Az első blogbejegyzésben az esélyegyenlőtlenségről esett inkább szó. Most nézzük a témához vágó egyéb kockázatokat, mint a technológiai, pszichológiai, biztonsági és személyességi problémák.
Technológia kockázatok
Kezdjük ott, hogy a legnagyobb felfordulást az tudná okozni, ha lekapcsolnák az áramszolgáltatást. Ma már gáz nélkül nyugodtan lehet élni, vizet akár a természetben is találunk ha kell, de áram nélkül az egész digitális kultúra veszélybe kerülne. Ha tehetném, egyik első lépésként biztos, hogy saját (megújuló energiával működő) áramfejlesztő berendezést vennék magamnak, ezáltal biztosítva az állandó áramellátást.
Az órán is szó esett a biztonságos jelszavakról, illetve arról is, hogy az emberek nagy része még mindig a születési évét, vagy nevét használja jelszóként. Ehhez hozzátenném, hogy gyakran több különböző oldal jelszavaként is ugyanazt a pár, könnyen megjegyezhető szót használjuk, ami különösen azért veszélyes, mert ha egyszer sikerül megfejteni azt, akkor gyakorlatilag az összes személyes adatunkhoz hozzáférhetnek illetéktelenek. Próbáltam a neten a biztonságos jelszó előállításról oktatóanyagot keresni és valóban alig lehet valami használható információra lelni. Szerencsére programszinten azért sikerült:
http://bit.ly/H9koXA
http://letoltes.pcworld.hu/letoltes/8490/
Másik oldala a dolognak, hogy nagyon sok helyen kell manapság jelszót használnunk a digitális világban. Gyorsan összeszámoltam, hogy én hány helyen használok jelszót, de a harmincadik után abbahagytam (a teljesség igénye nélkül és biztonsági okokra hivatkozva itt nem teszem közzé, hogy milyen oldalakról beszélek J). Ebből is látszik, hogy megjegyezni gyakorlatilag lehetetlen ennyi különböző kódot, ezért is használnak az emberek két-három különböző, könnyen megjegyezhető jelszót mindegyikhez. Mi erre a megoldás? Összegyűjtjük a különböző jelszavakat egy helyre és levédjük egy bonyolultabb jelszóval J Így végeredményben csak egyre kell emlékeznünk, ami ráadásul állandóan velünk lehet akár a telefonunkban is. Én jobb és praktikusabb ötlet híján egyelőre ezt használom és így valószínűleg a telefon ellopása esetén sem tudnak mit kezdeni a személyes adataimmal a tolvajok.
Ide kapcsolódik az is, hogy az informatikai bűnözés jó részét a felhasználó állítja elő. Az emberek ugyanis nagyon hiszékenyek és tapasztalatlanok ebben a témában. Elég csak arra gondolni, hogy nyilvános hotspoton keresztül lépnek be a privát netbankjukba, ami által egy viszonylag kezdő felhasználó is könnyen adatot tud lopni a gyanútlan féltől. Vagy az interneten fellelhető különböző munkalehetőségeknek dőlnek be, ahol párszáz forint fejében busás haszonnal kecsegtető munkát ajánlanak „noname” felhasználók. Legutóbb Fehér Péter tanár úr tett közzé egy ilyen cikket a konnekt csoportban. Nyilván sokunk kapott már ilyen-olyan kecsegtető ajánlatot, de számomra elképesztő, hogy még mindig bedőlnek ennek az emberek. Mindig azt gondoltam, hogy „józan paraszti ésszel” ezeknek a lopásoknak a nagy részét meg tudjuk akadályozni pusztán azzal, hogy jobban figyelünk arra, hogy hol, milyen jelszót használunk, vagy kinek nem küldünk pénzt. Ezek szerint azonban nem. Itt nyilván nem arról beszélek, ha komoly adatlopásra szakosodott banda látókörébe kerülünk, ott ugyanis elég kevés az esélye annak, hogy egy átlagos felhasználó adatai biztonságban legyenek. Ugyanis ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad. És ez sajnos igaz a jelszavainkra is. Elég megdöbbentő volt látni, amikor egy alkalommal a munkahelyi rendszergazdánk megmutatta, hogy a böngészőkben is van jelszómentési funkció. Vagyis, ha ez be van állítva és belépünk egy nyilvános gépen mondjuk a személyes levelező programunkba a saját, biztonságosnak hitt jelszavunkkal, akkor azt mintegy egy perc alatt egy komolyabban a témához értő ember elő tudja keresni a böngésző beállításaiban…De nem csak az adatlopás lehet kellemetlen számunkra. Talán még rosszabb, amikor mondjuk a Facebook profilunkat törik fel mások, vagy a nevünkben egy hozzánk hasonló profilt hoznak létre a netről leszedett képünkkel és a nevünkben küldözgetnek mindenféle lejárató, minket kínos helyzetbe hozó információkat, pusztán mondjuk lejáratás céljából (persze ez már inkább a pszichológiai veszélye a dolognak). Gyakorlatilag különösebb technikai szakértelmet ez sem igényel: Facebook profilt pár perc alatt lehet készíteni, fényképet szinte mindenkiről lehet találni akár a google képekben, viszont sok energiába és időbe kerülhet, amíg az összes ismerősnek elmagyarázzuk, hogy a profilunkat illetéktelenek használták.
Ide kapcsolódik még az archiválás szükségessége. Akik a digitális világot valamennyire használják, azok az információk, emlékek nagy részét már digitális formában (kép, hang, video, szöveg) tárolják a gépen. Elég csak arra gondolni, ha ezek az információk elvesznek, mondjuk, mert megsérül a gép merevlemeze. Ezzel kapcsolatban sokunknak van személyes tapasztalata, így nekem is. Apám egyszer három havi munkáját veszítette el a gépén azért, mert nem mentett rendszeresen legalább két különböző helyre. Szerencsére ma már úgy van beállítva a gépe, hogy automatikusan tükrözve menti két helyre az adatait. Hogy az adattárolás, archiválás mennyire fontos, arra legjobb példa egy világhírnevet szerzett magyar cég, a Kürt Zrt. http://kurt.hu/.
Pszichológia veszélyek
Különösen az „oversharing”, vagyis a „túlmegosztás” problémája keltette fel a figyelmemet. Bevallom, ezt a szót most ismertem csak meg. Az oversharing bizonyos felhasználók újfajta kommunikációs magatartása, ami számtalan, viszonylag jelentéktelen információ megosztását teszi lehetővé a világhálón a közösségi szolgáltatások terjedése által. Jogosan merül fel a kérdés, hogy kit érdekel, hogy mit álmodtam az éjjel és miért kell ezt kipostolni a profilunkba? Ugyanakkor szerintem ez az offline életben is jellemző az emberekre, csak a kommunikációs forma változik. Az emberek sok esetben a munkahelyükön is megosztják egymással például az elmúlt éjjeli álmukat. Azért írtam, hogy viszonylag, mert mindenki szabad döntése lehet az, hogy mennyire tartja fontosnak a másik által megosztott (és a többség számára valószínűleg jelentéktelen) információkat. Ugyanakkor szerintem még mindig könnyebb lejjebb gördíteni a hírfolyamot és átugrani egy ilyen híren, mintha mondjuk a kolléga beszámolóját kell hallgatni perceken át az irodában, ha – tegyük fel - nem érdekel az álma. Ilyenkor ugyanis nem nagyon van menekvés, ha csak nem akarjuk megbántani a másikat azzal, hogy kimegyünk a szobából a beszámolója közben. Az viszont már más kérdés, ha ugyanezt a szakmai vagy céges belső oldalakon teszik. Azt gondolom, hogy itt nem annyira a mérték (over, mert mennyi is az a túl?), mint inkább a hely használata a döntő szempont. Ahogy a konnekt csoport kommentjeiből körvonalazódott, az emberek döntő többsége (90%) még mindig csak információszerzésre használja az internetet. Ennek függvényében az emberek inkább osszanak meg egymással több dolgot, még ha ez néha leginkább felszínes is, de talán idővel egyre többen eljutnak majd a mások által komoly figyelemmel számon kísért témák közreadása felé is. Kíváncsian várom a véleményeket ezzel kapcsolatban.
Személyesség
A kockázatoknál sok esetben az elszemélytelenedés jelenik meg, mint visszatérő téma. Ugyanakkor ennek lehetnek pozitív oldalai is. Például a társadalomból valamilyen okból kiszorult emberek számára egyfajta vissza-szocializációs környezetet is teremthet a digitális világ. Kérdés, hogy az itt szerzett barátságok mennyire tartósak, de ismerkedésnél például mindenképp előny, hogy kontrollálni lehet a kommunikációt. Ha nem tetszik valaki, egyszerűen be lehet csukni a chat ablakot. Ugyanígy az anonimitás is segíthet bizonyos esetekben. Gondolhatunk itt például drogfüggőkre, bántalmazott emberekre vagy másra, de az biztos, hogy számukra biztonságosabb keretet teremthetnek az online felületek a közösségbe való visszakapcsolódáskor.
Ugyanakkor komoly kihívást jelent az, hogy nem választódik el a munka és a magánélet. Ami egyszer felkerült a netre, az örökké nyilvános lesz. Ha valaki egyszer már regisztrált a Facebookra, az hiába akarja magát eltűntetni, csak szüneteltetni tudja a profilját. Ez azt jelenti, hogy ha tíz év múlva véletlenül újra fellép a már régen nem használt oldalára, az újra aktivizálódni fog, mintha mindig is használta volna.
Biztonság
A legtöbben a biztonsági kérdésektől rettegnek. Ugyanakkor a technológiai kockázatoknál már kifejtettem, hogy a biztonsági rést legtöbbször a felhasználó okozza a felelőtlen digitális viselkedésével. A legtöbb komoly oldal (netbank, levelező programok, közösségi oldalak) nagyon hatásos védelemmel rendelkezik, amit állandó szakembergárda tart kézben. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen feltörni az ilyen oldalakat és erre időnként akad is példa, de mindenképp nagyobb biztonságban vagyunk, mint sok esetben az otthoni hálózatunkon. (Az már más kérdése, hogy egy otthoni hálózatot valószínűleg kevés hacker akar feltörni)
Ami azonban sok esetben visszatetszést kelt, az az illetéktelen adatgyűjtés. Lehet, hogy az a működés természetes velejárója, hogy bizonyos alkalmazások adatot gyűjtenek a felhasználóról pusztán közösségi és marketing szempontok miatt, azonban pont az első kontakt órán esett szó arról, hogy a google+ a felhasználó megkérdezése nélkül töltött fel képeket a telefonnal való szinkronizálás során egy online (nem megosztott, de azzá tehető) mappába, pusztán egy egyoldalú szerződésmódosítás által, amibe a felhasználónak még csak döntése sem volt beleegyezni. Amíg ilyen dolgok előfordulnak, addig ne csodálkozzunk azon, hogy az emberek félnek tőle. Persze félni csak az fél, akinek rejtegetnivalója van, de akkor is. Félelem nem pusztán egy megosztott kép miatt lehet, egyszerűen attól is félhetünk, hogy azt se tudjuk kontrollálni, hogy ki mikor mit lát belőlünk a neten.
