Az említett mondatot anyósom mondta nekem, mikor a napi menetrendemet összefoglaltam neki azóta, hogy a konnektivista és távoktatás csoportba jelentkeztem ebben a félévben. Azonnal éreztem, hogy jó ideig igaz is lesz rám/ránk ez az állítás.
Általánosságban elmondhatom, hogy zsonggó fejjel, pár hónapos fiam és a mindennapi munka mellett az éjjel írt blogok után összességében hulla fáradtan, ám mégis bizakodva és kíváncsian tekintek az elkövetkező feladatok elé. Teszem mindezt azért, mert máris érzem, hogy kivételes csapatba és oktatási környezetbe kerültem, ami eddigi tapasztalatomtól gyökeresen eltérő és annál gyümölcsözőbb. Sosem vettem részt ilyen csoportmunkában ezelőtt. Folyamatosan azon kapom magam, hogy BKV-n utazva, munkahelyen dolgozva kavarognak bennem a facebook kommentek, próbálok kiigazodni a töménytelen mennyiségű, saját magunk által gyártott gondolatokban és próbálok saját véleményt formálni a dolgokról.
Kifejezetten szimpatikus, hogy kulturált hangvételű kommentekben próbálunk összerakni valami közös tudást vagy néha egyszerűen csak meggyőzni a másikat az igazunkról. Jó dolognak tartom azt is, hogy nem az átlagos blog komment szintet hoztuk. Talán ez abból is fakad, hogy kicsit azért ismerjük már egymást, de legalábbis pár embert látásból már felismerünk. Bár nem a konnektivista kurzushoz tartozik, de kontrasztként nem tudtam nem észrevenni az első second life konzultáció alatt a külsős „megfigyelők” színvonalon aluli megjegyzéseit: „ Hu, te figyelj má’, itt valamit tanulnak, höhö, LOL”…
Külföldön élő magyar tanár/kutató ismerőseinket is teljesen felvillanyozta az, ahogy az elmúlt héten engem ért benyomásokat, témákat próbáltam nekik elmesélni az éppen zajló kurzusokról.
Az elmúlt héten számos nézőpontot, véleményt olvashattunk egymástól az első ustream órán hallott anyag alapján, így az első hét zárásaképp kezdetnek elolvastam az eddig megszületett összefoglaló blog bejegyzéseket, majd viszonyításképp újra elolvastam az egy héttel ezelőtt közreadott saját, első blogomat. Ezekben az alábbi fogalmak jelentek meg: Wikipédia, tartalom/információ szelektálása, nyelvek ismerete, kulturális késés fogalma, időmenedzsment. Ezt összevetettem a többiek által központi kérdésekként kezelt fogalmakkal és nem túl nagy meglepetésemre szinte ugyanezeket találtam náluk is. Nézzük akkor ezeket, illetve, hogy az elmúlt hét alatt nagyjából hova érkeztünk, meddig jutottunk.
Visszatérő alapgondolatok:
1., Tartalom megosztása: önkéntes alapon kell, hogy történjen, vagyis mindenki maga döntheti el, hogy akar-e megosztani, kötelezni nem lehet rá senkit, de mindenképp fejlődnie kellene ennek a szemléletmódnak. Ez vezet végeredményben az információs társadalom fejlődéséhez is. Itt komoly vita alakult ki arról, hogy benne vagyunk-e már ebben az információs társadalomban, esetleg körülvesz-e minket, csak nem élünk benne/vele vagy már rég a közepén tartunk. Ezen a ponton rögtön eszembe jut, hogy mitől függ, mit nevezünk annak? Attól, hogy hányan osztják meg egymással/többekkel az információt? Vagyis ha csak ennyien, akkor nincs, ha már annyian akkor van? Vagy mérjük/mérhetjük objektíven, és mondjuk azt későbbi felmérések alapján, hogy több mint az emberek fele már meg is oszt, vagyis akkor benne vagyunk? Valamelyik blogban olvastam és egyetértek is értek vele, hogy generáció váltással talán magától is meg fog oldódni ez a kérdés, ugyanis nálam fiatalabb embereken azt tapasztalom, hogy sokkal inkább használják ki a technika adta lehetőségeket a közösségi tartalom megosztás terén (gondolok itt arra, hogy bejelentkezik foursqare-n, hogy épp étteremben van, egészen addig, hogy saját, tartalmas blogot vezet jó ideje). Vagyis sokkal inkább web2 emberek már most, bár ezt a lemaradást egy hete keményen igyekszem pótolni :D Ebből azonban az is következik rám nézve, amit másik blogtársam jegyzett meg a különbségeket taglalva, hogy mi most valahol félúton vagyunk a kettő között (lehet ezt általánosítani az információs társadalom egészére is?) Mindenesetre mi többek között azt tanuljuk most az egyetemen, ami a következő generációnak alap hozzáállás lesz.
Szó esett az nyomtatott vs. digitális anyag kapcsán a pénzkérdésről is. Erre csak azt tudom mondani, hogy évek óta használok online és most már mobil bankinget, postára csak szökőévben megyek (bár most pont az van) és sose volt gondom vele se biztonsági, se egyéb szempontból. Ráadásul olcsóbb…
2 .,Digitális technika használata pro és kontra: Ma már mindannyian viszonylag sok digitális dolgot használunk. Személy szerint fényképező, laptop, Iphone, komplett hifi berendezés…stb. A legjobb dolog az okostelefon. Imádom az appokat, naponta töltök le valamit a mobilomra (a feleségem kicsit féltékeny is rá, de csak zárójelben jegyzem meg, mert holnap úgyis olvasni fogja J, ugyanis magától ő is el kezdett aziránt érdeklődni, hogy mit is csinálunk tulajdonképp). Az utóbbi egy hétben kezdtem én is megosztani facebookon és twitteren, amit előtte egyáltalán nem használtam, bár ismertem. A twitter kifejezetten kezd tetszeni. Szimpatikus a lényegre való törekvés, nincs felesleges mondat, egy-két szó fér csak a link mellé kedvcsinálónak.
Amit én viszont még mindig fenntartással kezelek (bár azóta személyesen is kipróbáltam) az az e-könyv. Továbbra sem gondolom, hogy csak és kizárólag a benne lévő információ a fontos vagyis egy könyvet a kezünkbe fogva, érezve sokkal inkább kedvet kapok az olvasáshoz. Nem gondolom, hogy kisebbségben lennék ezzel, ezért is van tele a könyvespolc otthon könyvvel. Másik ilyen a tablet, amiről még mindig nem vagyok meggyőzve, bár azóta azt is többször próbáltam.
A dolgok tanulása bátorságot, kitartást igényel, sokszor orra esünk, de pár év alatt eljutunk a természetességig, anélkül, hogy a technika használatán sokat gondolkoznánk.
3., szelektálás az információk között: épp ma határoztam el, hogy jegyzetelni fogom a facebook chat tematikáját, ugyanis annyi hasznos információ gyűlt már össze, hogy szeretnék megtalálni egy közösen kialakított álláspontot. Tudom, erre is jó lehetne a mindmap, de azzal kis késésben vagyok…Mindenesetre mindenki egyetértett, hogy szelektálni kell és fontos ill. egyénenként próbálkozunk ezzel megbirkózni.
4., Wikipédia: talán viszonylag egységes álláspont jött létre a hét folyamán, hogy önkéntes alapon működik, és nem megbízható a forrás, de a kezdeményezés pozitív mindenképp.
5., Kulturális késés: talán a legnehezebben megfogható számomra. Facebookon valamelyik kommentben írtam is, hogy amennyiben ezt globálisan értjük, inkább a lehetőségről beszélünk, de attól, hogy a technika adott már a világ minden táján, még nem biztos, hogy akarják használni. Ettől már késében is lennének? Lehet. És akkor mi van? Antropológus apám fiaként annyit legalább megtanultam, hogy a természeti népek nagyon boldog emberek és annál őszintébb valaki mosolya, minél szegényebb… Amúgy pont ma postoltam twitteren az egyik legnagyobb élő magyar zeneszerző, Eötvös Péter cikkjét, amiben úgy fogalmaz (más nézőpontból), hogy a „tradíciót a megújuláson keresztül megőrizni.” http://fidelio.hu/klasszikus/magazin/eotvos_peter_csak_pozitiv_fejlemenyekrol_fogok_beszelni
Számomra tehát az első hét legnagyobb tanulsága, hogy gyerek, munka mellett éjjeli tanulással is lehet csinálni a kurzust, noha az ember időnként tényleg vért izzad. Azonban a szemléletmód változása, a dolgokról való csoportos gondolkodás, véleménycsere miatt mindenképp megéri. Közel sem gondolom, hogy kikristályosodott a véleményem, de az úton szerintem mindannyian jó irányba indultunk. Végezetül ide kívánkozik az az egy mondat, amit Ollé tanár úr a csoporttal kapcsolatban említ saját blogjában a kurzusról:
„hiszen nem megtanulják, nem elsajátítják a tananyagot és különben is a tevékenységen lesz a hangsúly a tartalom helyett”
http://blog.ollejanos.hu/2012/02/18/tavaszi-modszertani-kiserleteink/#more-73
