A második blogban inkább az előadás negatív kritikáival ill. a csoportunkhoz fűződő megállapításokkal szeretnék foglalkozni.
A konnektivista folyamat - mint ahogy azt a saját bőrünkön is érezzük - nagyon hatékony tud lenni. Már csak az a kérdés, hogy a belső vagy külső motiváció szemszögéből nézzük. Előző nap meghallgattam a Pedonline tavaly május 16-i felvételét a ustream-en és ott is felvetődik, hogy a konnektivizmus, amit mi tanulunk, egyfajta életforma (eddig azt sem tudtam, hogy létezik). A szakértők szerint kérdés, hogy intézményes oktatási keretek között mennyire valósulhat meg a vegytiszta konnektivista tanulás. Ha megnézzük - és erről számos komment született ezen a héten - a mi motivációnkat alapvetően a külső tényezők határozzák/határozták meg ezen a kurzuson. Vagyis sokan féltünk a szóbeli vizsgától és inkább jelentkeztünk a csoportba, amiről azt se tudtuk, hogy mit kell csinálni (leszámítva a kiírást, de mint tudjuk, az élet úgyis másképpen alakítja a dolgokat, mint amit az elején gondolunk). Aztán kezdtünk hozzászokni a nyomáshoz, sőt mi több, megkockáztatom, hogy sokan még élvezték is az intenzív igénybevételt (én igen). Rájöttünk a sok kezdeti sírás után, hogy tulajdonképpen meg bírjuk csinálni, ha fogcsikorgatva is. Mindenki a maga mércéje szerint tölt el időt vele, de mindenki postolja a kötelező dolgokat. Vagyis tulajdonképpen működik egyfajta csoportmunka. Hogy ezt a létszám miatt, vagy a belső motiváció csekélysége (?) miatt hívhatjuk-e konnektivista csoportnak, arra valószínűleg most inkább nem lenne a válaszom. Az biztos, hogy a módszer nehezen tanulható, illetve ha jól értettem az előadást, igazán még nincs kidolgozva a mai napig sem a módszere. Vagyis az élet máris felülírja az elveket. Ha innen nézem, akkor viszont akár “igazi” konnektivista csoportnak is tekinthetjük magunkat...
Problémája lehet a konnektivizmusnak az is, hogy nem minden csoportnál lehet alkalmazni. Elhangzott, hogy gyerekeknél például nem működik, bár arra nézve nem találtam eddig információt, hogy valaki próbálta volna gyerekeknél ezt a módszert.
Nagy kérdés számomra az egyéni vs. közösségi tudás. Terézzel ezzel kapcsolatban már írtunk egymásnak és osztom a véleményét, hogy a csoport felbomlása esetén az egyénekben bizonyos tudáselemek megmaradhatnak, de a közösségi tudás felbomlik. Akkor hol marad meg a csoport által felhalmozott tudás? Az egyénekben szubjektív módon, ill. lejegyezve egy közös dokumentumban? Ha ezt nézem, a közös dokumentum szerkesztése nem áll jól. Felvetődött, hogy újra kellene írni, bár félek, erre már kevés a csoportunk ideje, nemsokára befejeződik a kurzus és megkapjuk a jegyeket (tessék: külső motiváció). Kicsit hiányzott nekem a facilitátori szerep innen, lévén, hogy ez az első közös dokumentum, amit a csoportunk szerkeszt a fennállása során. Lehet erre azt mondani, hogy csináljuk és akkor majd kialakul belőle valami, de valamennyire csináltuk és kialakult belőle valami. Hogy ez valóban az általunk összeszedett közös és új tudás-e vagy csak a meglévő tudásból kiszedett, a csoport számára érdekes információtömeg, az kérdés. Épp erről ment a vita az utóbbi napokban. Hallgatva az Ollé tanár úr által megosztott videókat, az egyikben (azt hiszem az angol nyelvű connectivism volt az) épp azt írják erről a tanulásmódszertanról, hogy a meglévő információkat kellene feldolgozni (transzformálni) saját tudássá és azt visszaadni a közösségnek. Ha innen nézem, akkor az általunk szerkesztett közös dokumentum tényleg gyenge lábakon áll. Ugyanakkor, ha itt is megjelenik a külső motiváció, akkor az egyből skálázza is a folyamatokat.
Sok szó esett az előzetes tudásról is a témával kapcsolatban. Ezt kötném az órán elhangzott differenciálás témaköréhez. A diagnosztikus értékelés során hallottuk, hogy bizonyos előzetes ismerettartalom, vélemény kell, még ha nehéz is felhasználni a folyamatban. Kíváncsi vagyok, hogy hányunknak volt fogalma a konnektivizmusról az óra előtt. Ha - feltételezem - a csoport döntő részének semmi, akkor tényleg hatékony új tudást tudunk előállítani pusztán azzal, hogy pár hét alatt intenzíven foglalkozunk a témával? Persze, minden ismeretet el kell kezdeni valahol, de szerintem az időnk arra kevés, hogy lényegi új megállapításokat tegyünk. Tudom, ennyi időnk van a kurzus keretén belül, csak kérdés, hogy a szemléletmód váltásunkon túl adunk-e vissza valamit a társadalomnak? Ezért is tetszett az a megállapítás a videóban, hogy a konnektivizmus életforma (tweeteltem is :.-)) Véleményem szerint és a tapasztalaton alapulva akkor lehet hatékony, ha belső motivációból fakad és nagyobb a csoport. Persze ez sem új megállapítás, de legalább átérzem már magamon is. Ennek ellenére látjuk, tudjuk, tapasztaltuk, hogy van ilyen és lehet újra csatlakozni egy újabb csoporthoz valahol a világban. Ráadásul olyan csoporthoz, ami a csatlakozó egyén érdeklődési körébe vág és van előzetes tudása, tapasztalata a témával kapcsolatban. Ha majd egyszer újra csatlakozunk, akkor a hibákból tanulva talán jobban teljesítünk. Engem biztos érdekelne egy zenei témájú konnektivista csoport - kérdés, hogy ilyen létezik-e és lenne-e értelme?
Visszatérve az értékelésre, a formatív értékeléssel nincs bajom, az tényleg egy permanens folyamat a csoporton belül, egymástól adva/kapva. A szummatívval már annál inkább, ugyanis itt megint bejön a külső motiváció. A formális oktatásban megszoktuk, hogy akkor teljesítünk, ha vizsga van a végén és ez adja a motivációt. Ez mindenképp változott már bennem: akkor is próbálok teljesíteni, ha nincs, aki számon kérje. Ugyanakkor az is tény, hogy a külső motiváció időnként erősebb az emberben, mint a belső: nem hiába találták ki a határidő fogalmát például.
Látszatkonnektivizmus
Az órán elhangzott ez a szó, ami nagyon pejoratívnak tűnik a számomra. Ugyanakkor ha most kellene megfogalmaznom a csoportunk tevékenységét, lehet, hogy én is ezt a szót használnám.
Sajnos kevesen vagyunk a csoportban és ezáltal az információtömeg nagyjából még áttekinthető marad. Így viszont önkéntelenül kialakulnak skálapontok.
Eltérő az egyéni aktivitás, ami veszélyezteti a konnektivizmust - hallottuk. Tulajdonképpen, nem értem: minden egyén aktivitása eltérő. Hogyan határozzuk meg az aktivitási szinteket? A mi csoportunkban is természetesen eltérő, akkor ez alapján is nevezhetjük látszattevékenységnek, amit csinálnunk? Kár lenne érte...
A reflexió műfaja kapcsán megjegyzésre került, hogy dominánsan értelmező a reflexió és nem produktív. Másképp mondva fogalommagyarázat inkább, mint új álláspontok létrehozása. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a fogalommagyarázat kapcsán is hoztunk be több-kevesebb új cikket a közösbe, ami által a csoport tudása gazdagodott. Ha már küldő linkeknél tartok, kiderült, hogy kevés külső linket vittünk be a csoportba. Ez valószínűleg így is van, de itt is jobbnak tartottam volna az elején egy facilitátori szerepben lévő egyéntől esetleg instrukciót kapni, hogy jobban is oda lehet figyelni erre. Hiszen most is hallottuk a podcastben, akkor miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Szerintem mi a külső linkeket inkább a Twitter felületére tettük, ami a kevés karakterszám jellegéből adódott. Hogy ez jó vagy sem, nem akarom megítélni, de valahogy sikerült kialakítanunk ezt a folyamatot.
Végezetül a látszatkonnektivizmus kapcsán kérdezem, hogy mennyire motiválja a csoporttagokat a lemaradástól való félelem (blogban, tweet számban, Facebook kommentben...stb.)? Nem ez is az, ami megkülönbözteti az álkonnektivista csoportunkat az eleve áttekinthetetlen konnektivista csoporttól?
Látszik, hogy majdnem több bennem a kérdés, mint a válasz ill. tulajdonképpen már azt se látom, hogyan kellene “jól” csinálni az egészet. Mindenesetre csinálom és próbájuk teljesíteni a....minimumot vagy kinek-kinek a maximumot - ez nézőpont kérdése és erről már többen is írtak, ezért én nem teszem. Aztán az már a kutatók későbbi vizsgálatai alapján majd kiderül, hogy mennyiben voltunk produktívak vagy sem, ill. mennyiben különböztünk ez előttünk lévő többi csoporttól.
