Nagyon vártam már ezt az órát. Végre részletesebben is hallhattuk, hogy mi az a konnektivizmus, amit elvileg már hetek óta a saját bőrünkön tapasztalunk. Ennek ellenére sajnos csak tegnap éjjel jutottam odáig, hogy a podcastot meghallgassam. Úgy gondolom, hogy az utóbbi hetek kiemelkedő fontosságú óráját hallottuk. Közben a mai nap egy kontakt óra keretében újra találkoztunk Ollé tanár úrral, ami újabb inspirációt adott ehhez a bloghoz. Az első részben maradnék a pozitív dolgok megemlítésénél.
Az óra keretében a konnektivizmussal kapcsolatos pozitív és negatív kritikákon volt a hangsúly, illetve sorra kerültek a mi csoportunkról alkotott általános vélemények is. Kezdjük a pozitívumokkal.
Maga a konnektivizmus elnevezés 2005 óta létezik, Siemens és Downes nevéhez fűződik.
Az elmúlt pár évben először csodákat vártak tőle, most pedig épp a Hype görbe alján tartunk, de reményeim szerint nemsokára beáll az ideális állapotba.
Maga a konnektivizmus az órán elhangzottak szerint nem más, mint a hálózatelmélet oktatási alkalmazása. Akkor valósul meg, ha a résztvevők skálafüggetlen hálózatot alkotnak.
Itt rögtön két elnevezéssel találkozunk, amit előbb meg kellene ismerni pontosabban: hálózatelmélet és skálafüggetlenség.
Hálózatelmélet: “A természetben előforduló és az ember által létrehozott hálózatok viszont nagyon bonyolult, folyamatosan változó rendszerek, amiknek a megértéséhez az eszközöket inkább a fizika adja”
Skálafüggetlenség: “A legfőbb különbség a véletlenszerű és a skálafüggetlen hálózatok között a rengeteg kapcsolattal rendelkező, úgynevezett erősen kapcsolt csomópontok jelenléte az utóbbiakban. (...) Minden önszerveződő hálózat folyamatosan növekszik és változik, a csomópontok közti kapcsolatok pedig nem teljesen véletlenszerűen jönnek létre, hanem az erősebb, több kapcsolattal rendelkező csomópontok könnyebben szereznek új kapcsolatokat. Ez a két feltétel pedig elegendő ahhoz, hogy a létrejött hálózat skálafüggetlen legyen.”
Barabási Albert László http://bit.ly/J0kwXf
Itt rögtön egy ellentmondásba ütközök, ugyanis ha jól értettem az órai anyagot, akkor ott arról volt szó, hogy nincsenek kitüntetett pontok a hálózatban. Ezek szerint a csomópontot nem nevezhetjük kitüntetett pontnak?
Egy ilyen folyamatban a kapcsolódás magát az információ áramlást jelenti s ezáltal történik a közös tudásalkotás. Fontos megkülönböztetni az online eszközhasználattól a konnektivizmust - az eltérés leginkább a közös tudásalkotásban fedezhető fel. Attól, hogy elektronikus eszközöket használunk ill. megosztunk ismereteket egymással, még nem nevezhetjük magunkat a konnektivista módszertan szerint eljáró egyénnek. A lényege gyakorlatilag egy összehordott ismerethalmaz, amiből aztán újat lehet alkotni.
Végre kiderült, hogy inkább oktatásmódszertanról beszélhetünk, mint tanuláselméletről. Ennek egyik oka, hogy a tanuláselmélet kortól és tartalomtól független, míg a konnektivizmus nem az. Érdekes volt hallani azt is, hogy előbb volt a jó gyakorlat és aztán próbálták megalkotni rá az elméletet. Illetve nem alkalmazható mindenkinél, vagyis a gyerekeknél kevéssé működőképes az extrém magas belső motivációt, önszabályozást igénylő, leginkább a nem intézményesített keretek között való tanulás.
Az eszköztár tekintetében magunkra ismertem. Egy témával foglalkozunk egy ideig, majd váltunk. Ezt ismételjük 10 cikluson keresztül. Megvan a kezdő, inspiráló lökés is, amivel elindulunk, ami jelen esetben az adott heti előadás.
Alapvetően blogban kommunikálunk mi is. Az elsőnek inkább egy impulzív összegzésnek kellene lennie az órai gondolatokkal kapcsolatban, míg a másodiknak egy letisztultabb, új információkat behozó összegzésnek kellene lennie inkább. Itt jegyzem meg, hogy az órai anyagot hallgatva egyre inkább ismertem fel azt is, hogy mennyi mindenben másképp alakult a csoportunk működése a konnektivista módszerhez képest (létszám, blogok fejlődése, új információk linkelése).
Twitterhasználat: Ezzel még mindig bajban vagyok, mert egyre inkább az az érzésem, hogy nem találtam még rá a megfelelő kommunikációs formára itt. Ugyan sok linket osztok meg, de inkább impulzív gondolatokat, reflexiókat kellene tweetelni a témával kapcsolatban - tudtuk meg. Rendben van, de ha ezt a blogban tesszük, akkor mindössze annyi különbség lenne, hogy mindezt 140 karakterben van lehetőségem megtenni? Saját példámból tudom, hogy mások linkjeit sokszor megnyitom és nagyon érdekes cikkeket ismerek meg ezen keresztül. Akkor vegyük inkább személyesebbre a témát?
Fogalomtérkép: saját nyitott térképe van mindenkinek. Milyen jó ötlet, hogy akár Twitteren is lehet(ne) ezt kommunikálni! Eddig eszembe se jutott...
Közös dokumentumok: mi is készítünk (khm). Ebben kellene megjelenni a közösen kreált új tudásnak. Mi az, amit korábban nem tudtunk....Ez idáig rendben is van, csakhogy én gyakorlatilag semmit sem tudtam a konnektivizmusról eddig, vagyis számomra az egész félév egy új tudást eredményez (nem mintha mentesítene az effajta passzivitásomtól eddig).
Folyamat és tanulásszervezés:
A konnektivizmus tanulásszervezési alapja a hálózati munka. A csoportmunkától abban különbözik, hogy több, mint 6 főből áll (ideális a 100 fő fölötti létszám!), nincs (!) pedagógus benne és akkor hatékony a csoportszerveződés, ha áttekinthetetlen a folyamat! Érdekes. Tehát, ha jól értem, arról van szó, hogy egy átláthatatlan információáramlásban az egyének a belső motivációjukból eredően csoportban kezdenek el viselkedni, információt áramoltatni, önkéntelenül időszakos csomópontokat kialakítani, amik később akár fel is bomolhatnak, majd újak szerveződhetnek máshol és az újfajta tudás ezáltal a közösség által képződik. Ez így ugye nem félreértés a részemről?
Ebben a folyamatban a tanárnak csak, mint facilitátor van szerepe (folyamatsegítő). Ha intézményes keretek között alkalmazzuk a konnektivista módszert, akkor olyan facilitátort kell keresni, aki érti a folyamatot, de tanárként korábban nem jelent meg a csoportban! Ugyanis a berögzült tanárszerep megölné a skálafüggetlenségét a tanulásnak. A témára kell koncentrálni és nem egymásra - hangzott el. Sokszor azonban azzal vagyunk elfoglalva, hogy a saját kijelentéseinket magyarázzuk később egymásnak.
Rendszeres összefoglalók kellenének, inspiráló visszajelzések formájában. Mivel a tanári szerep nem összeegyeztethető ezzel a folyamattal, ezért külső ember kell, ahogy a mi csoportunkban is lett. Azonban a különbség nálunk valószínűleg a relatív átláthatóságból ered. Ezáltal csökken a külső visszajelzések szerepe is a csoportban, noha sokszor még így is hiányoljuk.
Az egyének részéről nagyon magas motiváció kell hozzá és nem csak a kezdéshez, de a bennmaradáshoz is! Ezt - azt gondolom - mindannyian tapasztalatból tudjuk már. Egy ilyen csoportban nagy a lemorzsolódás, mert ha valaki lemarad, az nagy valószínűség szerint előbb-utóbb kimarad! Mi nagyjából nyolcvanan kezdtünk és nagyjából húszan maradtunk!
A folyamatnak nincs szervezési felső határa, csak a csillagos ég: nincs olyan, hogy bizonyos dolgokat meg kell tanulni, írni és akkor rendben van. Mindig egyénenként változóan a lehető legtöbbnél is többre van szükség a folyamat során.
Itt meg is állnék, mert az érem másik oldalát majd a következő blogban gondoltam leírni. Előrevetítek azonban annyit, hogy minden kritika ellenére örülök, hogy idáig részese voltam a folyamatnak (és továbbra is leszek), a szemléletmódom sok mindenben változott előnyömre.
Folytatás nemsokára következik.
