Folytatva az előző blogbejegyzést, a Csepeli-Prazsák kutatás kapcsán a tévképzetek megismerése és megdőlése volt számomra a legérdekesebb és sokat tanultam belőle:

12. táblázat. Az internettel kapcsolatos attitűdök (átlagok)

A válaszadók egy képzeletbeli skálán 1-5 közötti értékeket adhattak a feltett válaszokra, ahol 1= egyáltalán nem ért egyet és 5=teljesen egyetért között kellett dönteniük. 

Meghökkentő, hogy a legmagasabb értéket a „társadalmi kommunikáció forradalmi fordulata” kapta. Ezek szerint az emberek mégis úgy vélik, hogy az internet nemhogy elszemélytelenít, de egyenesen forradalmi fordulatot jelent az egyének kommunikációjában. Jó végre számokkal igazoltan is látni, hogy az elszemélytelenedés tévképzetével le lehet végre számolni. 

Meglepő, de végtére is a konnekt csoport is ide jutott, hogy az internet „elterjedése nem vezet a társadalmi egyenlőtlenségek eltűnéséhez”. Erről komoly vita folyt a csoportban, de egyre inkább úgy vélem én is, hogy önmagában ez a platform még kevés az egyenlőtlenségek eltűntetéséhez, noha sokat lendíthet a dolgon. Sokkal inkább meghatározó a családi háttér ill. a képzettség, oktatás. 

Végezetül megnyugvással látom, hogy az „internet tönkreteszi a kultúrát” ill. „fölöslegessé teszi a hagyományos kulturális intézményeket”szlogent is el lehet felejteni, ugyanis a válaszadók átlagban nem értenek ezzel egyet. Ezt jól mutatja a viszonylag alacsony 2,38 ill. 2, 24 érték.

A kutatás egy másik táblázatában pedig %-os arányban vizsgálták, hogy a válaszadók mennyire értenek egyet különböző állításokkal. Ezekből csak a legfontosabbakat idézném:

-          56% -ban egyetértenek, hogy kevesebb időt töltenek tévézéssel, mint azelőtt

-          50 %-ban egyetértenek, hogy műveltebbek, mint azelőtt

-          17%-ban (!) egyetértenek, hogy kevesebbet sportolnak, sétálnak, mint azelőtt

-          15%-ban (!) egyetértenek, hogy kevesebbet beszélgetnek a családtagjaikkal, mint azelőtt

-          13%-ban (!) egyetértenek, hogy ritkábban találkoznak a barátaikkal, mint azelőtt

-          4%-ban (!) egyetértenek, hogy rabjaivá váltak az internetnek

Az órán hallott anyagból az e-etikett kapcsán említett dolgok ragadtak még meg különösképp az emlékezetemben. Az e-etikett portált már vettük korábban a konnektivista kurzus egyik óráján. Most konkrét példákat is hallhattunk, mint például azt, hogy a másokról megtudott információkért felelősséggel tartozunk. Ennek kapcsán eszembe jutott egy korábbi hír, amikor arról értesültünk, hogy egy hölgy ex-barátja feltöltött a Facebookra oda nem illő képeket a volt barátnőjéről, mire az öngyilkos lett. http://bit.ly/9K3kaP

Ez is szomorú példája annak, hogy mennyire nem tudunk bánni a birtokunkban lévő információkkal és sok esetben az emberek bele sem gondolnak abba, hogy a megszégyenítés legegyszerűbb formája akár a halálba is kergethet embereket. Ha pedig ugyanezt bosszúból, féltékenységből vagy egyéb alantas érdekből tesszük, az csak még rosszabb.

Másik ilyen ajánlás az, hogy jelöld, hogy honnan írsz: telefonról rövidebb mondatok is elfogadhatók! Ez meglepett, ugyanis én szándékosan töröltem a telefonom aláírását pontosan azért, mert nem akartam, hogy lássák általában, hogy honnan írok, vagy miért nem vagyok az irodában. Munkahelyi gépről is vált rövid üzeneteket az ember, így szerintem nem feltétlen kell tudni a partnernek arról, hogy a válasz honnan érkezik. Persze, mindezt úgy értem, hogy a tömörség nem igénytelenséget takar egyben: a válaszaimnak ugyanúgy van címzettje, megszólítása, tárgya, elköszönése, mintha asztali gépen írnám. Másfelől meg egyre inkább találkozik az ember a munkahelyén is azzal, hogy akár a felettesei is egyszavas, megszólítás és elköszönés - aláírás nélküli levélben tudatják a legfontosabb dolgokat. Akkor minek strapálja magát az ember a telefonján a hosszabb válaszokkal? Nem hiszem, hogy ennek platformhoz lenne köze, inkább az általános üzenetváltás szabályait kellene ismernie az embereknek.

A harmadik észrevételt annak kapcsán tenném, hogy az apró betűs leírást el kell olvasni, mielőtt OK gombot nyom az ember. Érdemes lenne egyszer egy kérdőívet készíteni annak a kapcsán, hogy például egy Itunes frissítéskor ki az, aki képes elolvasni harminc oldal apró betűs részt. Le merem fogadni, hogy nagyon kevesen vannak így. Én se ide tartozom sajnos, pláne, hogy hiába olvasom el a felhasználás feltételeit, ha használni valóban csak akkor engedik a programot, ha az OK gombra kattintunk. Másik opció csak az, hogy elutasítás híján nem részesülhetünk a program használatából. Ezzel mintegy kényszerítve érzi magát a felhasználó a véleményem szerint arra, hogy 1: ne olvassa el a feltételeket és 2: hozzájáruljon szinte bármihez a program használatáért cserébe. Értem, hogy az ingyenes programhasználatért viszonzásul egyre több adatot szolgáltatunk magunkról a célzott reklámelérések céljából, de sajnos a választás itt nem igazi: vagy használunk valamilyen alkalmazást és akkor mindenhez hozzá kell járulnunk, vagy egyszerűen visszaküldhetnek minket a cégek a digitális írástudatlanság korába. Akkor minek is töltsük feleslegesen az időnket az apró betűs részek olvasgatásával?

A mai blogom szándékosan provokatívabbra sikerült a többinél. Kíváncsian várom a hozzászólásokat, észrevételeket.