amennyiben szükséges, akár differenciáltan is meg lehetne valósítani az oktatást, bár feltételezzük, hogy megközelítőleg egy szintem vannak a jelentkezők.

Az általunk javasolt eszközök, programok a következőképpen épülhetnek be az oktatásba:

Google:

• gmail - kapcsolattartás, élethű idegen nyelvű levélírás, a levelek csoportosíthatók

• keresés - kiegészítő anyagok keresése pl. az olasz kultúráról képek, hanganyagok, videók

• képek: adott témához képleírások

• dokumentumok - közös doksik (csoportba tartozás élménye, mindenkinek más-más ötlete lehet egy képleíráshoz, vagy szituációhoz - közös “tananyag” létrehozása, egymást is lehet korrigálni - tanulás a saját és mások hibáiból)

• naptár - a csoportot érintő fontos dátumok rögzítése, események lértehozása, emlékeztetők

• Chat és videókonferencia (google+): technikai és szervezési segítségnyújtás, személyes és csoportos konzultáció, beszédgyakorlatok

Moodle:

• e-learning felület

• dokumentumok fel- és letöltése (feladatok, tesztek, fogalmazások, szövegértéses feladatok)

• kurzusfórum (feladatok pontosítása, hallgatói bizonytalanságok tisztázása)

Ustream:

• nyelvtan elmélete (magyarázat és ppt)

• olasz anyanyelvű olvas fel szavakat, kifejezéseket (látom és hallom - kiejtés és írásmód)

• hallás utáni szövegértés (először csak hallják, majd másodszori hallgatásnál már láthatók a kérdések is)

Mindmap:

• adott témához szavak és kifejezések gyűjtése (közös és egyéni)

SL:

• beszédgyakorlatok

• teleportálás Olaszországba

• olasz anyanyelvűekkel való beszélgetések

• A résztvevők figyelmét fel kell hívni arra, hogy nem minden esetben alkalmazható ez a program, mivel nagy a gépigénye. Kiválthatjuk a google+ hangout szolgáltatással. Ez az oktatótól nagy rugalmasságot és kreativitást igényel. Így időigényesebbé is válhat a folyamat.

A képzés zárásaként a résztvevőknek záróvizsgát kell tenniük, ahol egy konkrét témakört kell letanítaniuk a többieknek, lehetőleg a legtöbb - az órán tanult eszköz - használatával. Ennél a feladatnál már konkrét példákat, feladatokat, utalásokat és linkeket kell alkalmazniuk.

  A soron következő előadás elején az emberiség történetének nagy kulturális változásairól esett szó Komenczi Bertalan nyomán. A bemutatott táblázat korszakok, információ átadásának módja és tudásszerveződés szempontjából veszi végig az elmúlt ötmillió év nagyobb ugrásait.
Az első korszak az epizodikus kultúrát takarja, ami nagyjából ötmillió évvel ezelőtt kezdődött és az információ átadása az esemény-reprezentáció módjára korlátozódott. Ezt követte a mimetikus kultúra megjelenése másfél millió évvel ezelőtt. Az információ áramlás itt már testtel reprezentált modellezésben jelenik meg és a tudásszerveződés leginkább utánzással valósul meg. A homo sapiens megjelenésekor következett az újabb kulturális változás, amit a mitikus jelzővel illet a szerző és nagyjából százezer évvel ezelőtt fejlődött ki. Az információ átadás itt már nyelvhez kötött és a tudásszerveződés élőszóban történt, mítoszok és elbeszélő tudás keretében. A hozzánk közelebb eső újabb kulturális változás nagyjából ötezer évvel ezelőtt a modern ember megjelenésével kezdődött, ahol a kulturális átadás külső tárgyakkal, rögzített tudás keretében történt és a tudásszerveződés is eköré csoportosult. A legizgalmasabb és minket érintő legújabb kulturális változás pedig a homo interneticus megjelensével, a hálózati kultúra terjedésével indult a XX. század második felében. Az átadás itt már hálózatok keretében történik és a tudásszerveződés alapvetően az elektronikus kommunikációt jelenti már.

Tanulásértelmezések

A tanuláselméletek közül háromra tértünk ki, melyek név szerint a bevaviorista, kognitivista és konstruktivista tanuláselméleti irányokat takarják. Nézzük ezeket részletesebben:

- behaviorista: A személyiséglélektan lényeges irányzata a viselkedéslélektan, másnéven a behaviorizmus, amely az 1910-es években az USA-ban bontakozott ki. Az irányzat szerint az ember viselkedése külső ingerektől függ. Lényege, hogy a viselkedés kondicionálás által alakul ki, azaz a megfelelő ingerre a tanult válaszreakciót adjuk. „Háttere a kísérleti állatlélektan, fő célja a viselkedés tanulmányozása, a tények magyarázata helyett. Emberképében, szélsőséges változatban jól programozható gép az ember, amely megfelelő ingerfeltételek mellett bármire megtanítható, bármire leszoktatható.” (Pintér-Gaál; 2011)

A kondicionálás egyik esete a klasszikus kondicionálás (Pavlov): Folyamatában egy semleges ingert exponálunk egy időben egy olyan ingerrel, amelynek megjelenése esetén a személy már adja a kívánt reakciót. A tanulás oka az ingerek társítása.

Másik eset az operáns kondicionálás: a tanítani kívánt viselkedést követően megerősítést adunk (ez lehet jutalom, vagy negatív következmény elmaradása) ettől a kívánt viselkedés gyakorisága nő, végül rögzül. A változás a tudatosan alkalmazott megerősítés következménye.

A behaviorizmus jelentős képviselője Skinner, aki úttörő munkát végzett a kísérleti pszichológia és a behaviorizmus területén. Viselkedés-módosító kísérleteket folytatott a pozitív és negatív megerősítésen keresztül. Gyakran idézett mondata: “A tanároknak meg kell tanulniuk, hogyan kell tanítani”. Skinner szerint a viselkedés megváltoztatásának hatékony módszere a pozitív megerősítés, míg a büntetésből az emberek csak azt tanulják meg hogyan kerüljék el a büntetést. Azt mondja, hogy a tanulás útjában 5 dolog állhat:

1. a bukástól való félelem
2. a feladat nincs több, apró részre bontva
3. az utasítás hiánya
4. az egyértelmű utasítások hiánya
5. pozitív megerősítés hiánya

Az ingereket úgy szervezik meg, hogy a kívánatos eredmény felé vigyék a tanulókat.

A programozott tanulás előnyei: mindenki a saját ütemében haladhat, gyors és gyakori megerősítést ad, hiányzás esetén ott folytatható a tanulás, ahol az egyén abbahagyta.
Programozott oktatásnak minősül a tanítógépekkel, számítógépekkel segített oktatás is. Számítógéppel segített oktatás lehet pl. gyakorlást szolgáló programok, tutoriális programok, problémamegoldást szolgáló programok, párbeszédre képes programok.

-kognitivista: A kognitív tanuláselmélet a közvetlenül nem megfigyelhető mentális tevékenységet kívánja tanulmányozni. Egyik jeles kévsielője Piaget, aki a  belülről motivált tanulás jelentőségét hangsúlyozza. Úgy vélte, hogy az emberekben velük született tendencia él arra, hogy koherensnek és stabilnak lássák a világot. Az intellektuális folyamatok is az egyensúlyteremtést célozzák. Az adaptáció, a környezethez való alkalmazkodás két egymást kiegészítő folyamatot foglal magába: az asszimilációt és az akkomodációt (idomulás). Piaget szerint a pedagógus feladata, hogy lehetővé tegye, hogy a gyermekek többféleképpen lépjenek interakcióba tárgyakkal, szituációkkal, ill. egymással. Mihelyt erre módot adnak, az önjutalmazás megteszi a maga hatását. A kognitív pszichológusok által az ily módon való tanulás sokkal eredményesebb, mint amikor az ismeret elsajátítás a mások által felfedezett, összegyűjtött és a készen talált dolgok memorizálására szorítkozik.
Piaget-nak az ismeret-elsajátításra vonatkozó elképzeléséből fejlődött ki a nyitott oktatás koncepciója. Mivel a gyerekben eleve benne van a tanulás utáni vágy, ezért a gyereket, aki maga számára megvilágítja a dolgokat, nem szükséges megjutalmazni. A tanulás, tehát az egyensúly megvalósulása, eleve jutalomértékű a számukra.  
A nyitott oktatás lényeges elemei:

1.      Nyitott tér. A nyitott osztályok egymástól könyvespolccal, virágállvánnyal vannak elválasztva. Minden tanulási területnek külön elhatárolt térrésze van. (magyar, matek, képzőművészetek stb.)

2.      Megmunkálást szolgáló eszközök és anyagok. DVD, könyvek, stb.

3.      Vegyes csoportok. Eltérő korú gyerekek.

4.      Gyerek aktív szerepe a tanulásban. A pedagógus nem tekintély, hanem forrásszemély. A gyerekek maguk választják meg azt, hogy milyen anyagokkal, eszközökkel és milyen ütemben akarnak haladni.

5.      Individualizált oktatás. Az oktatás a diákok egyéni képességeire épül.

6.      Diagnosztikus ill. rendszeres értékelés.

7.      Brigádtanítás. Több igazi és segédtanár (szülő)

-konstruktivista:  A konstruktivizmus a hetvenes években ismeretelméletként fejlődött ki, többek között Ernst von Glasersfeld munkássága nyomán az Egyesült Államokban.
Glasersfeld saját elméletét radikális konstruktivizmusnak nevezi, melynek tételei:

1.   „…a tudást nem passzívan fogadjuk be, hanem azt a megismerő szubjektum aktívan építi fel, triviális konstruktivizmusnak is nevezi.”

2.   „…a megismerés funkciója adaptív, a környezethez való kognitív adaptációval függ össze: a tapasztalati világ szervezésére szolgál… A megismerő szubjektum kognitív sémákat hoz létre, hogy azok cselekedeteit irányítsák és tapasztalatait reprezentálják.” (Feketéné; 2002)

„Ezen ismeretelméleti konstruktivizmus alapfeltevése az, hogy a szubjektumon kívüli világ a maga teljességében, úgy, ahogyan objektíve adott, nem ismerhető meg. Elménk a külső, tőlünk független realitást nem tudja „visszatükrözni”, „leképezni”, hanem élettörténeti tapasztalataink alapján mi magunk építjük fel, konstruáljuk meg a valóságainkat. A konstruktivizmus jelentése azonban ennél sokkal tágabb.” (Feketéné; 2002)

A konstruktivista oktatás középpontjában nem a tanári tevékenység, hanem a tanulók tanulási folyamata áll: „…az ember csak azt tudja megérteni, amit maga konstruál.” „…az észlelt valóság és a tőlünk függetlenül létező realitás kapcsolata, a valóság és a valóságról alkotott tudás viszonya foglalkoztatja.” (Feketéné; 2002)

Siebert konstruktivista didaktikai felfogása szerint a felnőtt tanulóról a következők mondhatók el (Siebert, 1997; F. Szakos, 2002): relatíve önalkotó, tanulása önszervező jellegű, nem tanítható akarata ellenére. A külvilágból érkező információkat a már meglévő tapasztalataira vonatkoztatja. Ha azok nem illeszkednek tapasztalataihoz, vagy ha nem talál megfelelő magyarázatot arra, hogyan illeszthetők az új ismeretek a meglévő tapasztalatokhoz, akkor vagy átértelmezi, vagy megtartja, vagy visszautasítja. A múltbeli tapasztalat és a vele együtt járó magyarázat könnyen ellenállhat a változásnak, ha az oktatás nem támaszkodik ezeknek a tapasztalatoknak a bevonására, felidézésére.



Az első blogban egyelőre ennyit gondoltam megemlíteni. A következő alkalommal a tanulási környezetekről esik majd szó.






Hivatkozások:

1., Komenczi Bertalan: Az információs társadalom iskolájának jellemzői http://bit.ly/J8bF85

2., Pintér Gábor-Gaál Roland: Tréningcsoportok Tudástár trénereknek. Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség, Szarvas 2011

3., http://erg.bme.hu/oktatas/tleir/GT52U001_fs/t_elm_ea_kk_print.pdf

4.,   Feketéné Szakos Éva: Új paradigma a felnőttoktatás elméletében? Iskolakultúra, 2002/9
http://epa.oszk.hu/00000/00011/00063/pdf/iskolakultura_EPA00011_2002_09_029-042.pdf

Folytatva az előző blogbejegyzést, a Csepeli-Prazsák kutatás kapcsán a tévképzetek megismerése és megdőlése volt számomra a legérdekesebb és sokat tanultam belőle:

12. táblázat. Az internettel kapcsolatos attitűdök (átlagok)

A válaszadók egy képzeletbeli skálán 1-5 közötti értékeket adhattak a feltett válaszokra, ahol 1= egyáltalán nem ért egyet és 5=teljesen egyetért között kellett dönteniük. 

Meghökkentő, hogy a legmagasabb értéket a „társadalmi kommunikáció forradalmi fordulata” kapta. Ezek szerint az emberek mégis úgy vélik, hogy az internet nemhogy elszemélytelenít, de egyenesen forradalmi fordulatot jelent az egyének kommunikációjában. Jó végre számokkal igazoltan is látni, hogy az elszemélytelenedés tévképzetével le lehet végre számolni. 

Meglepő, de végtére is a konnekt csoport is ide jutott, hogy az internet „elterjedése nem vezet a társadalmi egyenlőtlenségek eltűnéséhez”. Erről komoly vita folyt a csoportban, de egyre inkább úgy vélem én is, hogy önmagában ez a platform még kevés az egyenlőtlenségek eltűntetéséhez, noha sokat lendíthet a dolgon. Sokkal inkább meghatározó a családi háttér ill. a képzettség, oktatás. 

Végezetül megnyugvással látom, hogy az „internet tönkreteszi a kultúrát” ill. „fölöslegessé teszi a hagyományos kulturális intézményeket”szlogent is el lehet felejteni, ugyanis a válaszadók átlagban nem értenek ezzel egyet. Ezt jól mutatja a viszonylag alacsony 2,38 ill. 2, 24 érték.

A kutatás egy másik táblázatában pedig %-os arányban vizsgálták, hogy a válaszadók mennyire értenek egyet különböző állításokkal. Ezekből csak a legfontosabbakat idézném:

-          56% -ban egyetértenek, hogy kevesebb időt töltenek tévézéssel, mint azelőtt

-          50 %-ban egyetértenek, hogy műveltebbek, mint azelőtt

-          17%-ban (!) egyetértenek, hogy kevesebbet sportolnak, sétálnak, mint azelőtt

-          15%-ban (!) egyetértenek, hogy kevesebbet beszélgetnek a családtagjaikkal, mint azelőtt

-          13%-ban (!) egyetértenek, hogy ritkábban találkoznak a barátaikkal, mint azelőtt

-          4%-ban (!) egyetértenek, hogy rabjaivá váltak az internetnek

Az órán hallott anyagból az e-etikett kapcsán említett dolgok ragadtak még meg különösképp az emlékezetemben. Az e-etikett portált már vettük korábban a konnektivista kurzus egyik óráján. Most konkrét példákat is hallhattunk, mint például azt, hogy a másokról megtudott információkért felelősséggel tartozunk. Ennek kapcsán eszembe jutott egy korábbi hír, amikor arról értesültünk, hogy egy hölgy ex-barátja feltöltött a Facebookra oda nem illő képeket a volt barátnőjéről, mire az öngyilkos lett. http://bit.ly/9K3kaP

Ez is szomorú példája annak, hogy mennyire nem tudunk bánni a birtokunkban lévő információkkal és sok esetben az emberek bele sem gondolnak abba, hogy a megszégyenítés legegyszerűbb formája akár a halálba is kergethet embereket. Ha pedig ugyanezt bosszúból, féltékenységből vagy egyéb alantas érdekből tesszük, az csak még rosszabb.

Másik ilyen ajánlás az, hogy jelöld, hogy honnan írsz: telefonról rövidebb mondatok is elfogadhatók! Ez meglepett, ugyanis én szándékosan töröltem a telefonom aláírását pontosan azért, mert nem akartam, hogy lássák általában, hogy honnan írok, vagy miért nem vagyok az irodában. Munkahelyi gépről is vált rövid üzeneteket az ember, így szerintem nem feltétlen kell tudni a partnernek arról, hogy a válasz honnan érkezik. Persze, mindezt úgy értem, hogy a tömörség nem igénytelenséget takar egyben: a válaszaimnak ugyanúgy van címzettje, megszólítása, tárgya, elköszönése, mintha asztali gépen írnám. Másfelől meg egyre inkább találkozik az ember a munkahelyén is azzal, hogy akár a felettesei is egyszavas, megszólítás és elköszönés - aláírás nélküli levélben tudatják a legfontosabb dolgokat. Akkor minek strapálja magát az ember a telefonján a hosszabb válaszokkal? Nem hiszem, hogy ennek platformhoz lenne köze, inkább az általános üzenetváltás szabályait kellene ismernie az embereknek.

A harmadik észrevételt annak kapcsán tenném, hogy az apró betűs leírást el kell olvasni, mielőtt OK gombot nyom az ember. Érdemes lenne egyszer egy kérdőívet készíteni annak a kapcsán, hogy például egy Itunes frissítéskor ki az, aki képes elolvasni harminc oldal apró betűs részt. Le merem fogadni, hogy nagyon kevesen vannak így. Én se ide tartozom sajnos, pláne, hogy hiába olvasom el a felhasználás feltételeit, ha használni valóban csak akkor engedik a programot, ha az OK gombra kattintunk. Másik opció csak az, hogy elutasítás híján nem részesülhetünk a program használatából. Ezzel mintegy kényszerítve érzi magát a felhasználó a véleményem szerint arra, hogy 1: ne olvassa el a feltételeket és 2: hozzájáruljon szinte bármihez a program használatáért cserébe. Értem, hogy az ingyenes programhasználatért viszonzásul egyre több adatot szolgáltatunk magunkról a célzott reklámelérések céljából, de sajnos a választás itt nem igazi: vagy használunk valamilyen alkalmazást és akkor mindenhez hozzá kell járulnunk, vagy egyszerűen visszaküldhetnek minket a cégek a digitális írástudatlanság korába. Akkor minek is töltsük feleslegesen az időnket az apró betűs részek olvasgatásával?

A mai blogom szándékosan provokatívabbra sikerült a többinél. Kíváncsian várom a hozzászólásokat, észrevételeket.

Témahetünk újabb állomásának feladatát is teljesítettük, ezúttal párban. Szerencsére egy aktív, rugalmas társat kaptam a feladathoz, Vizi Anna Lillát. Az alább olvasható blog egy közös munka eredménye. Örülök, hogy a páros feladat megoldásba is belekóstolhattam vele. 

A három hetes szünet alatt azt a feladatot kaptuk, hogy párban dolgozva a Second Life felületén, az 530 szobában található öt pedagógiai alapelv egyikéről blogbejegyzést készítsünk közösen. A párt nálunk Vizi Anna Lilla és Vargyas Bálint alkotta. Közös elhatározásból az értékelést választottuk, amit alább bővebben is kifejtünk.

Értékelés, mint pedagógiai alapelv   

Az értékelés a tanulói teljesítmény folyamatos visszajelzését jelenti. A célok és az eredmény összevetése és az eredmény elemzése a célok tekintetében. Tágabb értelemben ide tartozhat az iskola, a pedagógus és a tantestület értékelése is. Külső szabályozó szerepet tölt be a személyiség fejlődésében, visszacsatolás formájában. Az értékelésnek a visszacsatoláson túl lehet hatékonyság növelő, minősítő, szelektáló, tájékoztató funkciója is. A minden szintre kiterjedő értékelés által a valóságos adatokon keresztül  lehet irányítani az oktatást.

A módszertani dokumentációban kell megjelölni, hogy milyen taneszköz során milyen formában történik a pedagógiai értékelési ill. fontos kiértékelni, hogy milyen pedagógiai értékelés milyen formában használható fel eredményesen.

A pedagógiai értékelés három fajtája a diagnosztikus, a formatív és a szummatív értékelés. Nézzük ezeket részletesebben!

Diagnosztikus (helyzetfeltáró) értékelés:

Ez az értékelés alapvetően a tanulók előzetes tudásának felmérésére szolgál, tehát általában a tanulási folyamat elején lehet hatásosan alkalmazni. Különösen alkalmas az egyéni tanulási módok feltárására. Besorolási döntéseket alapoz meg, hogy a tanulókra alkalmazott oktatási stratégia a leghatékonyabb legyen. A diagnosztikus értékelésnek nincs különleges alap feltétele, ugyanakkor nem szabad minősítő értékelésként alkalmazni, mert ha a tanuló már az oktatási folyamat elején negatív visszajelzést kap, akkor a tanár nem lesz képes a későbbiekben reális képet kapni a tanulók tanulásának hatékonyságáról. Ez az értékelés alapvetően a tanár számára ad tehát visszajelzést a tanulók eddig felhalmozott tudásáról.

A taneszközök tekintetében léteznek oktatócsomagok, melyek folyamatosan visszajelzést készítenek a tanulók eredményességéről és ennek tudatában, a folyamat közben módosítják az egyéni tanulási utat. Másik verzió, amikor a tanár készíti az értékeléshez szükséges feladatsort vagy tesztet és az információ megszerzésének alapja lehet egy gyűjtemény vagy lexikon, esetleg tankönyv.

Érdekes, hogy a taneszközök funkcióinak sorában alapvetően nem volt benne az értékelő funkció, mégis, egy kreatív oktató kitűnően alkalmazhatja a taneszközt értékelésre is! Ez azt is jelenti, hogy egy taneszközt alapvetően nem minősít, hogy bír-e értékelő funkcióval, ez mindössze hasznos lehet a tanulási folyamat során.

Formatív (fejlesztő, formáló) értékelés:

Ez az értékelés a folyamat közbeni irányítást, korrekciót segíti elő mindkét fél számára. Akkor alkalmazható hatékonyan, amikor a tanulási folyamat során egy új anyagrészben már valamilyen jártasságot szereznek a tanulók. Ez történhet szóban és írásban is, csakúgy, mint az előző értékelési forma esetében is. A formatív értékelés lényege, hogy tanuló tanulását, tudását fejlessze, formálja. Fontos, hogy ez az értékelés alapvetően azt mutatja meg a tanuló számára, hogy mit sajátított el eddig és hol vannak még hiányosságok. Itt már lehet minősíteni, de ez még nem lehet végleges. Alkalmat kell teremteni a tanulóknak a javításra is, amennyiben ez szükséges.

Ez a folyamat végigkísérheti az oktatási folyamatot és aktív tanulót feltételez, aki részese a pedagógiai folyamatnak, s nem csak passzív befogadó. Azért lehet hatékony ez az értékelési folyamat, mert a fiatalokban van egy igény az állandó visszacsatolásra. A digitális nemzedék körében ugyanis alapkövetelmény a folyamatos, azonnali visszacsatolás, megerősítés. Olyan értékelési formát kell tehát kialakítani, mely a tanulási, tanítási folyamat további menetére is hatással van.

A formatív értékeléshez felhasznált taneszköznek alkalmasnak kell lennie egyszerre tehát a formatív illetve a folyamatos értékelési metódus megvalósítására. Azt, hogy a taneszköz valóban alkalmas-e erre, többféleképpen is megvizsgálható: lehet alkalmazni előzetes próbavizsgálatot, beválásvizsgálatot, vagy egyszerűen kipróbálás útján.

Szummatív (minősítő) értékelés:

Az oktatási folyamat zárásaképp alkalmazható eljárás. Célja, az összegzés, záró minősítés. Fontos, hogy objektív és hiteles legyen. Leggyakoribb formája máig a vizsga, ami szintén lehet szóbeli vagy írásbeli. Ide tartozik pl. az érettségi, nyelv vagy a kresz vizsga is.

Ez az értékelési forma képes a különböző teljesítmény szinteket megkülönböztetni, kiemelni. Értékes, mivel egy külső személy számára is információval bír maga az értékelés, továbbá hasznos, értékes információkat tartalmaz, akár a rész-, akár az összteljesítményről legyen szó.

Interaktív tananyagoknál különösen nagy szerepe van annak, hogy az egyénekhez igazított, személyes értékelés szülessen. A szummatív értékelés az egyén tanulási tevékenységéről, részteljesítményéről és másokhoz viszonyított eredményességéről ad végső soron információt.

Az osztályzatok is ebbe a csoportba tartoznak.

13+1 javaslat az értékelési funkció megvalósítására:

1. Értékelés arányai: többnyire pozitív értékeléssel éljünk, az ugyanis pozitívan hat a tanulókra is, míg a túlzott negatív értékelés rossz hatással lehet a későbbi teljesítményükre.

2. Tartózkodjunk a minősítéstől, hiszen az se nem objektív, se nem ösztönző hatású a tanulóra nézve.

3. Törekedjünk az objektivitásra, tehát sem az előzetesen kialakított képünk a tanulóról, se előzetes tapasztalataink ne befolyásolják értékelésünket, hiszen az nem ad valós képet az adott tanulóról.

4. Rugalmas értékelés. Adott tanuló esetében az értékelésnél az adott teljesítményt vegyük figyelembe, ne a korábbi, vagy esetleg általánosabban mutatott teljesítményét.

5. Használjunk minél több módot/eszközt az értékelésre. Különböző tanulók különböző értékelési formákra lehetnek fogékonyabbak, fontos, hogy mindenkihez eljusson az üzenetünk.

6. Figyeljünk oda az értékelésnél a tanulók személyiségi jogaira, sem megszégyeníteni, sem példaként kiemelni nem etikus egy- egy tanulót, hiszen az nem várt reakciókat válthat ki a csoportból, vagy a tanulóból.

7. Közérthető, maradandó értékelés. Igyekezzünk az érdemjegyű és szóbeli értékelés mellett olyan írásbeli értékelést is átadni, mely mások számára is értelmezhető, felhasználható.

8. Tanulói kompetenciák figyelembe vétele. Amennyiben rugalmasan kezelhető teljesítményről, számadásról van szó, vegyük figyelembe a tanuló meglévő kompetenciáit, hiányosságait.

9. Előzetes tudásbeszámítás. Az értékelés során figyelembe kell venni az előzetes tudást, hiszen így akár nőhet, akár csökkenhet a tanuló felé tanúsított elvárás.

10. Következetesség. Az értékelés során az egyik legfontosabb kritérium az oktató felé a következetessége, vagyis, hogy komolyan, előre megtervezett értékeléssel áll szemben a tanuló. Fontos, hogy az értékelési szempont ne változzon, ne módosuljon a tanulási folyamat során számottevően, indokolatlanul, vagy oly módon, hogy az a tanulót összezavarja.

11. Érthetőség. Az értékelés megalkotása közben, illetve átadásakor figyeljünk oda arra, hogy a tanuló(k) értsék, felfogják azt.

12. Minden tanuló egyenlő. Az értékeléshez minden egyes tanulónak joga van, egyetlen tanulót sem szabad elhanyagolni, kihagyni a sorból.

13. Tanulási folyamat értékelése. A tanulóknak és a tanárnak is alkalmat kell teremteni a tanulási folyamat értékelésére, hiszen abból minden résztvevő egyaránt tanulhat a későbbiekre nézve.

+1. Oktató, tanár értékelése. Az oktatói szerepet betöltő személynek alkalmat kell teremtenie a diákok számára arra, hogy őt értékelhessék, anélkül, hogy annak következménye lenne a csoportra nézve.

A 6. óra után épp egy nagyobb szünet vége fele járunk, így a blogolással kicsit leálltam, hogy pihenjek, tojást és sok sonkát egyek és feltöltődjek a második részre. Ez meg is történt, így most következhetnek a gondolatok az órán hallott anyagról, az értékrendre és a kultúrára helyezve a hangsúlyt.

 Internet használat és kultúra: 

Ha már adott a cím, kezdésképpen rákerestem a kultúra értelmezési lehetőségeire. Ezek közül leginkább az antropológiai felfogás áll hozzám a legközelebb, miszerint: 

a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A kultúra alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a fontos értékek és normák az életben.

A Tylori definíció szerint pedig „az az összetett egész, ami magába foglalja a tudást, a vélekedést, a művészeteket, a morál(oka)t, a jogot és a szokást, és minden olyan emberi képességet és habitust, amit az ember a társadalom tagjaként sajátít el.” http://bit.ly/HtLSn3

Az óra elejét történteti áttekintéssel kezdtük, ami hasznos volt számomra, ugyanis itt tudatosult bennem visszavonhatatlanul az, hogy az internet megjelenése teljesen újraírja a társadalmunk fejlődését. Olyan ez, mint annak idején a szóbeli kommunikáció, aztán az írásbeliség megjelenése - ami tehermentesítette az emlékezetet, mert nyilvánvalóan a fejlődéssel egyetemben az információ mennyisége is nőtt.

Ezt követte a Gutenberg-galaxis, vagyis a könyvnyomtatás megjelenése, ami által a sokasághoz juthattak el az információk. A negyedik hatalmas ugrás az emberiség történetében - aminek ráadásul épp részesei vagyunk - a homo interneticus vagyis az internetet használó ember, mint a kommunikáció legújabb formájának megjelenése 1969-től kezdve az ARPAnet megjelenésével. A különbség az utóbbi kettőnél az, hogy az internet elterjedéséhez valószínűleg kevesebb időre lesz szükség a felgyorsult világunkban.

Minden nagyobb ugrásnál elkezdték temetni a kultúrát és ez ma sincs másképp. Írásbeliségre való váltásnál úgy vélték, hogy ha valamit nem kell megjegyezni, az hanyatláshoz vezet. Erre csak ráerősített a nyomtatás megjelenése. Így van ez a mostani platformváltásnál is: sokan a világ végét vizionálták. Mi lenne, ha meghallanák, hogy Amerikában már a kézírást sem tanítják, hanem tableteken oktatják írásra a diákokat? Azonban az igazi változás akkor jön majd el, amikor az emberek nagyobb része valódi tartalom előállítóként is megjelenik a neten, nem csak fogyasztóként. Végső soron ez vezetne a valódi digitális kultúra kialakulásához, de erről már beszéltünk korábban.

Ha már a technológiai változástól félünk, akkor inkább olyanokra lenne érdemes fókuszálni, amikor a szolgáltatók úgy érik el közvetlenül a felhasználókat távolról és időben korlátlanul, hogy azok észre sem veszik. Erre jó példa a tavalyi év folyamán akadt, amikor a Google az általa kártékonynak hitt alkalmazásokat egyszerűen törölte a felhasználók telefonjáról (amennyiben azt már korábban letöltötték): http://bit.ly/IzAIjn

A technológia és az elszemélytelenedés tévképzetéről már írtam korábban, és a következő blogban majd bővebben is visszatérek rá, azonban itt újra érdemes megjegyezni, hogy a technikai szükséglet nem akkor jelenik meg, amikor egy időben egy helyen vagyunk jelen. Vagyis ahhoz önmagában felesleges a technológia, hogy együtt legyünk. A technológia akkor válik fontossá, amikor két vagy több személy térben nem tud együtt lenni, csak időben. Tehát a technológia képes a semmit valamivé változtatni, még ha nem is ideális a kapcsolat. Ez viszont pont az elszemélytelenedés ellen hat, mivel a személyességet próbálja meg visszahozni az emberek életébe. Sőt, ha nem tudunk térben vagy időben egyszerre jelen lenni, akkor akár online felületeket is létrehozhatunk, ahol be tudjuk indítani a kommunikációt ill. ahol tanulni is lehet és ezáltal válik a környezet személyessé.

Internet és értékrend

Csepeli György és Prazsák Gergő: Internetezők az értékek vonzásában c. kutatásában arra keresi a választ, hogy az internetezők és internetet nem használók között az értékek tekintetében milyen különbségek mutathatók ki. http://bit.ly/IIP438

Az egyik, számomra legérdekesebb megállapítása a közbűn-magánbűn fogalma köré szerveződik. Kimutatták ugyanis, hogy a közbűn fogalmi körébe tartozó cselekedeteket (pl. adócsalás) nehezebben tűri el a társadalom, mint a magánbűnt (válás, prostitúció, házasságtörés). Hogyan viszonyul ez az internetezéshez? Kimutatták, hogy a nem internetezők sokkal szigorúbbak mindkettő esetében, mint az internetet használók. Ráadásul a különbség a magánbűnök esetében még jelentősebb.

A kutatás ezen felül foglalkozott a szabadság, egyenlőség, individualizmus, etatizmus, tolerancia és társadalmi távolság, identitás, transzcendencia, bizalom, gyanakvás, attitűdök, kérdésével is és összegezve azt állapította meg, hogy az internetezők és nem internetezők között húzódik egy láthatatlan fal, aminek egyik oldalán az internetet használók körében jóval toleránsabb, önállóbb, jóhiszeműbb embereket lehet találni, míg a nem internetezők intoleránsabbak és tekintély elvűbbek.

Az említett szerzőpáros 2010-es másik kutatásában az alábbi kategóriák százalékos megoszlására keresték többek között a választ http://bit.ly/Ii96eP

Négy karaktertípust különítettek el az kultúra és az internet viszonyát tekintve. Látni fogjuk, hogy a négy típus nagyjából egyenlő arányban képviselteti magát, de legalábbis nincs túlzóan nagy eltérés közöttük: 

Békés egymás mellett élés (30%): az ide tartozók nem látnak ellentmondást a kultúra és az internet viszonyában, de véleményük szerint az internet nem alakítja át jelentősen a kultúrát, a közösség fejlesztésre nincs nagy hatással csak a szabadságot növeli. 

Szkeptikusok (28%): ők nem hisznek abban, hogy az internet pozitívan befolyásolná a kultúrát, sőt kifejezetten káros a kultúrára. Viszont azt elismerik, hogy a közösség fejlesztésben szerepet játszik az internet. Fontos megjegyezni, hogy ők a második legnépesebb tábor! 

Párhuzamosok sosem találkoznak (22%): Ezt órán úgy hallottuk, mint „tudjuk, hogy van szomszéd, de nem tudjuk, ki az”. Az internet nem tesz tönkre a kultúrát, de a szabadságfokra sincs hatással és nincs nagy szerepe a közösségek formálásában. 

Optimisták (20%): Fontos, hogy az ide tartozók nem állítják, hogy az internet feleslegessé tenné a hagyományos kultúrát, de növeli a szabadságot és átalakítja a kultúrát ill. nagy hatással van a kulturális közösség fejlődésére. Én is ide tartozom, főleg, mióta a kurzusra járok :-).

Az internethasználat tevékenység típusainál nem meglepő módon azt találták, hogy legtöbbet e-mail küldésére és fogadására használják az emberek a netet (97%). Érdekes, hogy ezt követi a zenehallgatás (71%), megelőzve a hírportálok olvasását (66%) és a chatelést (54%). A lista túlsó oldalán pedig a mesehallgatás (8%), társkeresés (9%) és a blogírás (11%) kapott helyet.

 Az mindenesetre látszik, hogy a minél inkább használja valaki az internetet, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és a net között és annál inkább látja természetesnek a kultúra létezését mindkét közegben.

Első körben ennyit gondoltam leírni, a következő blogban inkább a tévképzetekről, ill. az órai anyaggal kapcsolatos egyéb észrevételeimről esik majd szó.

Az első blogbejegyzésben az esélyegyenlőtlenségről esett inkább szó. Most nézzük a témához vágó egyéb kockázatokat, mint a technológiai, pszichológiai, biztonsági és személyességi problémák.

Technológia kockázatok

Kezdjük ott, hogy a legnagyobb felfordulást az tudná okozni, ha lekapcsolnák az áramszolgáltatást. Ma már gáz nélkül nyugodtan lehet élni, vizet akár a természetben is találunk ha kell, de áram nélkül az egész digitális kultúra veszélybe kerülne. Ha tehetném, egyik első lépésként biztos, hogy saját (megújuló energiával működő) áramfejlesztő berendezést vennék magamnak, ezáltal biztosítva az állandó áramellátást.

Az órán is szó esett a biztonságos jelszavakról, illetve arról is, hogy az emberek nagy része még mindig a születési évét, vagy nevét használja jelszóként. Ehhez hozzátenném, hogy gyakran több különböző oldal jelszavaként is ugyanazt a pár, könnyen megjegyezhető szót használjuk, ami különösen azért veszélyes, mert ha egyszer sikerül megfejteni azt, akkor gyakorlatilag az összes személyes adatunkhoz hozzáférhetnek illetéktelenek. Próbáltam a neten a biztonságos jelszó előállításról oktatóanyagot keresni és valóban alig lehet valami használható információra lelni. Szerencsére programszinten azért sikerült:

http://bit.ly/H9koXA
http://letoltes.pcworld.hu/letoltes/8490/

Másik oldala a dolognak, hogy nagyon sok helyen kell manapság jelszót használnunk a digitális világban. Gyorsan összeszámoltam, hogy én hány helyen használok jelszót, de a harmincadik után abbahagytam (a teljesség igénye nélkül és biztonsági okokra hivatkozva itt nem teszem közzé, hogy milyen oldalakról beszélek J). Ebből is látszik, hogy megjegyezni gyakorlatilag lehetetlen ennyi különböző kódot, ezért is használnak az emberek két-három különböző, könnyen megjegyezhető jelszót mindegyikhez. Mi erre a megoldás? Összegyűjtjük a különböző jelszavakat egy helyre és levédjük egy bonyolultabb jelszóval J Így végeredményben csak egyre kell emlékeznünk, ami ráadásul állandóan velünk lehet akár a telefonunkban is. Én jobb és praktikusabb ötlet híján egyelőre ezt használom és így valószínűleg a telefon ellopása esetén sem tudnak mit kezdeni a személyes adataimmal a tolvajok.
Ide kapcsolódik az is, hogy az informatikai bűnözés jó részét a felhasználó állítja elő. Az emberek ugyanis nagyon hiszékenyek és tapasztalatlanok ebben a témában. Elég csak arra gondolni, hogy nyilvános hotspoton keresztül lépnek be a privát netbankjukba, ami által egy viszonylag kezdő felhasználó is könnyen adatot tud lopni a gyanútlan féltől. Vagy az interneten fellelhető különböző munkalehetőségeknek dőlnek be, ahol párszáz forint fejében busás haszonnal kecsegtető munkát ajánlanak „noname” felhasználók. Legutóbb Fehér Péter tanár úr tett közzé egy ilyen cikket a konnekt csoportban. Nyilván sokunk kapott már ilyen-olyan kecsegtető ajánlatot, de számomra elképesztő, hogy még mindig bedőlnek ennek az emberek. Mindig azt gondoltam, hogy „józan paraszti ésszel” ezeknek a lopásoknak a nagy részét meg tudjuk akadályozni pusztán azzal, hogy jobban figyelünk arra, hogy hol, milyen jelszót használunk, vagy kinek nem küldünk pénzt. Ezek szerint azonban nem. Itt nyilván nem arról beszélek, ha komoly adatlopásra szakosodott banda látókörébe kerülünk, ott ugyanis elég kevés az esélye annak, hogy egy átlagos felhasználó adatai biztonságban legyenek. Ugyanis ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad. És ez sajnos igaz a jelszavainkra is. Elég megdöbbentő volt látni, amikor egy alkalommal a munkahelyi rendszergazdánk megmutatta, hogy a böngészőkben is van jelszómentési funkció. Vagyis, ha ez be van állítva és belépünk egy nyilvános gépen mondjuk a személyes levelező programunkba a saját, biztonságosnak hitt jelszavunkkal, akkor azt mintegy egy perc alatt egy komolyabban a témához értő ember elő tudja keresni a böngésző beállításaiban…De nem csak az adatlopás lehet kellemetlen számunkra. Talán még rosszabb, amikor mondjuk a Facebook profilunkat törik fel mások, vagy a nevünkben egy hozzánk hasonló profilt hoznak létre a netről leszedett képünkkel és a nevünkben küldözgetnek mindenféle lejárató, minket kínos helyzetbe hozó információkat, pusztán mondjuk lejáratás céljából (persze ez már inkább a pszichológiai veszélye a dolognak). Gyakorlatilag különösebb technikai szakértelmet ez sem igényel: Facebook profilt pár perc alatt lehet készíteni, fényképet szinte mindenkiről lehet találni akár a google képekben, viszont sok energiába és időbe kerülhet, amíg az összes ismerősnek elmagyarázzuk, hogy a profilunkat illetéktelenek használták.
Ide kapcsolódik még az archiválás szükségessége. Akik a digitális világot valamennyire használják, azok az információk, emlékek nagy részét már digitális formában (kép, hang, video, szöveg) tárolják a gépen. Elég csak arra gondolni, ha ezek az információk elvesznek, mondjuk, mert megsérül a gép merevlemeze. Ezzel kapcsolatban sokunknak van személyes tapasztalata, így nekem is. Apám egyszer három havi munkáját veszítette el a gépén azért, mert nem mentett rendszeresen legalább két különböző helyre. Szerencsére ma már úgy van beállítva a gépe, hogy automatikusan tükrözve menti két helyre az adatait. Hogy az adattárolás, archiválás mennyire fontos, arra legjobb példa egy világhírnevet szerzett magyar cég, a Kürt Zrt. http://kurt.hu/.


Pszichológia veszélyek

Különösen az „oversharing”, vagyis a „túlmegosztás” problémája keltette fel a figyelmemet. Bevallom, ezt a szót most ismertem csak meg.  Az oversharing bizonyos felhasználók újfajta kommunikációs magatartása, ami számtalan, viszonylag jelentéktelen információ megosztását teszi lehetővé a világhálón a közösségi szolgáltatások terjedése által. Jogosan merül fel a kérdés, hogy kit érdekel, hogy mit álmodtam az éjjel és miért kell ezt kipostolni a profilunkba? Ugyanakkor szerintem ez az offline életben is jellemző az emberekre, csak a kommunikációs forma változik. Az emberek sok esetben a munkahelyükön is megosztják egymással például az elmúlt éjjeli álmukat. Azért írtam, hogy viszonylag, mert mindenki szabad döntése lehet az, hogy mennyire tartja fontosnak a másik által megosztott (és a többség számára valószínűleg jelentéktelen) információkat. Ugyanakkor szerintem még mindig könnyebb lejjebb gördíteni a hírfolyamot és átugrani egy ilyen híren, mintha mondjuk a kolléga beszámolóját kell hallgatni perceken át az irodában, ha – tegyük fel - nem érdekel az álma. Ilyenkor ugyanis nem nagyon van menekvés, ha csak nem akarjuk megbántani a másikat azzal, hogy kimegyünk a szobából a beszámolója közben. Az viszont már más kérdés, ha ugyanezt a szakmai vagy céges belső oldalakon teszik. Azt gondolom, hogy itt nem annyira a mérték (over, mert mennyi is az a túl?), mint inkább a hely használata a döntő szempont. Ahogy a konnekt csoport kommentjeiből körvonalazódott, az emberek döntő többsége (90%) még mindig csak információszerzésre használja az internetet. Ennek függvényében az emberek inkább osszanak meg egymással több dolgot, még ha ez néha leginkább felszínes is, de talán idővel egyre többen eljutnak majd a mások által komoly figyelemmel számon kísért témák közreadása felé is. Kíváncsian várom a véleményeket ezzel kapcsolatban.


Személyesség

A kockázatoknál sok esetben az elszemélytelenedés jelenik meg, mint visszatérő téma. Ugyanakkor ennek lehetnek pozitív oldalai is. Például a társadalomból valamilyen okból kiszorult emberek számára egyfajta vissza-szocializációs környezetet is teremthet a digitális világ. Kérdés, hogy az itt szerzett barátságok mennyire tartósak, de ismerkedésnél például mindenképp előny, hogy kontrollálni lehet a kommunikációt. Ha nem tetszik valaki, egyszerűen be lehet csukni a chat ablakot. Ugyanígy az anonimitás is segíthet bizonyos esetekben. Gondolhatunk itt például drogfüggőkre, bántalmazott emberekre vagy másra, de az biztos, hogy számukra biztonságosabb keretet teremthetnek az online felületek a közösségbe való visszakapcsolódáskor.

Ugyanakkor komoly kihívást jelent az, hogy nem választódik el a munka és a magánélet. Ami egyszer felkerült a netre, az örökké nyilvános lesz. Ha valaki egyszer már regisztrált a Facebookra, az hiába akarja magát eltűntetni, csak szüneteltetni tudja a profilját. Ez azt jelenti, hogy ha tíz év múlva véletlenül újra fellép a már régen nem használt oldalára, az újra aktivizálódni fog, mintha mindig is használta volna.

Biztonság

A legtöbben a biztonsági kérdésektől rettegnek. Ugyanakkor a technológiai kockázatoknál már kifejtettem, hogy a biztonsági rést legtöbbször a felhasználó okozza a felelőtlen digitális viselkedésével. A legtöbb komoly oldal (netbank, levelező programok, közösségi oldalak) nagyon hatásos védelemmel rendelkezik, amit állandó szakembergárda tart kézben. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen feltörni az ilyen oldalakat és erre időnként akad is példa, de mindenképp nagyobb biztonságban vagyunk, mint sok esetben az otthoni hálózatunkon. (Az már más kérdése, hogy egy otthoni hálózatot valószínűleg kevés hacker akar feltörni)
Ami azonban sok esetben visszatetszést kelt, az az illetéktelen adatgyűjtés. Lehet, hogy az a működés természetes velejárója, hogy bizonyos alkalmazások adatot gyűjtenek a felhasználóról pusztán közösségi és marketing szempontok miatt, azonban pont az első kontakt órán esett szó arról, hogy a google+ a felhasználó megkérdezése nélkül töltött fel képeket a telefonnal való szinkronizálás során egy online (nem megosztott, de azzá tehető) mappába, pusztán egy egyoldalú szerződésmódosítás által, amibe a felhasználónak még csak döntése sem volt beleegyezni. Amíg ilyen dolgok előfordulnak, addig ne csodálkozzunk azon, hogy az emberek félnek tőle. Persze félni csak az fél, akinek rejtegetnivalója van, de akkor is. Félelem nem pusztán egy megosztott kép miatt lehet, egyszerűen attól is félhetünk, hogy azt se tudjuk kontrollálni, hogy ki mikor mit lát belőlünk a neten.

A múlt heti tananyag folytatásaként ezen a héten négy újabb oktatási környezetet tekintettünk át. Az eszközrendszereket tekintve fontos lenne, hogy mindenki egy egyéni digitális tolltartót alakítson ki azért is, mert az eszközök folyamatosan változnak. Ehhez megkaptuk az útravalót a múlt óra során. Most lássuk az újabb négy környezetet.

Online közösségek:

Már beszéltünk róla, hogy ezek a közösségek alapvetően nem oktatási környezetre jöttek létre. Azonban később rájöttek, hogy ha van közösség, ahol jó a tartalom megosztás, akkor azt oktatási célra is fel lehet használni. Ilyenfajta oktatáskor a tanári szerep is módosul a digitális kultúrában. Ha például egy üres tanári Facebook profillal találkoznak a gyerekek, akkor azt a tanárt gyakorlatilag nem tekintik létező személyiségnek, vagyis nagy valószínűséggel nem fognak tanulni általa egy online közösségben. A tanárnak törekednie kell arra, hogy mindenképp saját identitást építsen a neten magának.

Oktatási felhasználás során azonban problémákkal is szembe találjuk magunkat: a tanulók az elején nem akarnak megosztani egymással információkat, mert ez egy új dolog, amit meg kell tanulni, amin át kell esni. Őszintén szólva a kurzus elején én is aggódtam, amikor közzé kellett tenni egy heti rendszeres blog keretében a gondolataimat. A Facebook, mint online közösség felhasználása azért is sokkal célravezetőbb más közösségnél, mert ott a megosztás foka sokkal előrébb jár. Itt a közösség tagjai reflexből megosztanak, míg e-learning oktatási környezetben más a tagok komfortérzete. Tehát egyszerűen egy nem oktatási keretrendszer oktatási célra való felhasználása a tapasztalatok szerint sokkal jobban működik.

Másik probléma lehet a csoportkezelés, ill. a kapcsolatmenedzsment. Nincs kialakult policy arra nézve, hogy egy tanár hogyan kezeli a diákjai profilját, kikkel, milyen információt oszt meg. Ezek mindig egyedi döntést igényelnek, egyelőre nincsenek kialakult szokások. Bizonytalan az online kultúra még ebben. Felmerülhet a kérdés, hogy a tanárnak hány profillal kell rendelkeznie. Eggyel vagy inkább kettővel? Legyen-e egy magánember és egy tanári profil? Manapság egyre inkább az egyprofilúság kezd terjedni, egy komolyabban összeállított tanári profillal párosulva, ahol az információ megosztás be van állítva a csoportokon belül.

Online tanulóközösségek:

Az igazán nagy áttörést én ebben látom. Ugyanis az emberek rájöttek arra, hogy tanulni jó dolog. Öröm. És erre az internet segítségével online közösséget is lehet szervezni.

A két legjelesebb képviselője az online tanulóközösségnek:

Khanacademy.org

P2PU.org (peer-to-peer university)

Ezek a közösségek egyre inkább intézményesülnek, ami a mai zárt felsőoktatási kultúrára növekvő veszélyt jelent. Gondoljunk bele: ki akar majd kontakt módon egyetemre járni, ha otthon a neten, némi angoltudással felvértezve, kevés pénzből piacképes tudást lehet szerezni egy olyan intézményben, ami ráadásul a LinkedIn profilba is ajánlást ír nekünk?

Az ilyen közösségek elkülönülnek a hétköznapi életvezetéstől, ami által semmi sem tereli el a figyelmemet a tanulási folyamatról, ugyanakkor nincs itt az összes barátunk sem.

Tehát még egyszer másképp: nem az intézményesített oktatás megy a webre, hanem a szabad oktatás intézményesül! Itt természetesen nem az online lét az újdonság, hanem az intézményesülés. Szabad interakcióra építve vidáman lehet tanulni. Az együtt tanulás lehetősége egyfajta tükröt kezd tartani az offline oktatásnak. Felmerül a kérdés, hogy a papírért tanulunk-e, vagy azért, mert a tanulás jó dolog?

Online tanulási környezetek:

Legnagyobb hátrányuk, hogy zárt, instruktív környezetek. Az LCMS rendszerek és a tanulóközösségek viszonyát tekintve azt tapasztaljuk, hogy a web2 eszközök egyre inkább elveszik a levegőt a zárt rendszerek elől. Moodle környezetben is szinte csak tartalom van, illetve linkek. Nincs azonban közösség és interakció az emberek között. Ha a Facebookot tekintjük a legnyitottabb közösségnek és az LCMS rendszereket a legzártabbnak, akkor azt lehet mondani, hogy a felnőttoktatás világa megtalálta a piaci rést a kettő között, ami nem más, mint az online tanulóközösségek.

Hogyan lehet segíteni ezeken a zárt tanulási környezeteken? Hálózatba kell kötni őket, ill. saját, egyéni tanulási portfóliót kell kialakítani rajtuk. Saját moodle kereteket kellene létrehozni.

Virtuális oktatási környezet technológiája:

Fontos újra különbséget tenni a virtuális és online környezet között: virtuális (3D), online (2D).

A virtuális és online környezeteknél a kétkedők sokszor az elszemélytelenedést hozzák szóba. Ugyanakkor, ha belegondolunk, valahol a mobiltelefon és a webkamera között vagyunk leragadva még most is. Ma már a legtöbb embernek van webkamerája, azonban nagyon kevesen használják még mindig arra, hogy a beszélgetések személyesebbek legyenek. Vagyis miközben az emberek kritikusak az újításokkal szemben, a technika által biztosított lehetőségeket nem használják fel.

Ha az online, offline, és virtuális környezetet összehasonlítjuk a virtuális környezet szemszögéből, akkor azt tapasztaljuk, hogy a virtuális világban valószínűtlenül reális a megjelenés. Nem lehet rejtőzködni. Ha csoport 2-3- tagja megjelenik egy adott helyen, akkor biztos, hogy valamilyen interakció kialakul közöttük, miközben ez egy offline szituációban nem biztos, hogy kialakul.

Az általunk is használt Second Life virtuális környezet például most múlt 10 éves. Ami azt is jelenti, hogy ennyi ideje van létjogosultsága a világban. Ugyanakkor a mai játékok grafikai színvonala már messze meghaladja ennek a környezetnek a grafikai színvonalát, ami talán nem is baj, mert így egyre kevésbé tekintenek játékként rá.

A Second Life egyre inkább egy kommunikációs platform irányába mozdul el.

A térlátás más kicsit, mint a normális életben, de ez számomra mindenképp előnyt jelent. Több szemszögből is lehet ugyanazt a helyet szemlélni, ami a való világban ugyebár nem kivitelezhető. Egymásnak háttal ülve is lehet például chateni. Azonnali és késleltetett üzenetek küldésére is van lehetőség.

Ugyanakkor a hátrányai között mindenképp említésre méltó, hogy nincs metakommunikáció, ami feltétlenül igényel egyfajta megszokást a kezdő felszanálók szempontjából (ide értve magamat is).

A virtuális tanári identitást nézve joggal kérdezhetjük, hogy a tanár lehet-e robot vagy sárkány egy ilyen környezetben?

Az elmúlt órán azokat a kockázatokat tekintetük át, amik a digitális kultúra épülését veszélyeztetik. Ezek adódhatnak az esélyegyenlőtlenség problémájából, illetve lehetnek technológiai, függőségi, személyességi és biztonsági kockázatok. A témához kapcsolódó első blogomban inkább az esélyegyenlőtlenségről szeretnék bővebben írni és a második bejegyzésben esik majd több szó az egyéb kockázatokról.

Esélyegyenlőtlenség

Alapvető kérdés az információs hozzáférés, vagyis, hogy ki hogyan tud vagy nem tud a netre kapcsolódni, mekkora a számára elérhető sávszélesség és milyen eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy a digitális kultúra építésében jelen legyen. Ahogy az órán is szó esett róla, ez nyilvánvalóan egyfelől gazdasági természetű probléma, azonban más szempontok is szerepet játszanak ebben. Mi, akik most erről polemizálunk, valószínűleg bele sem gondolunk abba, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyunk. Próbálunk ugyan a digitális esélyegyenlőtlenségről véleményt alkotni, azonban valószínűleg kevesen jártunk mondjuk egy borsodi kis falu szélén megtapasztalni azt, hogy hogyan élnek ott az emberek (tisztelet a kivételnek persze). Mi valószínűleg a legfelső 10%-ba tartozunk, viszonylag jó eszközellátottsággal, nyitottsággal, tanulási kedvvel. De nem lenne-e értelme videókat is megosztani arról, hogy hogyan is élnek ma Magyarországon az elmaradottabb térségben az emberek, ahhoz, hogy reális képet kapjunk a problémáról? Nagyon szép dolog fogalmat alkotni ezekről, csak azt hiszem, kevesen vannak, akik igazán tisztában vannak vele….(legalábbis én biztosan nem tartozom ide). Annál valószínűleg többre lenne szükség a probléma teljes átéléséhez, minthogy vannak digitális szakadékok. Ezért el is beszélgettem erről antropológus édesapámmal, aki nagyon szörnyű állapotokat vázolt fel nekem a kistérségi helyzetről. Hogy ezen hogyan lehet segíteni? A legrosszabb helyzetben levők minden valószínűség szerint keveset foglalkoznak azzal, hogy van-e net hozzáférésük. Láttuk a Maslow-i piramist (köszönet érte!), aminek értelmében kisebb dolguk is nagyobb ennél.

Ezen felül a családi mintakövetésben lényeges elem, hogy a gyerekek a szüleiktől mit látnak – ha nincs internet és nem tartják fontosnak, akkor nagy számban ezt az attitűdöt fogják továbbvinni jó pár generáción át az emberek és ebből nagyon ritka a kitörés. Hogy hogyan lehet(ne) ezen segíteni, arról pár napja megy a beszélgetés a konnekt csoportban és én is azon a nézeten vagyok, hogy magunk részéről az egyénnek van szerepe ebben: aki anyagilag is képes, hajlandóságot érez és tettvágya van, az tud változtatni – ha kis lépésben is – ezen az állapoton. Kötelezni nyilván nem lehet rá senkit, az állami szerepvállalás kérdésének a megvitatása pedig nem ennek a blognak a témája.

Az egyéb szempontok között meg lehet említeni a nagyon találó „elefánt effektust”. Ennek értelmében sok esetben álproblémák mögé bújnak az emberek: ha éheznek az emberek, vagy lyukas a tető, akkor tényleg internet kell? Vagy: a technika állandóan elromlik, akkor minek költsünk pénzt rá?

Nyilván nem akarom elbagatellizálni ezeket a problémákat, de rám is jellemző volt, hogy nem a valós problémákkal próbáltam foglakozni. Ha ezeket az amúgy teljesen reális problémákat arra használjuk, hogy elfedjük fele a személyes érdektelenséget vagy innovációra való hajlamot, az véleményem szerint nem visz előrébb a probléma megoldásához.

Ami számomra nagyon lényeges meglátás volt, az pedig nem más, mint hogy a digitális esélyegyenlőtlenségnek nem csak az egyén, hanem a közösség is a vesztese lehet. Ha sokan nem tartják fontosnak a digitális kultúrába való bekapcsolódást, azzal mindenki – az egyén és a közösség is – veszít, mivel nagyon sok értékes információ egyszerűen elvszik, nem kerül a netre. Érdekes lenne, ha nem csak a digitális bolsevizmus blogjai lennének elérhetők a közösségek számára. Idéznék itt Csepeli Györggyel egy nemrégen megjelent cikket:

„ Mi gátolja mégis a terjedést?

Vannak lelki korlátok. Azok a szociológiai tényezők, amelyekről beszéltem, interiorizálódnak és egy sajátos szorongást váltanak ki, amit meg kell hogy értsek, hiszen magam is átélem. Az őrjítő tempó, az, hogy egy néhány éves telefon tulajdonképpen múzeumi kiállítási tárgynak lenne jó, még azokat is óhatatlanul visszatartja az új technológiákkal való kapcsolat létesítésétől, akik már benne vannak ebben a világban. Azok számára viszont, akik nincsenek benne, ez az érzés olyasmi lehet, mintha kínaiul akarnánk őket megtanítani, holott sok esetben nota bene még magyarul sem tudnak írni, olvasni. Az országban ilyen értelemben tragikus kettéosztottság érhető tetten. Ezt a digitális szakadék metaforája egy adott szakmai szempontból jól megjeleníti, az okok viszont valójában sokkal mélyebbek, visszamennek egészen a hárommillió koldus országáig. A magyar társadalom soha nem tudta az Illyés Gyula által puszták népének nevezett hatalmas rétegét felkarolni. Ez a nép most is itt van, a szakmabeliek viszont sokszor nem látják, mert a konferenciákon csak egymással találkoznak. Egy régi előadásomban ezt a sajátos vakságot digitális bolsevizmusnak neveztem.”

Ugyanakkor jó volt látni, hogy vannak azért kezdeményezések a digitális esélyegyenlőtlenség felszámolására. A netem kutakodva az első, amit találtam a Neumann János Számítógép-tudományi társaság 2011. novemberében meghirdetett Digitális Esélyegyenlőség programja (DE): http://njszt.hu/de/a-digitalis-eselyegyenloseg-programja

Rátaláltam a DEA (Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány) honlapjára is, akinek saját megfogalmazása szerint „az Alapítvány tartós közérdekű célja az informatikai esélyegyenlőség megteremtésének előmozdítása a társadalom, a gazdaság és a kultúra minden területén. Ennek keretében az informatikai szempontból hátrányos helyzetű rétegeknek történő segítségnyújtás - ezen belül különösen oktatás, betanítás, tanácsadás, valamint hálózati szolgáltatások közvetítése - annak érdekében, hogy a rászorulók számára az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások széles körű használata biztosítható, az információs társadalom minél több közcélú szolgáltatása elérhető legyen.” 

Az alapítványt nem ismerem, azonban kicsit árnyalhatja a képet, hogy az utolsó lényegi bejegyzés 2011. szeptemberi: http://deaweb.hu/index.php/hirek

Végezetül egy laikus ember alkotmánypasszushoz késztett bejegyzésével zárom mai gondolataimat:

„Engem állampolgárként elsősorban nem az állam hatékonysága vagy a közszolgáltatások színvonala érdekel. Hanem az, hogy lesz-e munkám, ennivalója a családomnak, hogyan lehetek boldog? S ezen túl nekem, értelmiségiként fontos, hogy hozzáférek-e a megélhetésemhez, szellemi fejlődésemhez nélkülözhetetlen, korszerű információhoz, sőt bármilyen módon publikálhassak, vállalkozhassak az új eszköz, az internet révén. Szerintem is fontos, hogy az infokommunikáció alkotmányba kerüljön. Például úgy, hogy a szélessávú internet használata alapjog, ahogy az internet- és korlátozás nélküli tartalom-hozzáférés szintúgy. Az állam pedig akkor szolgálja jól állampolgárait, ha számukra tudásszintre, életkorra, egészségi állapotra, lakóhelyre való tekintet nélkül biztosítja az internet elérésének oktatási, fizikai és jogszabályi feltételeit.” http://einclusion.hu/2011-04-01/digitalis-esely-az-alkotmanyban/ 

Ha ez tényleg megvalósulna, akkor jönne el az igazi digitális esélyegyenlőség.

A témához kapcsolódó első blog bejegyzésemben azt vettem sorra, hogy az órán hallott alkalmazásokból mennyit ismerek (vagy inkább nem ismerek) és végső soron megállapítottam, hogy a ún. „digitális tolltartóm” mennyire szegényes. Én az elnevezést amúgy találónak tartom, mert vizuális típus vagyok és segít asszociálni az általunk ismert „offline tolltartóra”- ha lehet ilyet mondani. A fontosságát én is abban látom, hogy a mai túltelített kinálatban segít eligazodni a valóban hasznos, fontos alkalmazások között, vagyis segít elválasztani a fontos a fontatlantól J. Az elmúlt hétig elég kevés hasznos oldalon voltam regisztrálva, s szerencsére ez azóta nagymértékben javult. Persze a regisztráció önmagában még kevés, mivel egy alkalmazást akkor használunk valójában, ha oda rendszeres időközönként visszatértünk és a tudásunk is gazdagodik általa vagy egyszerűen csak hasznunkra válik a mindennapokban, legyen az akár munka, barátság, kapcsolattartás vagy információigény kielégítése. A változást azonban pozitív irányban tapasztalom magamon: elkezdtem érdeklődni számos új, általam az órákon először hallott alkalmazás iránt és próbálok lépést tartani velük. A tartósságát még nem tudom leszűrni, de remélem, hogy sokat a félév vége után is használni fogok.

Többen írják a második blogukban, hogy nincs idő elmélyülni az alkalmazásokban. Bár erre azt is mondhatnánk, hogy az embernek arra van ideje, amire szánni akar időt, de az időhiányt sajnos én is érzem magamon, s példaként rögtön felhozom, hogy az LinkedIn-ben nagyjából fél óra alatt 70%-ra sikerült kialakítani a profilom, ám azóta lényegi változást nem tudtam produkálni rajta. Szerencsére a szakmai ismertségi körömben az egyik kínai ismerősöm által akadt egy pozitív példa arra nézve, hogy egy valódi LinkedIn oldalnak hogyan is kellene kinéznie. Ezzel a hölggyel még 2006-ban dolgoztam közösen Xiamenben, Kínában egy fesztiválon és mindenkép ajánlom figyelmetekbe az oldalát: http://linkd.in/GDdRAM

 Ha már információmenedzsmentről tanultunk, akkor a Facebookon számomra most jött el a pillanat, hogy szelektáljak a hírek között, amit az ismerősök szünet nélkül küldenek. Bár a közel 400 ismerős nem sok, de mégis gyakorlatilag alig van használható, érdekes információ a hírfolyamban. Szóval lassan elindul a szelektálás, hogy ne kelljen annyit görgetni és minden haszontalan dolgot végig lapozni naponta több alkalommal.

A Twittert nagyon megszerettem, mert intsant képet kapok általa arról, hogy egy ismerősöm éppen merrefelé kalandozik az online világban. Érdekes, hogy én alapvetően linkek megosztására használom még mindig, bár nem tudom, hogy ez helyes-e. Leginkább az általam olvasott érdekes és az elmúlt hetek témájába vágó cikkeket próbálom megosztani a többiekkel és még kevéssé kaptam rá arra az ízre, hogy 140 karakterben személyes véleményt közöljek a többiekkel. Arra végül is ott a blog, amit hetente 3 alkalommal írunk és akkor még nem beszéltünk a kommentekről.

A Foursquare-t elkezdtem használni és kezdek nagyon rákapni az ízére, bár alapvetően játéknak tartom azért az alkalmazást és az is feltűnt, hogy még ha csak egy-két percre kapom is elő a zsebemből a telefont, hogy becsekkoljak egy helyre, azért nagyon időrabló tud lenni. Ami meg a pontokat illeti, hamar kiderült, hogy a munkahelyemen – ahol egy hete mindennap próbálok érkezéskor bejelentkezni - az információs pultnál ülő lányokat lehetetlen legyőzni a becsekkolások számát tekintve. Halkan jegyzem meg, a munkaadóknál lassan feleslegessé válhatna az alkalmazás által a kártyás regisztrációs rendszer: egyszerűen csak arra kell inspirálni a munkavállalókat, hogy érkezéskor regisztráljanak be a munkahely foursquare helyén és ezáltal követhető lesz, hogy ki mennyit van benn a munkahelyén (ehhez hozzáteszem, hogy arra is késztetni lehetne a munkavállalókat, hogy elinduláskor a munkahely melletti villamosmegállóban is jelentkezzenek be, ezáltal a tól-ig időtartam is látszódna).

A Second Life alkalmazásban a legutóbbi órán engem is zavart, hogy a teszt vizsga alatt emelkedett az avatárok széke és ezáltal láttam, hogy mások hol tartanak és frusztrált a tudat, hogy nekem sem lehetne lejjebb lennem. Ezen felül nehezen tudom még mindig megszokni, hogy nem látjuk egymás valós arcát, mimikáját, ráadásul sokszor várunk arra, hogy valaki megszólaljon, aztán meg egymás szavába vágunk, azután meg mindenki jól nevelten egyszerre újból elhallgat.

Tudom, hogy szokást igényel a dolog és alapvetően nyitott is vagyok a változásra, csak most inkább a negatív dolgok jutottak eszembe az említett alkalmazással kapcsolatban. Ettől függetlenül érdekes alternatívája a csoportos tanulásnak.

A végére szeretnék veletek megosztani egy érdekes alkalmazást, amiről nem esett szó az órán, de én régóta használom és nagyon hasznosnak találom: Tripadvisor http://www.tripadvisor.com/

„A TripAdvisor.com azon független, szabadon utazni vágyók gyűjtőhelye, akik csak a legutolsó esetben szeretnek olyan helyeken megszállni, mint a híres-neves (de inkább hírhedt) „Waczak Szálló”.

Valószínűleg sokaknak ismerős ez az alkalmazás. Ezen a linken található pár cikk pro és kontra vele kapcsolatban: http://travelline.hu/cimke/Tripadvisor.aspx, illetve itt egy újítás, ami a sok bejegyzés közül segít nekünk a szelektálásban: http://bit.ly/GBuair

Aki viszonylag sokat utazik a világban, annak szerintem elengedhetetlen az ismerete. Ráadásul, ha jól visszagondolok, talán ez volt az első olyan program az életemben, ahol viszonylag rendszeresen szükségét éreztem annak, hogy megosszam másokkal az utazások alatt szerzett tapasztalataimat a szálláshelyekről, éttermekről és ez ezután sem lesz másképp.

Az elmúlt órán, azokat a web2 eszközöket vettük sorra, amivel a digitális kultúránk épül.

Az óra elején még bizakodtam, hogy az említett alkalmazások jó részét biztos ismerem, azonban a szokásosnál hosszabb előadás során megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ún. digitális tolltartóm mennyire szegényes.

Nézzük, hogy miket vettünk sorra és mennyire vagyok otthon az eszközrendszerekben:

Közösségi alkalmazások

Facebook: Először csakúgy, mint a többség, az iwiwet használtam én is. Nem nagyon értettem már akkor sem, hogy miért csak meghívóval lehetett bekerülni az alkalmazásba, illetve az sem volt világos számomra, hogy ha már benn vagyok és összegyűjtöttem az ismerőseimet, akkor ezután mit is tudok kezdeni velük a felületen. Szerencsére ezt változtatta meg a Facebook, aminek nagy előnye, hogy a bejelölgetés és ismerős keresés után is van élet. Ugyanakkor ezen a viszonylag rendszeresen használt alkalmazáson sem ismertem jó pár lehetőséget, a legalapvetőbbeket leszámítva. Meglepődtem például, mikor kiderült, hogy van facebookos email cím. Tudtommal sokan ugyan nem használják, de én még csak hallani se hallottam róla azelőtt. Ugyanígy vagyok a geolokációs bejelentkezés részével is. Előző alkalommal említettük, hogy a Facebook a legtöbb internetet használó ember számára beépült a mindennapi életvezetésbe, így amint időm engedni fogja, megpróbálok részletesebben is megismerkedni ezzel az alkalmazással, ha már minden nap használom.

Google+: A megjelenésekor egyből regisztráltam magam és nagyon nagy reményt fűztem hozzá. Tettem ezt egyrészt azért, mert a Facebook felülete számomra sosem volt igazán ergonomikus, másrészt a gmail fiókot a legjobbnak tartom a maga nemében és reméltem, hogy a közösségi alkalmazásuk is ilyen jó lesz. Kezdetben ígéretesen is indult, azonban azóta érezhetően alább hagyott az emberek lendülete az áttéréssel kapcsolatban. Pedig a csoportos videochat funkciója szerintem fantasztikus. Ugyan én is csak egyszer próbáltam ki sajnálatos módon, de szebb jövőre lenne érdemes. Nem tudom igazán, hogy a video vagy a csoportos részével van baj: azt már hallottuk az órán, hogy az emberek nem szeretik bekapcsolni a kamerát, de abban sem vagyok biztos, hogy egyszerre sok emberrel szeretünk chatelni. Én legalábbis ha választhatok, biztos, hogy előbb használom a kamerát, minthogy csoportosan chateljek másokkal. Ami azonban az egész szolgáltatás valószínűsíthető sikertelenségét a legjobban leírja, az az a mondat, amit az órán hallottunk a tanár úrtól: „A túlkínálat egyik izgalmas vesztese.” Sajnálatosan kevesen regisztráltak rajta. Megnéztem az ismerőseim számát Facebookon és google+-on, ami az alábbi: Facebook 373, google+ 34. A felmérésem nyilván nem reprezentatív J, kíváncsi lennék, másnál hogyan alakul ez az arány.

LinkedIn: Őszintén szólva ezt az alkalmazást névről már ismertem, de eddig (pontosabban egy héttel ezelőttig) nem éreztem szükségét annak, tagja legyek. Valószínűleg azért, mert nem tudtam mire jó, mire lehet felhasználni. Most megtanultuk, hogy majdnem kihagyhatatlan dolog egy olyan ember számára, aki komolyan veszi magát a munkájában. Gyakorlatilag ez a „szakmai facebook”. Fontos különbség, hogy a profilépítésnél a szakmai kapcsolatrendszer számít. Vagyis csak azt illene bejelölni és visszajelölni, akivel szakmai kapcsolatom van, a többire pedig marad a Facebook. Egyelőre én is azt tapasztalom, hogy kevesen vannak ezzel tisztában, vagyis ugyanúgy bárki bejelöl, aki észreveszi, hogy regisztráltam magam. Nem baj, egyelőre ismerősöket gyűjtök, aztán majd szelektálok. Illetve ajánlást mindenképp kérek majd a tanár úrtól, ha sikerül eljutnom a vizsgákig J.

Innentől jött a fekete leves, ugyanis a ning.com-ról és a meetup.com-ról eddig még nem is hallottam…Némi vigaszt jelentett, hogy legalább a moly.hu neve valamelyest ismerősen cseng, miután a kurzus elején már regisztráltam magam. Noha nem állítom, hogy azóta sokszor megfordultam ott, de remélem, nyáron lesz időm pótolni ezeket a lemaradásokat.

Keretrendszerek

Moodle: Az egyetlen, általam az ELTE miatt legalább már látott keretrendszer. Valószínűleg azért, mert ez a legelterjedtebb is. Ha képzés támogatására e-learning rendszerre van szükségünk, akkor ez a legjobb rendszer.

Mahara: sajnos még egyáltalán nem ismerem ezt a e-portfóliórendszert, de hamarosan ott is próbálok egy kisebb portfóliót építeni.

Blogok, mikroblogok

Twitter: Ez a legnépszerűbb mikroblog napjainkban. 140 karakteres rövid üzenetet lehet rajta küldeni, ami azért izgalmas, mert ehhez a karakterszámhoz igazodva kialakult egy sajátos közlési stílus, amit nekem is meg kell tanulnom. Az órán hallottuk, hogy leginkább az impulzív gondolatok közlésére kellene használni. Érdemes lenne erről a későbbiekben pár szót ejteni, ugyanis a konnekt csoportban úgy látom - és én is ezt csináltam eddig leginkább -, hogy inkább a különböző linkek megosztására használjuk, mint saját gondolatok közlésére.

Ennél a mikroblognál nem az ismertség az alap, ami külön szimpatikus nekem. Elvileg bárkit követhetek, aki engem érdekel és viszont. Pont tegnap kezdett el követni engem egy angol hifi cég, csak tudnám, hogy miért? Esetleg jól beszélnek magyarul?

Nagyon tetszik benne, hogy az ún. hastag révén kereshetővé teszi az információkat, mert folyamba rendezi azokat. Mi is rendszeresen használjuk, amikor a csoport számára küldünk információt. Én amúgy a twittert leginkább a telefonomról használom.

Tumblr: Itt megint úgy jártam, hogy ugyan a nevet már hallottam, de járni még soha nem jártam rajta, magyarén egyáltalán nem ismertem ezt a blog szolgáltatást. A konnekt csoport indulásánál feltétel volt, hogy blog szolgáltatóhoz kell regisztrálni. Mivel addig életemben nem írtam blogot, kiválasztottam az elsőt és ott regisztráltam magam anélkül, hogy végignéztem volna, hogy nekem melyik lehet szimpatikus. Most már tudom, hogy hiba volt és amennyiben a vizsgák után is marad bennem blogolásra való hajlam, úgy biztos, hogy váltani fogok. Időközben a gmail fiókom lehetőségeként a bloggeren is regisztáltam és máris szimpatikusabb kezelőfelülettel találtam magam szemben, mint ahol most vagyok.

A Tumblr-re visszatérve különösen az szimpatikus számomra, hogy videot is meg lehet rajta osztani. Az azonban kérdés, hogy milyen színvonalú bejegyzések születnek rajta, ha nem kell névvel vállalni magunkat, bár ez általánosabb problémát vet fel inkább, ezért itt és most nem a blog tárgya.

Geolokációs szolgáltatások

Foursquare: sajnos csak ismételni tudom magam, ugyanis az említett alkalmazásról legalább tudtam, hogy nagyjából mit takar, de soha nem éreztem szükségét annak, hogy használjam is. Azóta természetesen ez változott és ma is azon kaptam magam, hogy előkapom a telefonom egy szabad percben és máris bejelentkezek egy helyre, ahol épp tartózkodom. Szóval a newbie badge már megvan J. Furcsa számomra is, de arra még nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan tudom a saját lakásom helyét létrehozni az alkalmazásban. Nyilván én is tapasztalatlan felhasználó vagyok, de ma nagyjából egy órát kerestem a telefonomon, hogy hogyan lehet feltűntetni és még nem jöttem rá. Akkor ez most ergonómiai hiba vagy két balkezűség? (köszönöm, nem kell rá válaszolni J, maximum, ha is-is!) Azt már látom, hogy művelődési intézmények számára nagyon nagy potenciál van ebben az alkalmazásban.

Google latitude: tudtam róla, de őszintén szólva nem használtam, mint ahogy ezután se nagyon hiszem, hogy fogom.

Panoramio: fényképmegosztás és geolokáció társítása. Én eddig a Google Föld egyik kiegészítő részeként ismertem.

Geocaching: tényleg szép példája annak, hogy szabadidős tevékenységet hogy lehet online eszközzel támogatni és közösségbe szervezni. Miután letöltöttem az alkalmazást és regisztráltam, kiderült, hogy tőlem párszáz méterre is több láda van elhelyezve valahova. Holnap megkeresek egyet!

Közösségi tartalom

Wikipédia: A csoporton belül erről már sokat beszéltünk. A lényege, hogy közösségi tartalom építésről szól, vagyis aktívan csinálni kell, nem panaszkodni. Persze ez még nem jelenti azt, hogy én annyira aktív lettem volna az elmúlt időben ezen az oldalon…

Delicious.com: Sajnos újból ismétlem magam, nem ismertem ezt az oldalt. Pedig nagyon nem ártott volna. Az órán említett összes alkalmazás körül ennél bántott a legjobban, hogy eddig nem használtam. Ez az ún. „social bookmarking” vagy közösségi könyvjelző: itt lehet közreadni azt, hogy milyen témában mik az érdekes oldalak. Bármilyen speciális szakmai tartalmat keresünk, akkor itt érdemes körbenézni!

Slideshare.net, prezi.com, googole docs/presentation: Prezentáció megosztásra alkalmas eszközök. A slideshare-t az órai anyagok miatt már ismertem, de mélyebb viszonyom eleddig egyik alkalmazással sem alakult ki.

google docs : Közösségi dokumentumok szerkesztésére kiváló alkalmazás. Csatolt fájlok kiváltására alkalmas és nagyon praktikusan használható, ha közösen dolgozunk. Nem átküldöm, hanem megosztom és közösen tudunk rajta dolgozni. Szerencsére már volt alkalmam ezzel dolgozni.

Scribd: Szintén egy dokumentum megosztó szolgáltatás, ahol akár színes magazint, pdf formátumot is meg lehet osztani. Kereshető is. Sajnos egyáltalán nem ismertem, de a szakdolgozatom jövőre majd itt fogom megosztani.

Mindmeister: Fogalomtérkép alkalmazás, amely a nem lineáris gondolatmenetet képes támogatni. Előnye, hogy közösen is lehet szerkeszteni. Valós idejű, élő csoportmunkánál is hasznos lehet. Ezt nekünk kötelező használni és nemsokára neki is esek J.

Picasa, Flickr, Photosynth.net: Fénykép, állókép megosztást lehetővé tevő alkalmazások. A Picasát viszonylag sűrűn használom. Egy érdekes applikáció a 360cities.net, ahol a tér egy adott pontján körbe tudunk nézni bárhol a világon.

Skype, facebook video, google hangout (közösségi videochat): Élő hang, kép, video megosztására alkalmasak.

Itunes: összetett program, ami minket most a podcast szempontjából érdekel. Podcastnak nevezünk minden felvett rádióadást. Örömmel hallottam, hogy nemsokára az ELTE is bevezeti kísérleti jelleggel az Itunes U(niversity) oldalon, hogy előadásokat is rögzítenek, amit majd itt meg lehet hallgatni, illetve le lehet tölteni!

Second Life, Opensimulator.org, Visuland.com: Az elsőt leszámítva teljesen ismeretlen virtuális környezetek. A Visuland magyar fejlesztés, ami mindenképp büszkeségre adhat okot. Az opensimulator előnye pedig az, hogy saját virtuális környezetet lehet benne alkotni.

Az itt felsorolt alkalmazások mindegyikénél próbáltam mérlegelni, hogy melyiket mennyire ismerem és amint az olvasható, komoly hiányosságok vannak még a „digitális tolltartómban”. Az elkövetkező hetek folyamán az eszközök jó részét megpróbálom a mindennapi aktivitásom részévé tenni, remélhetőleg többnyire sikerrel. 

A harmadik webinárium témakörének lezárásaként elérkeztünk a számomra  - eddig - legnehezebb feladathoz. Egy hete próbálunk több-kevesebb sikerrel választ találni arra, hogy hogyan lehet definiálni a digitális állampolgárt, van-e már ilyen és ha igen, kik tartoznak ide.

Ebben a blogban csokorba gyűjtöttem azt, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban. Remélem nem lett nagyon kaotikus.

A gondolkodást én is annak a mentén kezdtem, hogy mi is az állampolgár definíciója:

„Szigorúan jogi értelemben az állampolgár egy állam lakosa, ahol jogszabályok védik az emberek polgári és politikai jogait, és ahol az emberek a kölcsönösség elve alapján kötelesek betartani az ország jogszabályait, hozzájárulni a közös kiadásokhoz, és támadás esetén megvédeni az országot. Az állampolgárság nem azonos a nemzetiséggel vagy az etnikai hovatartozással; ebben az összefüggésben az utóbbi két fogalmat a kulturális és a nyelvi közösségen alapuló csoportosítással azonos értelemben használjuk. A legtöbb európai államot számos nemzetiség alkotja. Míg az állam egy politikai és geopolitikai egység, a nemzet kulturális és/vagy etnikai entitás. Az állampolgárság az államhoz kapcsolódó és a nemzetiségtől független fogalom.

Ma az "állampolgárság" többet jelent az emberek és az állam közötti puszta jogi kapcsolatnál. Nemcsak jogi dimenzióban értelmezhető a polgári és politikai jogok és kötelességek összefüggésében, hanem pszichológiai és társadalmi vetülete is van. Az állampolgárság fontos része az ember identitásának. Azért törődünk a bennünket körülvevő környezettel, mert a részesei vagyunk, és a többiektől is elvárjuk, hogy törődjenek vele, és hogy velünk együtt az egész közösség javát keressék. 

Ebben a tágabb értelemben az állampolgárság nem csupán szocializációs kérdés. Magában foglalja az identitáshoz, a hovatartozáshoz, a részvételhez és a társadalmi elköteleződéshez kapcsolódó érzéseket. Az állampolgár a közösség tagjaként hatással van a közösségre, részt vesz annak fejlődésében, és hozzájárul általános jólétéhez. Így az állampolgár egyrészt a jogok és kötelességek alanya, másrészt aktív szereplő is, aki részt vesz annak a csoportnak az életében, amelyhez tartozik. Ebben az értelemben az állampolgárok szerepükben egyenlőek.” http://bit.ly/xVgwhG

Az említett cikk megközelítése számomra azért szimpatikus, mert szűkebb és tágabb értelemben, illetve jogi és szociális értelemben is megpróbálja értelmezni az állampolgárt.

Eleinte én is úgy gondoltam, hogy az lehet digitális állampolgár, akinek van email fiókja, használ közösségi oldalakat, elektronikusan intézi az ügyeit és egyáltalán: minél több digitális eszközt használ az életében. Azonban valószínűleg ez önmagában kevés, mert sok tényező nem jelenik meg benne: itt még nem beszélünk jogokról és kötelességekről, nincs benne földrajzi értelemben vett hely meghatározása, alig jelenik meg benne a közösség fogalma és nincs benne tágabb értelmű aktivitás sem.

A globalizáció eredményeképp a nemzetállamok szerepe folyamatosan csökken. A globalizáció pedig aligha választható el a digitális világtól. Ha ebből indulok ki, akkor van-e értelme állampolgárról beszélni. Nem lenne-e helyesebb inkább digitális világpolgárnak vagy e-polgárnak hívni az embereket? Egyáltalán, hogyan tudjuk az állam szerepét értelmezni a digitális/elektronikus/információs világban? Nem lenne-e célszerűbb inkább társadalomról beszélni? Digitális társadalompolgár…hmmm…

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron

Másfelől megközelítve a dolgot, az előbbi gyönyörű mondat értelmében nem is biztos, hogy a digitális állampolgárságra kell törekedni. Vagy fontos-e, hogy kialakul-e a jövőben? Nem inkább arra kellene-e koncentrálni, hogy az emberek egyre inkább otthon érezzék magukat a digitális világban, aktívan és felelősséggel használják ezt a világot (is) és ezáltal mintegy magától létre jöjjön a digitális (állam)polgár? Vagyis nem inkább úgy lehet-e szétválasztani a kérdést, hogy használók és nem használók? Mert aki használja, az előbb-utóbb talán otthon is érzi magát benne (nyilván mindenki másmilyen mértékig, de valamennyire talán otthon), aki pedig nem használja, az sosem válhat ennek a világnak a tagjává vagy „állampolgárává”? Tehát a digitális világot itt nem tekinthetjük-e az állam szinonimájának? Ha a fenti cikket vesszük és az identitásra fókuszálunk, nem inkább az adja-e meg az identitást, hogy az elektronikus világnak lettünk részesei (állampolgárai) és közösen keressük ennek a világnak az egészét adó közösségek javát? Tehetjük mindezt felelősséggel, aktivitással, tudásmegosztással és tudatosan.

El is érkeztem oda, hogy számomra a digitális állampolgár fogalmához egyelőre az áll a legközelebb, hogy valamely digitális közösség tagja, aki a felelőssége teljes tudatában digitálisan aktív módon cselekszik. Ez már a részvételt és a megosztást is feltételezi, amit az előző blogban írtam – persze ez valószínűleg még mindig nem fedi le teljesen a digitális állampolgár jelzőt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezekre a személyekre milyen szabályok vonatkoznak, illetve milyen jogok védik őket. Ki az, aki döntést hoz, illetve kinek tartoznak magukon kívül felelősséggel? Hogyan lehet szankcionálni? A közösség erejével, többség dönt alapon?

Félreértés ne essék, én nem arról beszélek, hogy mi azok vagyunk-e vagy sem, hanem hogy milyen feltételek kellenének ahhoz, hogy a címben említett cél megvalósuljon, létrejöhessen…Egyelőre még mindig több bennem a kérdés, mint a válasz, de talán a Konnekt csoport aktív tudásmegosztó és mentoráló szerepe segít majd a végleges, közös válaszok kialakításában.

 Az oktatási környezet színterei előadás során négyfajta felosztást vettünk alaposabban szemügyre, név szerint a kontakt környezetet, az online eszközzel támogatott kontakt tevékenységet, a blended learninget és a távoktatást.

Kontakt oktatásról abban az esetben beszélhetünk, amikor használ(hat)unk ugyan digitális eszközöket, de hálózatra nem csatlakozunk. Ilyenkor az információ áramlása leginkább a személyes kontakt tevékenységen múlik. A színterét tekintve leginkább az osztálytermi oktatás jellemző rá. A kontakt oktatási tevékenység térben és időben azonos tevékenységet jelent, a folyamat és a tartalom átadása zárt környezetben történik és ez alapvetően menetközben nem változik. Az információs és kommunikációs tevékenység nem elektronikus, hiába van jelen bizonyos esetben a digitális technika. Szerencsére a digitális technika fejlődésével egyre inkább kezd jelen lenni a kréta helyett az interaktív tábla is a tantermekben és az is megkönnyítheti a tanárok és a tanulók munkáját, ha számítógépet is biztosítanak az tanteremben (legalább egyet) a diákok számára.

Az online eszközzel támogatott kontakt tevékenység annyiban különbözik az előzőtől, hogy hálózatra csatlakozunk, vagyis külső kapcsolatok is lehetségesek. Ugyan a kontakt tevékenység itt továbbra is jelentős, de lehetőség van emellett a zárt oktatási formából egy nyíltabb, hálózatos oktatási formába is bekapcsolódni. Kinyílik a terem, hálózatot lehet építeni termen belül és kívül az internetet hálózatként felhasználva. A tevékenység legtöbbször még mindig térben és időben szinkron, vagyis mindenki nagyjából egyszerre van jelen, azonos ütemezés alapján zajlik a csoportmunka. Azonban az információs és kommunikációs folyamatok interaktívak lesznek azáltal, hogy a külső környezettel és egymással hálózati kapcsolatot létesítenek a tanulók. Az ideális tanulási környezetet itt az jelentené, ha mindenkinek saját gépe lenne, hogy minden tanuló hálózatba tudjon kapcsolódni.

Blended learning (kevert típusú oktatási környezet): Itt már nem csak kontakt tevékenység folyik, hanem elkülöníthető benne a csak online vagy virtuális képzés is. A kevert környezet előnyére tud válni az, hogy a személyes találkozás után az online folyamatok is gördülékenyebben zajlanak. Az információ és a kommunikáció itt már nem csak szinkron idejű. Blended learning oktatási környezetre jó példa az, amikor az adott óra anyagáról kell blog bejegyzést írni és a többiek bejegyzését online kommentelni kell. Maga az óra kontakt tevékenység során valósul meg, azonban a feladatok egy részének a teljesítése során térben és időben egymástól függetlenül folyik a munka. Tehát a tanulási folyamat jó része az adott tértől és időtől elválasztható. A kontakt és online tevékenység arányai nem különböznek szignifikánsan, a folyamat hatékonyságát éppúgy befolyásolja mindkettő (iskolai házi feladat is tud ilyen lenni). Fontos, hogy a folyamatok tudatosan legyenek egymásra építve és az online részek ne kényszerből szülessenek.

Távoktatás: Ez az oktatási környezet alapvetően nem zárja ki a személyes találkozást, de a feladatok, tanulási folyamatok döntő többsége online vagy virtuális környezetben zajlik. Itt például hozhatunk egy blog találkozót: a blogok írói évente pár alkalommal ugyan találkoznak, de alapvetően az online környezet a meghatározó. Az online környezetben nem kell egyszerre jelen lenni (míg a virtuális környezetben inkább fontos az egyszerre való jelenlét!). Csaknem az egész tanulási tevékenység térben és időben független másoktól. (Előfordulhat azért alkalomszerűen, hogy időben valamit egyszerre kell csinálni, de nem jellemző). Távoktatásnál rendszerint felmerül a kérdés, hogy az tevékenység vagy tartalom központú legyen? A tartalomközpontúság egyszerűbb, ugyanis el kell árasztani a tanulót a tartalommal, majd „csak” vizsgáztatni kell és utána rá lehet fogni, hogy a személyes tanulási környezete nem megfelelő, amennyiben a vizsga nem lesz sikeres. A tevékenység központú oktatásnál fel kell mérni a csoport képességeit, külön csoportokat kell létrehozni, a tevékenységet facilitálni, támogatni kell…stb. A tevékenységközpontú oktatásnak ugyanúgy megvan a helye a távoktatásban, csak nehezebb megvalósítani, mivel a közvetett folyamatszabályozási lehetőségek nincsenek meg. Ugyanakkor a hatékonyság nem tér és idő kérdése, hanem inkább az oktatásszervezésé (monotonítás, monotonítás, monotonítás J). Általában nincs alaposan átgondolva a feladat, az oktatási kultúra vagy környezet. A távoktatás azért lehet kevéssé hatékony, mert rosszul van felépítve módszertanilag a folyamat. A hatékonyság a módszertani kidolgozottságon múlik, nem a személyes jelenléten.

 Technológia és eszközrendszer, mint hatékonyság növelő tényező az oktatásban

Kontakt osztálytermi tevékenység kapcsán bármilyen digitális eszközt segítségül lehet hívni. Akár a tananyagot is el lehet sajátítani digitális formában. A tanulók tanulhatnak tableten, számítógépen, illetve a tanár is használhat digitális interaktív táblát.

Az oktatási környezet eszközei között megjelenhet a szimuláció és a játék is. Jól el kell ugyan különíteni a játékok típusait, de a komoly játékoknak van olyan kategóriája, ami bizonyos kompetencia területeket fejleszteni képes. Ezek megjelenhetnek kontakt osztálytermi tevékenységben is (KRESZ tanfolyam, ahol bizonyos feladatokat egy játék során kell teljesíteni). A játék nem feltétlenül jelenti azt, hogy létezik fejlesztő funkciója, de előfordulhat a használat során, hogy mégis van (például a counter strike-ról bebizonyították, hogy fejleszti a térlátást).

Mobile learning vagy mobil tanulási környezet: Azt jelenti, hogy bárhonnan hozzáférek a tartalomhoz és bárhol képes vagyok tanulni. Vagyis ez a tanulási forma helytől, platformtól független, ugyanis bárhonnan elérjük az oktatási tartalmat (gondolhatunk itt arra, hogy okos telefonon a villamoson is lehet hallgatni a podcastokat). Ugyanakkor a veszélye is megvan, mert csak tartalmat érünk el, vagyis az interaktivitás része hiányzik, nem közösségközpontú a szemléletmódja ennek a tanulási környezetnek. A kooperáció csak késleltetett kommunikációval valósítható meg. Fontos lenne, hogy megjelenjen benne a tevékenység központúság és az egyidejű kommunikáció lehetősége is.

Online eszközrendszerek a tanulás támogatásában: (www.teacherstube.com www.slideshare.net  www.prezi.com) Ez az eszközrendszer tartalmazhat bármit, ami online elérhető és a tanulást támogatja. Lehet hang, kép, szöveg, csoporthoz való csatlakozás. Akár szabadidős formában is megjelenhet, mint például a geocaching, amit már én is próbáltam és remek példája annak, hogy hogyan lehet a szabadidőt aktívan és tanulással eltölteni, ugyanis miközben a természetben járva keresünk egy érdekes helyre rejtett ládát, hozzá a mobiltelefon helymeghatározó programját használjuk, amivel közben az adott helyről is sok információt megtudhatunk. Fontos, hogy a felhasznált eszközök támogassák az interaktív kommunikációt.

Online közösségek: közösségről van szó, amit egy közös cél- és értékfelfogás tart össze. Lényege az információcsere. Már nem lehet szabályozni, hogy milyen platformon jelennek meg ezek a közösségek, ezért ha ilyen közösséghez akarunk tartozni, érdemes a személyre és tartalomra keresni.

Ezek a közösségek nem arra lettek kitalálva, hogy tanulási környezetet segítsenek, de néha kiderül, hogy jól működik (pl. Facebook). Tartalom közlésre, információ megosztásra, interakcióra is jól használhatók. Ráadásul az online közösségnek sokan tagjai és egyre többen azok is lesznek, nem beszélve arról, hogy egyre több időt töltenek a közösségi platformokon az emberek. Ha már úgyis ott vannak, akkor logikus lépés, hogy használjuk fel tanulási célra ezeket a környezeteket, ezáltal érdemben és minőségben óriásit változik a pl. a Facebook-on töltött idő.

Ha bevezetjük az oktatást az életvezetésbe beépült környezetekbe, akkor kiaknázunk egy fontos lehetőséget.

Online tanulási környezet (2D): itt nem a közösségépítés a szempont, hanem az adott környezet kialakítása a cél (pl. ELTE e-learning). Lehet instruktív vagy tevékenység központú. Nem összekeverendő az online és a virtuális környezet. Nagyon egyszerűen elkülöníthető a kettő, ugyanis a virtualitás három dimenzióhoz kötött!

LMS (Learning management system): itt tevékenységközpontúság a cél

LCMS: (Learning content management system) ez a környezet a tartalommal is tud mit kezdeni, nem csak a kommunikációval (pl: moodle tanulásmenedzselő rendszer).

Virtuális környezet (3D): ez egy kommunikációs és kollaborációs multimédiás platform.

Ilyen például a Second Life, amit mi is heti rendszerességgel használunk a tanulásunk során. Fontos megemlíteni, hogy ez nem játékalapú környezet, még ha néha játékélményünk is van, pedig nincs pontszám, nem lehet elpusztítani a másikat…stb. Itt a felhasználók inkább az interakció irányába mennek el. Nem az a lényeges, hogy hogyan néz ki egy avatár, hanem, hogy mit lehet kezdeni a többiekkel. Ezt a rendszert ugyan nem tömeges képzésre találták ki, de arra is kezd beválni. Valószínűleg pár év múlva teljesen magától értetődően fogják használni az emberek és majd akkor kezd egyre inkább személyessé válni a használata, amikor az avatárunkat a személyes kinézetünkre formáljuk.

Csak át kell esni a holtponton. Nálam - azt hiszem - már megtörtént. 

 A harmadik órai tananyagot hallgatva megint sok új információval gazdagodtam. A legalapvetőbb ezek közül az, hogy kiderült számomra: digitális írástudatlan vagyok. Ugyanis nem csak nem használtam az említett alkalmazásokat, oldalakat, de nem is nagyon hallottam róluk. A LinkedIn alkalmazásról még csak-csak hallottam ugyan távolról, ám a mai napig nem voltam tagja ennek a szakmai közösségnek, tehát nem használtam. A bit.ly linkcsonkolóról még csak nem is hallottam ezelőtt, pedig nagyon hasznos program. Most tanultam meg azt is, hogy létezik egy „digitális ajánlásgyűjtemény” a „modern kommunikációs platformok használatára vonatkozóan”, másnéven az eEtikett, aminek Ollé tanár úr is az egyik szakértője és számos, számomra szimpatikus ajánlást fogalmaz meg a digitális együttélésre vonatkozóan.

<a href="http://eetikett.hu/" target="_blank"><img src="http://eetikett.hu/static/img/ico_egyetertek-az-eetikettel.png" width="150" height="60" border="0"/></a>

Azonban azt is megtudtam, hogy - bár a digitális kompetenciának több értelmezési lehetősége is van - az ismeret a kompetencia kérdéskörénél kétségkívül fontos tényező, de nem az egyetlen. Ráadásul szerencsére tanulható. Ismeretbeli hiányosságaim egy részét máris igyekeztem pótolni: regisztráltam a LinkedIn-en, elolvastam ez eEtikett ajánlásokat és kipróbáltam párszor a bit.ly linkcsonkoló alkalmazást - ami tényleg megjegyezhető hosszúságú sorra rövidíti a rendkívül hosszú linkeket is - illetve szorgosan tanulom a blogírás rejtelmeit. Ugyanakkor, ami ugyanúgy hozzátartozik a digitális kompetenciához, az az attitűd (vagyis hozzáállás, ami lehet pozitív és negatív) és az érték (vagyis, hogy képesek vagyunk-e a digitális világban értéket létrehozni és értéknek tekintjük-e a tudásunk), mert ezek személetbeli változás eredményeképp formálódnak és ehhez legalább annyi időre van szükség, mint a konkrét ismeretek megszerzéséhez. Szerencsére a pozitív attitűdömmel nincs probléma, így van még reményem.

Másfelől az is világossá vált, hogy a digitális nemzedék nem a veleszületett digitális kompetenciák birtokosa! Vegyük sorra, hogy milyen kompetenciák szükségesek a megvalósulási formákat tekintve:

Digitális identitás felépítése – személyes online jelenlét: ez az, amit viszonylag könnyebben, magától értetődőbben alakít talán ki mindenki, aki az online világban valamennyire otthon van (Facebook, LinkedIn, web). Érdemes itt megemlíteni az e-mail cím nélküliséget, mint a digitális hontalanság jelképét.

Médiaműveltség és írástudás: ez az a pont, ahol talán a digitális bennszülöttek is fejlesztésre szorulnak. Része a médiafüggetlen tartalomközlés, vagyis hogy képes vagyok magamat kifejezni akár hangban és képben is, nem csak email formájában. Itt példának a blogírás került szóba, amit figyelemmel hallgattam, ugyanis az elmúlt pár hét óta tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz feladat tud lenni: személyes vélemény is legyen bele, meg adott tartalom is, de kell némi tapasztalat a témáról és külső források is benne kell, hogy legyenek egy blogban. Ezt is jelenti a digitális írástudás, és nem csak azt, hogy tudok e-mailt írni, vagy ismerem az egyik vagy másik alkalmazást.

Információmenedzsment: egyénileg képesnek kell lenni szelektálni, folyamatosan változva, mivel sokkal több az információ, mint amit képesek vagyunk átlátni, befogadni. Képesnek kell lenni felismerni, hogy egy adott forrás az egyénnek hasznos-e vagy sem. Vagyis egy oldal, alkalmazás hasznosságát végső soron a közösség dönti el.

Produktív eszközhasználat: minden felhasználó egyben tartalom közlőként is megjelenik.

Etikai, jogi irányelvek: eEtikett, önszavazás, plágium (forrásmegjelölés ugyanúgy érvényes az online világban, mint a nyomtatottban)

A konkrét kompetenciákat tekintve egy érdekes oldalt ismerhettem meg: iste.org

Ez a nemzetközi szervezet alapvető célja szerint azért jött létre, hogy elősegítse azt, hogy az oktatás minősége az információs technológiák által javuljon. Segít nekünk abban, hogy a hogyanra is válasz szülessen. Az egyesület konkrét kompetencia családokat állított fel, melyek között szerepelnek a tanulói, tanári és az adminisztrátori kompetenciák is.

Tanulói kompetenciák

technológiai műveltség: nem csak az eszköz ismerését, hanem tudatos használatát is jelenti. Azelőtt én is azt gondoltam, hogy a tanulói kompetenciáknál döntő többségben kell egyfajta digitális műveltség. Ehhez képest az oldal szerint ez csak az egy a sok közül. A technika használata ugyan lényeges előny, de nem perdöntő. Sokkal fontosabb például a tudáskonstrukció, amit a konnektivista kurzus során is próbálunk elsajátítani. Az azonban, hogy hogyan használjuk fel a rendelkezésre álló technikát, korántsem egyértelmű, hiába vagyunk viszonylag otthon benne. Lényeges tényező még a kollaboráció (közös tudás konstruálás) és a kooperáció (együttműködés) is.

Kutatás és információ menedzsment: Képesnek kell lenni a befelé áramló információkat szelektálni például RSS-sel, vagy közösségi tartalom szűréssel.

Kritikai gondolkodás: Ez az, amit függetlenül a digitális világtól, egy hagyományos oktatási környezetben is ki kellene tudni fejleszteni a tanulás során. Véleményem szerint erre a kompetenciára a korábbi tanulási folyamatok során nem került elég figyelem, ami nem csak az oktatás hibája, hanem hozzáállásbeli kérdés is. Bár úgy gondolom, hogy a magyar oktatási modell mindig inkább a lexikális tudásra épített. Hirtelen visszaidéztem egyik gyerekkori emlékem, amikor egy évet Párizsban éltünk és ott jártam iskolába. Az egyik első feladatnak azt kaptam kinn, hogy személyes véleményt formáljak egy témában, egy, a témába vágó könyv alapján. Akkor eléggé meglepődtem ezen és sok időbe telt, míg épkézláb gondolatokkal tudtam az adott órára érkezni.

Digitális tolltartó: ez a különböző programok, alkalmazások ismeretét, használatát feltételezi, pont úgy, mint régebben: egy hagyományos tolltartóban pontosan tudtuk, hogy mivel kell például kört rajzolni.

 Tanári kompetenciák

 A tanári kompetenciák közül a legfontosabb, hogy a tanuló tanulását támogassa digitális és online környezetben. Ez azt feltételezi, hogy folyamatosan jelen kell lenni a tanárnak is a tanuló tanulása során. Terveznie és folyamatában értékelnie kell tudni a tanulók tanulási tapasztalatát. Fontos, hogy modelleznie és mutatnia kell különböző tanulási folyamatokat. Emellett része kell, legyen a szakmai fejlődés (LLL) is. Az idősebb tanárok pontosan az állandó megújulást tanulják meg nehezebben, míg a fiataloknak ez magától értetődő.

Adminisztrátori kompetenciák

Támogatniuk kell tudni a változást, illetve segíteniük kell a technikához való pozitív hozzáállásban. Tudniuk kell lekövetni a szervezeti változásokat, ill. olyan keretrendszert kell alkotniuk, ami a tanulási folyamatot támogatja.

Digitális állampolgárság értelmezése

 Az óra során, mint a legérdekesebb, legdefiniálatlanabb és leginkább vitát generáló kifejezés merült fel, hogy mit is értünk valójában digitális állampolgárságon. Távol vagyok attól, hogy itt és most pontosan meg tudjam fogalmazni, de pár érdekes definíciót találtam erre nézve, ami talán közelebb vihet a megoldáshoz:

Az egyik állásfoglalás szerint a hálózati állam létrejötte szükséges a digitális állampolgár megszületéséhez, aminek következményeképp létrejön a résztvevő állampolgár:

„A hálózati államban pedig az eddigi alattvaló polgár számára megteremtődik a résztvevő állampolgár lehetősége” http://bit.ly/zumnTB

 Egy másik álláspont szerint a digitális állampolgárság nem más, mint a normáknak megfelelő, felelősségteljes magatartás a technológia használatának tekintetében: „Digital citizenship can be defined as the norms of appropriate, responsible behavior with regard to technology use.” http://www.digitalcitizenship.net/Nine_Elements.html

Itt kilenc téma köré lehet összefoglalni a digitális állampolgár jelzőit:

Digitális hozzáférés, digitális kereskedelem, digitális kommunikáció, digitális írástudás, digitális etikett, digitális törvény, digitális jogok és felelősségek, digitális egészség, digitális biztonság.

 Az elmúlt egy hét alatt leginkább az kötötte le újra és újra az időmet, hogy a kutatások szerinti XYZ generáció modellt – amit biztos számos kutatás igazol, hogy tényleg feloszthatók születési év szerint a különböző generációk digitális világhoz való viszonyai - mennyire látom igazolódni a saját környezetemen belül. Azt látom (és ahogy olvasom, sokan erre a következtetésre jutottak) - hogy kevéssé. Magamon tapasztalom, hogy bár X generációs bevándorló vagyok, sok esetben sokkal magától értetődőbben szívott magába az információs technológia fejlődése, mint akár az utánam következő Y vagy Z generáció általam ismert különböző tagjait. Úgy gondolom, hogy sokkal inkább az egyéni érdeklődéstől, „fejlődésre” való hajlamtól, nyitottságtól, tanulni vágyástól, új dolgok iránti fogékonyságról, ill. a családi és szociális háttértől függ a dolog, mintsem attól, hogy ki melyik évben született.

Ami már inkább megragadott, az az, hogy megtanultam, léteznek digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók. Ez a felosztás számomra sokkal szimpatikusabb, mivel tágabb és megengedőbb. Nem zárja ki annyira életkor szerint, mintegy önhibájukon kívül az embereket az egyik vagy másik kategóriából, hanem a besorolást az egyénekre bízva inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy valaki a számítógép, internet világában nőtt-e fel. Innen nézve már magamat is tekinthetem akár digitális bennszülöttnek, na nem mintha a bevándorló megnevezés pejoratívabb lenne számomra. Saját magamon is azt tapasztalom, hogy gyakorlatilag mindent digitális formában intézek már, szeretem a web2 eszközöket, postára a lehető legritkább esetben járok, érdeklődök a technikai újítások iránt és sok esetben nálam fiatalabbaknak kevesebb fogalma van az internet adta lehetőségekről. Elég csak arra gondolni, hogy a Second Life programban hányan bolyonganak nálunk fiatalabban is esetlenebbül. Noha a programot eddig én sem használtam soha, pár perc alatt viszonylag otthon éreztem magam benne – köszönhetően talán a gyerekkoromban játszott számítógépes játékoknak is.

A lényeg azonban az, hogy a fiataloknak, diákoknak vagy nevezzük, ahogy akarjuk az utóbbi pár évtizedben gyökeresen megváltozott a tanuláshoz való viszonya. Minden azért volt lehetséges, mert talán a 90-es évek kezdetén berobbant hazánkba is a digitális technológia, így egy addig nem látott új környezet alakult ki.

Hogy az oktatás ezt milyen módszerrel tudja vagy inkább nem tudja követni, arról számos beszélgetés található a konnektivista csoport blog bejegyzéseiben. Örülök, hogy részt vehetek az órákon, mert engem is az világít rá ilyen élesen, hogy alapvető változtatásokra lenne szükség az oktatás módszereiben. Nem állítom azonban, hogy bármely környezetben működik a dolog: csak, hogy egy hozzám közel álló példát hozzak, zongorát nehezen lehetne pl. skype felületén keresztül tanítani, mert pontosan a zenei nüanszok, vagyis a billentés, a frazeálás, a hangok közötti lényegi összefüggés veszne el. Azonban kitekintésképpen hadd osszak meg itt veletek egy érdekes, új lehetőséget a zene és a virtuális világ összefüggéséről egy kortárs amerikai zeneszerző „tollából”:

https://www.youtube.com/watch?v=D7o7BrlbaDs

Hogy a mai gyerekek okosabbak-e vagy butábbak-e a korábbiaknál, azt nem akarom, nem tudom eldönteni, az azonban biztos, hogy mások. Sokkal inkább meghatározza őket a digitális technológia világa, még akkor is, ha az ún. információs társadalomtól még messze állunk, mint ahogy azt az előző héten megtanulhattuk. Az azonban biztos, hogy egy új környezetben, új nyelvezetben nőttek fel, s állítólag az agyuk szerkezete is másképpen alakul már ki. Ezért nagyon valószínű, hogy a korábbi frontális oktatási módszert egyre kevesebben fogják maguktól értetődőnek, inspirálónak tekinteni.

Hogy hogyan lehet ezekre az új kihívásokra választ találni, arra Marc Prensky vet fel egy számomra új, de nagyon érdekes lehetőséget a The Digital Game-Based Learning (McGraw-Hill, 2001) c. könyvében (http://www.marcprensky.com/writing/prensky%20-%20ch1-digital%20game-based%20learning.pdf):

„While, as we will see, there is no consensus on exactly how people or adults learn, almost

all theories recognize that it is key to have learners engaged in the process.  And while it

is sometimes possible for learning for it’s own sake to be an engaging motivator, much of

what people need to learn, particularly in a business setting, is  not intrinsically

motivating to most of the population.  But this doesn’t mean learning it can’t be fun — on

the contrary.  Digital Game-Based Learning. is precisely about fun and engagement, and

the coming together of and serious learning  and interactive entertainment into a newly

emerging and highly exciting medium — Digital Learning Games.”

Hogy játékos formában is hasznosan és működőképesen lehet bizonyos tárgyakat tanítani, arra Magyarországon is találtam példát:

http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf

Matematikát, földrajzot, minden további nélkül lehet tanítani játékos formában, csak ehhez elsősorban az oktatók részéről kell szemléletmódot váltani.

Ezért is tartom nagy szerencsének, hogy közelebbről is megismerkedhettem a virtuális  távoktatás kurzus keretén belül a Second Life világával. Ugyanis itt a személyes tapasztalataimból kiindulva valóban virtuális módon, játékos keretek között tudunk, de valós ismereteket szerezni.

Ha egyéb kötelességem lehetővé teszi, a jövő órától minden alkalmon részt veszek.

Távoktatás és e-learning. Eddig nem tettem lényegi különbséget a kettő között, amikor ezekről a folyamatokról beszéltem. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a jelenlegi órák anyagai elválaszthatatlanok az elektronikus jelenléttől. Ugyan a 90-es években a Commodore 64 gépről még éppen lecsúsztam (bár egy barátomnál már láttam olyat), mára azonban ezeket a technikai akadályokat szerencsére nagyrészt sikerült áthidalnom.

Akkor most nézzük, miről is tanultunk a második órán.

Komenczi Bertalan felosztása alapján az e-learninget a távoktatás, a számítógépes tanulás és az online tanulás metszéspontjaként lehet értelmezni.

1., Számítógépes tanulás: a számítógép itt, mint adattároló, interaktív eszköz jelenik meg. Fontos különbség az, hogy nem beszélünk online vagy hálózatba kötött jelenlétről. Az előadás során elhangzott, hogy célszerű lenne arra törekedni, hogy az iskolában számítógép terem helyett minden teremben legyen számítógép. Végül is furcsa lenne például atlaszteremről beszélni, s ugyanígy értelmesebb lenne, ha legalább minden iskolai teremben egy számítógép megtalálható lenne, ami segíthetne a diákoknak a tanulásban. Noha kétségkívül egyetértek ezzel a megállapítással, a személyes tapasztalatom más képet mutat: nemrégen jártam a testvérem iskolájában nyílt óra keretében egy általános iskolai órán, ahol finoman fogalmazva ennek a nyomát sem véltem felfedezni (egy printer jutott a teljes általános iskolának, pedig nem beszélhetünk kifejezetten szegény iskoláról).

A számítógép az információ feldolgozást is meg tudja gyorsítani, s emellett nem lineáris tanulási utat is be tudunk járni vele ill. fontos segéd eszköz lehet például a szemléltetésben, szimulációban is.

2., online vagy webalapú tanulás: lényege hogy hálózati tanulás történik az internet segítségével. Előnye, hogy kép, hang, mozgókép alapon is lehet kommunikálni, vagyis multi funkciós kommunikációs eszközként használható fel a tanulás során. Érdekes új vetülete a kiterjesztett valóság (kíváncsiságomból fakadóan rögtön leolvastam az órai anyag QR (sűrített információhalmaz) kódját és jelenthetem, piros pontot kaptam J.

3., Távoktatás: Számomra az egyik legfontosabb megállapítás a bevezetőben hangzott el, mely szerint az e-learning a kezdetekben nagyban különbözött a távoktatástól, ill. ma sem ugyanaz, csak a területek kezdenek nagyon elmosódni. Fontos megemlíteni, hogy régebben a távoktatás alatt nem kellett digitális technikát érteni, vagyis varrótanfolyamot is lehetett végezni postán küldött anyagok segítségével – távoktatás keretében. Ez azt jelentette és jelenti, hogy a távoktatás a technikától függetlenül is lehetett jó, vagyis attól, hogy térben és időben nem szükséges egyszerre jelen lenni, még működőképes képzést jelenthetett. A változást a tanulástámogató keretrendszerek megjelenése hozta el (pl: moodle). Vigyázni kell azonban azzal, hogy az ilyen rendszerek fejlesztéskor a figyelem a multimédiás elemek, dizájn mellett a tartalomra is fókuszáljon.

A távoktatással időnként baj van, ugyanis a tanulók nagy része csak akkor csinál valamit, amikor kényszerítve lesz rá (itt került említésre az adóbevallás időpontja, amin jót derültem, ugyanis régebben én is sokat álltam sorba a Tesco postánál, de azóta könyveléshez értő feleséget választottam, így ez irányú gondjaim megoldódtak J) Vagyis nincs meg az ehhez szükséges tanulási kultúra.

Mik az e-learning főbb jellemzői?

A didaktikai tervezés, a rendszerszemlélet és a modularitás.

Didaktikai tervezés lényeges, ugyanis ennek során kell a tartalmat meghatározni és kiválasztani, ennek során kell a szöveget (ami lehet primer, vagyis tartalmi és szekunder, vagyis tanulási folyamatot segítő szöveg, módszertani útmutató) kidolgozni, a kapcsolódó hipertexteket formázni, multimédiás felületeket az anyaghoz rendelni, illetve formatív értékelést készíteni (online környezetben a gép figyeli a kattintások eredményességét, személyre szabottan).

Modularitás, melynek során a tananyagot elemi egységekre (modulokra) kell bontani és a modulokhoz bizonyos tanulási utakat kell rendelni. Ez eredményezi azt, hogy minden tanuló a saját maga képességeinek megfelelő ütemben tud haladni a modulok között.

Rendszerszemlélet, ami azt jelenti, hogy az e-learning tartalom és tevékenységrendszer a tanulási környezet része.

Elektronikus tanulási környezet

Fontos arra figyelni, hogy sem az alul, sem a túlszabályozott e-learning folyamat nem jó. Legjobb lenne a személyre szabott e-learning környezet, ám az sok esetben nagyon drága és ezért a hatékonysága megkérdőjelezhető.

A legtöbb e-learning felület zárt formájú, ugyanakkor a kommunikációt is biztosítani kell az ilyen felületeken. Ha ez nincs, akkor manapság az emberek gyorsan keresnek egy másik formát, ahol a kommunikációt fenn tudják tartani. Erre jó példa volt az első Second Life konzultáció, ahol magam is részt vettem és mivel az óra során a sok avatár annyira leterhelte a hálózatot, hogy a kommunikáció nehézkessé vált, így én is gmail chatre váltottam a társas feladatnál.

Az e-learningnél mindig a módszer a kérdés, mivel olyan gyorsan változik a technológia, hogy szinte lehetetlen lekövetni módszertanilag a folyamatokat. A Ustream órák is ilyenek, aminek még nincs kialakulva a módszere, csak használunk egy technikát. De ugyanez a helyzet a konnektivista módszerrel is, amit mi is folytatunk a facebookon.

Miért nem lehet ezt a módszert a felsőoktatásra adaptálni?

Mert modellezni tudjuk ugyan, ill. a gyakorlatban is megfigyelhetjük a működését, de még nincs elég információ a módszertanról. Másszóval bizonyos tapasztalatunk már van a web2 eszközök használatáról, de ez az osztálytermi módszerhez még kevés.

Tartalom vs. tevékenységközpontúság

A gyors technikai változás nem teszi lehetővé minden esetben a hozzá társított attitűdök változását. A manapság használt e-learrning felületek inkább instruktívak ill. tartalomközpontúak. Ezzel szemben érdemes megnézni például az angolszász világot, ahol régóta a tanulóközpontúság van jelen. Náluk tanulásszervezésről, tanulás managementről lehet beszélni. Talán inkább errefelé kellene eltolni itthon is a hangsúlyt az attitűd változásánál.

Az online, tevékenységközpontú környezet sokszor szorongást okoz a felhalmozott információ mennyiség miatt, azonban ezt nem kell szenvedésnek megélni, hanem meg kell tanulni szelektálni az információk között, ill. szükséges az is, hogy legyen egy kollaboratív (és nem csak a kommunikációt lehetővé tevő) felület, ahol valamit közösen csinálunk.

Befejezésképp úgy gondolom, hogy az e-learning tanulási környezet biztató jövő előtt áll, de a fejlődési fokának csak az elején tartunk és gyerekcipőben járunk még az elektronikus tanulás terén.