Mikor ezeket a sorokat írom, addigra a csoport aktívabb tagjai már közreadták blog bejegyzéseiket. Ugyan szerettem volna hamarabb feltenni facebookra én is az órával kapcsolatos gondolataimat, azonban az első hét után kifejezett tavaszi fáradtság (ahogy a kommentben is olvashattuk J), „káosz érzés” uralkodott el rajtam. Próbáltam szinte az összes blogot, kommentet átolvasni, azonban hamar rá kellett jöjjek arra, hogy a nap huszonnégy órája sem lenne elég, ha minden közreadott információt, linket szeretnék átolvasni, értelmezni, beépíteni, nem beszélve arról a 2-3 óráról, amit naponta vagy inkább éjjelente rá tudok szánni az órai feladatok elvégzésére. Ezért inkább gyorsan rákerestem a konnektivizmus definíciójára és „megörültem”annak, hogy valószínűleg egyelőre nem szégyen, ha így érzek: http://www.crescendo.hu/2008/11/2/az-integrativ-e-learning-fele-v2
Számos érdekes írást olvastam a második órával kapcsolatos bejegyzések között pro és kontra a ustream előadás tartalmával kapcsolatban és természetesen én is azon gondolkoztam el egyből az órán hallott anyag alatt, hogy hova is tartozom tulajdonképp, ha már ilyen kategóriák állíttattak fel. Noha megértem, hogy ha rendszerbe akarunk foglalni dolgokat, akkor kénytelenek vagyunk kategorizálni, azonban örömmel láttam, hogy számos konnektes társamnak gondja van azzal, hogy hova is sorolja magát, holott nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy mikor született, így elég könnyen be tudja magát rakni egyik vagy másik generációba.
A google-n rákeresve az XYZ generáció témájára, egyből az első oldalon egy jól használható táblázatot találunk, szintén az előbb említett oldalról:
Ennek alapján én még az X kategóriába tartozom, ám mondjuk a húgom már épp az Y kategóriába esik. Minket épp csak két év választ el egymástól, azonban eszerint a táblázat szerint ez már generációváltást jelent. Ekkor az említett linken megnéztem az engem/minket érintő két kategória közötti különbséget, aminek a lényege, hogy az Y generáció „Minőségileg új szintet képvisel a hírnöknemzedékhez (ez lennék én, vagyis az X) képest”.
Ugyan az nincs kifejtve, hogy ez a minőség mit takar, azonban a szerző (kulcsi) valószínűleg a számítógép/internet használatának gyakoriságára és az információ befogadás mennyisége mellett annak a megosztására utal. Ha csak a saját példámat nézem, nyilvánvalóan (s nem kevéssé a konnektivista módszer megismerésének és használatának köszönhetően) nem jelenthetem ki, hogy köztünk bármilyen új szintről lenne szó, vagy ha van, éppen fordított értelemben. Ezért én maradnék inkább Szirbik Gabriella azon meglátásánál, miszerint a „digitális eszközök használói között is legalább olyan mély szakadékok húzódnak, mint a használók és nem használók között”. Abba azonban érdekes volt belegondolni, hogy a pár hónapos fiam, aki az alfa generáció jeles képviselője, egyszer majd megkérdezi tőlem, hogy: apu, tényleg volt olyan, hogy nem volt net? Azt hiszem, a generációs különbségek az említett felállítás szerint inkább több generációval később jelentkeznek, noha az közhely, hogy a világ rendkívül felgyorsult mára a digitális forradalomnak köszönhetően.
Homo interneticus társadalma
A másik dolog, amin az előadás kapcsán elgondolkodtam, hogy mióta használom az internetet. Számomra is furcsa volt, de pontosan már nem emlékeztem, ezért utána kellett járnom a családtagjaim körében, hogy pontos képet kapjak. Ez az idő nagyjából 1997-re tehető, vagyis akkorra, amikor érettségiztem. Arra emlékszem, hogy otthon talán még nem volt net, vagy ha volt is, az olyan lassú volt, hogy inkább a nagybátyám által vezetett kiadóba jártam a barátaimmal, hogy online legyek. Furcsa volt belegondolni, hogy nagyjából tizenöt éve kaptuk csak ezt a lehetőséget. Olyan ez mára, mint a mobiltelefon: el se tudom már képzelni, hogy azelőtt hogyan működött az élet, jóllehet akkor is információt szereztünk arról, ami érdekelt. Azóta viszont rám is igaz lett a digitális bennszülötteknek tulajdonított vonások egy jó része, miszerint jellemző rájuk:
- az ingerfalás,
- a multitasking (egyszerre több feladat párhuzamos végzése),
- a gyors információszerzés: milyen érdekes, hogy sok esetben azon kapom magam, hogy a cikkek fő címe alatti pár sort olvasom csak el és abból döntök, hogy érdekel-e a cikk. Nem hiába egyre többen alkalmazzák a híroldalakon a főcím alatti pár sor kurzívval történő kiemelését,
- a képi kultúra újra terjedése: érdekes lenne egy felmérést végezni arról, hogy hány százaléka a teljes facebook forgalomnak a megosztott képek száma, de amíg valamelyik blogolvasóm nem segít ki egy linkkel, álljon itt egy demográfiai felmérés, ha már a képi anyag fontosságáról beszélünk: http://webbrand.postr.hu/cimke/media,
- türelmetlenség: ez azelőtt is jellemző volt rám, azonban mióta netezek, megőrülök, ha egy oldal nem fél másodperc alatt tölt be,
- nyelvhasználat változása: smiley, rövidítések, emotikonok használata. Ezzel kapcsolatban az jut az eszembe, hogy ezek használatát számomra a pár évvel fiatalabb unokatestvérem magyarázta végig évekkel ezelőtt chaten (LOL, afk, bb és megint generáció váltás J), illetve érdekességképp továbbgondolva a szókincs pár ezer év alatt tejesen lecserélődik, s ennek tükrében vagyunk tanúi az új szavak átvételének idegen (leginkább angol) nyelvből, mint például guglizni, lájkolni. Mellesleg én inkább itt érzek érdemi különbséget a generációk között, ugyanis véleményem szerint a fiatalabbak tényleg kevesebb energiát fordítanak a helyesírásra. Pont a blogírás alatt találtam (ugye, hogy multitasking?) facebookon egy releváns bejegyzést, amit most itt gondoltam megosztani veletek:
- információkhoz való gyors hozzáférés. Ezzel kapcsolatban érdekes volt hallgatni az előadáson a kérdést, miszerint miből lesz az emléknyom? A lexikális tartalomból vagy az elérés útvonalából? Úgy vélem, hogy itt mindenképpen nagy változásnak vagyunk részesei az utóbbi javára.
Digitális bennszülöttek
A digitális bennszülöttekről alkotott látásmód az órai anyag kapcsán az optimista és a pesszimista jelzők körül forgott.
Az optimista nézőpont szerint: nem rosszabb, csak más; érdekérvényesítő és nem passzív, mint a TV nemzedék; tartalom előállító; önálló; kezdeményező; toleráns; kíváncsi; kritikus; érzékeny; okosabb, mint az előző generáció ([?] Ezzel kapcsolatban blogtársamtól egy kiváló orwelli idézetet olvashattunk), együttműködőek; közösségiek; sokcsatornás figyelemmel rendelkeznek; ingerfalók; mindig online üzemmódban vannak, de nem függők, hanem életformájuk szerint mások; azonnali jutalomra vágynak.
A pesszimista nézőpont szerint: a megváltozott körülmények a gyerekeknek nem váltak az előnyére; narcisztikusak; mozaikszerű az érettségük ; türelmetlenek; kritikátlan fogyasztók; plagizálnak; önzők; butábbak, mint az előző generáció, mert eltompulnak; elmagányosodnak (valós kapcsolat kiürül); semmire sem tudnak koncentrálni; figyelemzavarosak; felszínesen bánnak az információkkal; rossz az időkezelésük.
Hol van itt az igazság? Valószínűleg a kettő között. És oktatás erre hogyan kellene, hogy válaszoljon? A saját vélemény formálása kellene, hogy előtérbe helyeződjön.
Új szegénység
Minap került kezembe Antalóczy Tímea, Füstös László és Hankiss Elemér: [Vész]jelzések a kultúráról – jelentés a magyar kultúra állapotáról c. tanulmánykötete. Ebben nagy örömömre felfedezni véltem egy eddig nem olvasott tanulmányt Csepeli György - Prazsák Gergő tollából: Új szegénység. A digitális egyenlőtlenség kulturális hatásai címmel. Azóta a neten is megtaláltam, ld: http://www.prazsak.hu/publikaciok/csepeli_prazsak_ujszegenyseg_2009.pdf
Mivel az órán több alkalommal szó esett a szerzőpárosról (új szegények, új gazdagok, régi szegények, régi gazdagok), gondoltam, érdemes röviden itt összefoglalni a tanulmányuk lényegét, noha ez kicsit távolabb visz a konkrét órai anyagtól:
A cikk lényegi kérdése, hogy a mai Magyarországon hogyan jelenik meg a kultúra az infokommunikációs technológiák függvényében.
Lényeges megállapításai közül párat felsorolnék:
„Minél gyakrabban, minél szélesebb körben használja valaki az internetet, minél mélyebben és alaposabban rendelkezik a digitális írástudás készségeivel, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és az internet között, s annál inkább látja relevánsnak az interneten és az interneten kívüli közegben létező kultúra összefüggéseit. (Csepeli és Prazsák 2008)"
Ehhez hozzátenném, hogy véleményem szerint a szerzőpáros itt a tágabb értelemben vett kultúrafelfogásról beszél (vagyis a társadalmat összefogó szellemi dimenzióról). Ennek értelmében és visszautalva az órán hallott elutasítók csoportjáról a digitális bennszülöttek halmazán belül, máris láthatjuk, hogy mekkora kulturális hátrányba kerülnek azok, akik kizárják az internetet a mindennapi életükből .
Ezt támasztja alá a cikk következő fontos megállapítása: „meggyőződésünk, hogy az internet-használat megléte vagy hiánya döntő módon befolyásolja az emberek esélyeit a minőségi életre. (Csepeli 2008)”. Éppen ezért elképesztő adat, hogy 2008-ban a szerzők felmérései szerint többen voltak a nem internetezők Magyarországon. (tegye fel a kezét, aki gondolta volna… bár a digitális szakadékról már esett szó a konnekt csoportban)
A teljes cikk bemutatása nem az óra anyaga volt, ezért végezetül álljon itt néhány elgondolkodtató mondat a cikkből:
„2008-ban Magyarországon az internet-használatot az életkor, a település típus, az iskolai végzettség, a beszélt idegen nyelvek száma és a vagyoni helyzet magyarázza elsősorban.”
„Az internetezők és nem internetezők kultúráról vallott fogalmai nem fedik egymást”
„A nem internetezők és az internetezők közötti különbség nem abban van, hogy az egyik csoport tagjai egyes kulturális viselkedéseket inkább preferálnak, mint másokat. A (……) alapján azt mondhatjuk, hogy bármilyen mintát is kövessen, kulturális viselkedés csak az internetezők körében fordul elő.”
„Az országos reprezentatív minta majdnem fele (49%) semmilyen kulturális viselkedést nem tanúsít. Őket soroltuk be a kulturális szegények csoportjába.”
„Ez az eredmény megerősíti azt a korábbi benyomásunkat, miszerint a nem internetezők egyik táborát a társadalom minden szempontból deprivált, „régi szegénység” által sújtott csoportja adja, a másik táborukat viszont az „új szegények” lakják, akik lelkileg túl konzervatívak és gátlásosak ahhoz, hogy az új kommunikációs technológiák által biztosított új kulturális (és egyéb) lehetőségekkel élni tudjanak.”
„Az internet nem csodaszer és nem varázseszköz, de arra alkalmas, hogy gazdagabbá tegye, aki gazdag, s esélyt adjon a szegénynek is a gazdagságra. A jövő azon áll vagy bukik, hogy lesznek-e, s ha lesznek, mennyien, akiknek az internet esélyt ad a gazdag életre.”
